Vlagyimir Szorokin: Cukor-Kreml, 210 oldal Ár: 2480 Ft, Fordította M. Nagy Miklós, Gondolat világirodalmi sorozat
Részlet:
Marfusa öröme
Beszökött a téli napsugár a zúzmarás ablakon, és Marfusenykaorrára szállott. Fölnyitotta a szemét Marfusa, s tüszszentett. A legérdekesebb résznél ébresztette föl anapsugaracska:megint az elvarázsolt, kék erdőről álmodott, meg a szőrös, kerge manókról. Kék fák közül kacsingattak rá a szőrmanók,kiöltötték tüzes nyelvüket forró szájukból, s e nyelvecskék aztán ragyogó hieroglifákat rajzoltak a fák törzsére,de a legeslegősibbeket ám, a legeslegbonyolultabbakat ám, amiket még maguk a kínaiak sem ismernek, olyan hieroglifákat,melyekben nagy és szörnyű titkok rejtőznek. Micsoda álom, elhűl tőle a lélek, és valamiért mégis oly édes effélét álmodni. Lerúgta Marfusa a takarót magáról, kinyújtózott, meglátta a falon Ilja Muromec eleven képét, ahogy Szivka-Burkát ugratja, hosszú sörényű, szépséges paripáját, és eszébe jutott – ez már az utolsó vasárnap. Karácsony hetének utolsó vasárnapja. Csudajó! Nem ért még véget a szent karácsony! Csak holnap kell iskolába menni. Egy hetet pihent Marfusenyka. Hét napon át nem csilingelt a szelíd ébresztőóra hét órakor, nem rángatta a lábát a nagymamája, nem sürgette az anyja, nem húzta le a hátát az iskolatáska s benne okoska.Fölállt Marfusa, ásított, és kopogott a faparavánon:
– Anyu!
Semmi válasz.
– Anyu-u-u!
Mozgolódni kezdett anyuska a paraván másik oldalán.
– Mi van?
– Semmi.
– Ha semmi, akkor aludjá’! Tán zabszem van a fenekedben? De Marfusenyka már sehogy sem alhatik. A jégvirágos,
napfénytől csillogó ablakra nézett, és azonnal eszébe jutott, miféle vasárnap van máma. Ugrálni kezdett, és tapsolt magában:
– Ajándék!
A napocska emlékeztette rá, a jégvirágok az üvegen, azok emlékeztették a legfontosabbra:
– Ajándék! Ajándék!
Fölvisított Marfusa örömében. És meg is ijedt menten:
– Hány óra lehet?!
Hálóingesen, kibomlott-borzas-copfosan kiugrott a paraván mögül, és az órára pillantott: még csak fél tíz! Keresztet
vetett az ikonok felé:
– Dicsőség, Uram-Teremtőm!
Az ajándékra, sajna, várnia kell este hat óráig. Karácsony utolsó vasárnapja, este hat óra: az az ajándékozás ideje.
– A csudának nem bírsz aludni, hé? – morgott az anyja, és fölült az ágyán.
Mozgolódott, szipákolt Marfusa apja mellette, de nem ébredt föl: tegnap későn jött meg a Miusszkaja térről, ahol a
maga fabrikálta fa cigarettatárcáit árulta, éjjel aztán megint a vésőt csapdosta, bölcsőcskét barkácsolt Marfusa leendő
öcsikéjének. A nagyi bezzeg azonnal megébredt a kemencén, köhögött, harákolt, köpött, morgott:
– Szentséges Istenanyácska, bocsáss meg minékünk, légy irgalmas…
Meglátta Marfusát, rásziszegett:
– Mér nem hagyod, hagy aludjék apád, bestia? Köhécselt már a nagypapa is a saját zugában, a másik paraván mögött. Marfusa bezárkózott a vécébe, minél meszszebb a nagymamától. Még tán a haját is megcibálná. A nagymama gonosz. A nagypapa meg kedves, szeret beszélni. Anyuska komoly, de jóságos. Apuska meg mindig olyan
hallgatag, komor. No, és ez az egész családja Marfusának. Elvégezte a dolgát Marfusa, megmosta az arcát, s nézte magát a tükörben. Tetszik magának Marfusa: fehér az arcocskája, szemernyi szeplő nincsen rajta, a haja meg szőke, egyenes, sima, a szeme szürke, mint az anyuskáé, az orra kicsi,de nem pisze, mint az apuskáé, a füle jó nagy, mint a nagypapáé, a szemöldöke meg fekete, mint a nagymamáé. Tizenegy éves korára sok mindent megtanult már Marfusa: négyes tanuló, tegező viszonyban van az okoskájával, vakon tud írni rajta, sok kínai szót is tud már, segít anyuskának, hímez, horgol, énekel a templomban, könnyen megtanulja az imádságokat, pelmenyit gyúr, mos, mosogat, felmos.
Kihúzta a pohárból a sárga-piros sárkányos fogkeféjét, fölélesztette, megitatta fogelixírrel, bedugta a szájába. Ráfreccsentette a sárkány a nyelvére a finomentát, rávetette magát a fogaira, forgott-morgott. Marfusenyka meg közben a hajára eresztette a fésűt. Nekiállt a réteges fésű szokásos munkájának, kúszott-zümmögött Marfusa szőke hajában.
Szép haja van Marfusának! Hosszú, sima, selymes. Élvezet a fésűnek ilyen hajban túrni-mászni. Megfésülte a fésű, aztán visszamászott a feje búbjára, s nekiállt a copfját befonni. Marfusenyka kiköpte a sárkányt a kezébe, megmosta, beletette a pohárba. Kacsintott neki a fogseprő-sárkány tüzes szemecskéjével, és megdermedt másnap reggelig. A konyhából meg közben hívja már morgolódva a nagymama:
– Marfa, tedd föl a szamovárt!
– Azonnal, nagyi! – kiáltotta Marfusa, és megsürgette a
kínai fésűt:
– Kuaj-i-djarr!1
Hangosabban zümmögött a fésű, puha fogai gyorsabban mozogtak szőke hajában. Kiválasztott Marfusa egy narancssárga
szalagot és egy pár cseresznyécskét, megvárta, míg elvégzi munkáját a fésű, és ment ki a konyhába. Marfusa dolga megtölteni a másfél vedres szamovárt: betöltötte a vizet, meggyújtotta a nyírfakérget, bedobta a kályha fekete száján, aztán rája a fenyőtobozokat, amikért az egész osztállyal együtt utaztak Szerebrjanij Borba. Három zsák tobozt gyűjtött Marfusa az egy hét alatt. Nagy segítség ez a szüleinek. És Moszkva-anyácskának is. Ropogott a nyírfakéreg, Marfusa egy nyaláb nyírfaforgácsot rakott a tobozokra, és bedugta a csövet a másik oldalon, a falon lévő lyukba. Ott, a fal mögött van a közös kémény, az egyetlen az egész tizenötemeletes házra. Vidáman zúgott a szamovár, ropogtak a tobozok. De ott is van már a nagymami: alighogy a reggeli imáját elmondta, máris nekiállt befűteni. Ma már Moszkvában mindenki tüzet rak reggelente, orosz kemencében főzik az ebédet, ahogy az Uralkodó elrendelte. Nagy segítség ez Oroszországnak, és mennyi drága gázt lehet megspórolni vele!Szereti nézni Marfusa, ahogy égnek a tuskók a kemencében.De ma nem ér rá arra. A mai különleges nap.
