Sir John Tenniel illusztrációja eredeti illusztrációja 1865-ből
Metaforikus történet a felnőtté válásról, a pszichoanalízis meséje, drogos allegória vagy egy pedofil író szerelmi vallomása – az Alice Csodaországban-t a megjelenése óta eltelt 150 évben már sokan sokféleképpen próbálták értelmezni. Nem is csoda, hiszen Lewis Caroll különös hangulatú, groteszk meséje szinte felhívás keringőre a rejtett jelentéseket kutató műelemzés kedvelőinek. Cikkünkben tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a 150. születésnapját ünneplő történetről (ahogy az Index Tudomány rovata egy másik nézőpontból).
Lewis Caroll igazi neve Charles Lutwidge Dodgson volt
Dodgson egy konzervatív anglikán papcsalád harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1832-ben. Felnőtté válva édesapjához hasonlóan maga is tiszteletreméltó foglalkozást választott: matematikaprofesszor lett Oxfordban, ahol harminc éven keresztül tartotta tartalmas, noha a hallgatók szerint általában kimondottan egyhangú matematikaóráit. Pedig fantáziadús és művészetkedvelő ember volt, ám ez inkább csak a hobbijaiban nyilvánult meg: az írásban, a fotózásban és az ismerős kisgyerekekkel való barátkozásban. Főműve, az Alice Csodaországban is egy ilyen különös barátság terméke. A Lewis Caroll álnevet a történet kiadásakor vette fel: a Lewis a Lutwidge angol, a Caroll pedig a Charles ír nyelvű megfelelője.
Alice létező személy
A mesét egy Alice Liddell nevű kislány ihlette, az író főnökének, Henry Liddell dékánnak a lánya. Dodgson a dékánnál tett látogatások során barátkozott össze a Liddell-lányokkal, akikkel később számtalan uzsonnán és csónakázáson vett részt. Egy ilyen csónakázás alkalmával született meg a könyv alaptörténete is, amikor Alice, aki a három lány közül egyértelműen Dodgson kedvence volt, megkérte a férfit: meséljen egy történetet, lehetőleg olyat, amiben jó sok képtelenség van. Dodgson maximálisan eleget tett a kívánalmaknak, és a nyúl üregébe zuhant kislány kalandjai akkora sikert arattak a lányok körében, hogy azonnal követelni kezdték a folytatást, és akkor sem engedték abbahagyni a történetet, amikor a férfi már a legszívesebben pontot tett volna a mese végére. Az Alice Csodaországban-t így tulajdonképpen a Liddell-lányoknak köszönhetjük, akik egyébként fotósként is megihlették Dodgsont: több közös képet is készített róluk, a legtöbbször azonban mégis Alice-t fényképezte. Az író más kislányokat is szívesen fotózott, méghozzá gyakran meztelenül, ezért az utóbbi évtizedekben többen is akadtak, akik pedofíliával vádolták. A fotók önmagukban nem bizonyítanak semmit, hiszen a viktoriánus korban teljesen elfogadott volt meztelen gyerekeket ábrázolni a fotográfiákon vagy a festményeken. Az azonban biztos, hogy Dodgsont különleges kapcsolat fűzte a kis Alice-hoz, aki az egyik leginkább szeretett gyerekbarátja volt. (Kettejük viszonya több írót és filmrendezőt is megihletett, a témáról ITT írtunk bővebben.)
A könyv eredetileg karácsonyi ajándéknak készült
Az író 1964 karácsonyán azzal lepte meg a kis Alice-t, hogy könyv formában is átadta neki kedvenc történetét. Előtte azonban még néhány más gyereknek is felolvasta a kéziratot, és mivel mindannyian rajongtak érte, Dodgson elhatározta, hogy kiadja a művet. Erre végül egy évvel később, 1865 novemberében került sor; a történet ekkor nyerte el végleges címét, az Alice Csodaországban-t. Az író fontolgatta az Alice kalandjai Tündérországban címváltozatot is, ám ezt végül elvetette. Alice ajándéka már egy bővített, az eredeti kéziratnál jóval hosszabb változat volt, hiszen a történetbe többek közt belekerült a Famacska és az Őrült Kalapos epizódja is.
Lewis Caroll: Alice Csodaországban - Helikon zsebkönyvek 12.
Helikon, 2015, 140 oldal, 999 HUF
A történet hamar visszahozta az árát
Az író, immár Lewis Caroll néven, magánkiadásban jelentette meg az Alice-t, és ez bizony nem volt olcsó mulatság. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az első levonatok elkészülte után az illusztrátor, Sir John Tenniel kifogásolta a nyomtatás minőségét, ezért kénytelenek voltak az összes példányt visszavonni és újranyomni. A könyv még így is hamar visszahozta az árát: 1866 végéig több mint 5 ezer példányban kelt el, ami a korban kiemelkedő üzleti sikernek számított.
Viktória királynő is rajongott érte
Az Alice Csodaországban igazi dicsőséget hozott Caroll számára: a könyvért még maga Viktória királynő is lelkesedett. Sőt, az uralkodó egyenesen arra kérte az írót: a következő írását mindenképpen dedikálja neki. Ez meg is történt: Dodgson Alapfokú tanulmány a determinánsokról című matematikai munkáját valóban a királynőnek ajánlotta. Azt nem tudni, hogy Viktória ezt az írást is nagy élvezettel olvasta-e.
Caroll ügyes marketinges volt
Az Alice üzleti sikeréhez az is nagyban hozzájárult, hogy Caroll meglepően ügyes marketingesnek bizonyult. Az elsők közt jött rá, hogy még sikeresebb lehet, ha felépít egy teljes brandet Alice és a többi közkedvelt figurája köré. Így aztán az alice-es bélyegektől kezdve az alice-es süteménydobozokig többféle terméket is terveztetett, sőt, Alice föld alatti kalandjai címmel megírta az Alice Csodaországban kisebb gyerekeknek szóló, leegyszerűsített változatát is. Így aztán, amikor a folytatás, az Alice Tükörországban megjelent, Caroll mesevilága már akkora népszerűségnek örvendett, hogy az összes példányt néhány nap alatt szétkapkodták.
Még pornómusical is készült belőle
Az Alice népszerűsége a mai napig tart, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rengeteg fordítás, kiadás és persze az a megszámlálhatatlanul sok adaptáció, ami belőle készült. Most éppen Tim Burton rendezett élőszereplős filmet az Alice Tükörországban-ból, folytatva ezzel az öt éve bemutatott Alice Csodaországban-t, de ez csak a jéghegy csúcsa: felsorolni is sok lenne azt a rengeteg filmet, rajzfilmet és animét, ami az Alice-ból készült, és akkor még nem beszéltünk a színházi feldolgozásokról, a bábelőadásokról és a rádiójátékokról sem. Még reménytelenebb volna összeszedni az Alice által inspirált dolgok listáját – ezek között van regény, dal, vers, etológiai elmélet, pszichológiai diagnózis sőt, még matematikai hipotézis is. És igen: az Alice Csodaországban-ból 1976-ban még pornó-musical is készült.
Minden kor saját magát látta benne
Ahogy az adaptációk, úgy az értelmezések is változtak a korral, hiszen – ahogy ez lenni szokott – minden időszak a saját problémáira kereste benne a választ. A ’30-s években például a szöveget a legtöbben a pszichoanalízis allegóriájaként értelmezték, ahogy Alice egyre mélyebbre hatol Csodaországba, az tulajdonképpen a psziché feltérképezésének felel meg, míg a hatvanas-hetvenes években az a felfogás vált általánossá, hogy a különféle drogok hatásáról szól. Pedig nagyon valószínű, hogy maga Caroll soha nem drogozott, ellenben volt egy különös pszichés betegsége, melynek hatására – Alice-hez hasonlóan – időnként túl kicsinek, máskor túl nagynak látta a dolgokat. Ezt a rendellenességet nevezik ma Alice Csodaországban-szindrómának. A kilencvenes években pedig azok az értelmezések kerültek előtérbe, melyek Caroll állítólagos pedofíliájára kerestek bizonyítékokat a történetben, és igyekeztek azt egy szexuálisan aberrált ember szerelmi vallomásának láttatni.
A korabeli olvasók számára kevésbé volt groteszk
A Tim Burton-féle változat 2010-ből
A saját korában persze valószínűleg egészen másképpen látták a történetet, az például teljesen bizonyos, hogy néhány, a mai olvasó számára groteszknek tűnő részletet ők teljesen természetesnek találtak. Például a teknősleves, melyről az Ál-Teknőc énekel a Kilencedik fejezetben, a viktoriánus korban viszonylag hétköznapi csemegének számított, és a kortársak számára az Őrült Kalapos figurája sem tűnhetett különösnek, hiszen a korban nem volt ritka, hogy a kalapkészítők megzavarodtak a nemez kezeléséhez használt higanytól.
Nehéz lefordítani
Az Alice Csodaországban nehezen ültethető át más nyelvre, ez pedig főleg a rengeteg szójáték és bújtatott poén miatt van így. A magyar fordítók például mindjárt nehézségekbe ütköztek az egyik legnépszerűbb szereplő, a folyton vigyorgó macska (Cheshire Cat) nevének lefordításkor. A macska angol neve ugyanis egy szólásból ("Grinning like a Cheshire Cat") származik, melyet magyarra leginkább „vigyorog, mint a fakutya”-ként lehetne lefordítani. Kosztolányi Dezső ezt a megoldást választotta, így nála a macskából Fakutya lett, ez azonban ellentmondásban áll a mű klasszikusnak számító Tenniel-féle illusztrációjával. Varró Zsuzsa a Nevető Macskaként fordította az állat nevét, míg Szilágyi Anikó köztes megoldásként a Famacska formulával próbálkozott meg. Hasonlóan lefordíthatatlan szójáték a Queen of Hearts (szó szerint Szívkirálynő, kártyalapként magyarul azonban Kőr-dáma) és a March Hare (Márciusi Nyúl, a magyar fordításokban: Április Bolondja, Áprilisi Nyúl) neve is.
