C
Charlaine Harris: Vérszag - True Blood 4.
Ulpius-ház, 2010, 430 oldal, 2550 Ft
Pikánsan pokoli – lehet, hogy a Dallas Morning News méltató szavai a True Blood-sorozat első kötetére még helytállóak, mostanra csak olyan jelzők jutnak az eszünkbe, mint nyögvenyelős és lanyha. Az sem hozza túlzottan lázba a kalandra és vérfürdőre vágyó olvasót, hogy a mindent elsöprő összecsapásban ezúttal vámpírok és vérfarkasok együttesen szállnak szembe a gonosz boszikkal.
A helyi vámpírvezér, Eric meztelenül ténfereg az éjszakában, azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, amikor Sookie véletlenül rábukkan az utcán, mindent el kell neki magyarázni. Sebaj, legalább van ürügy az előzmények ecsetelésére és így még egy földönkívüli lény is értheti a Bon Temps-i fejleményeket, ha a bolygóközi tér zord körülményei között, netalán kihagyott volna egy-két kötetet. Sookie nyomban felveszi a kapcsolatot Eric beosztottjaival és hamarosan arra lyukadnak ki közösen, hogy a lány háza a legbiztonságosabb. Itt tuti nem találják meg Ericet a hataloméhes boszorkányok. Sookie bátyja jó üzleti érzékkel még pénzt is kicsikar a vámpírokból eme nemes cselekedetért cserébe. Aztán rá egy napra eltűnik, hogy az egész regényben őt lehessen keresni, miközben mindenki készül az össznépi csetepatéra. Na, de távol álljon tőlünk, hogy egyből lelőjük az összes poént!
Charlaine Harris többféle műfajt kipróbált – kísértet história, dráma, vers egyaránt megmozgatta az írói fantáziát –, de egyik sem vonzotta úgy a közönséget, mint a True Blood-sorozat, ahol krimi és fantasztikum, heves szexjelenetek és vérengzések jól megférnek egymás mellett. Sőt így olyanok is olvassák a regényt, akik egyébként ki nem állhatják a vérszívókat.
A Vérszagban sincsen ez másképp. Pedig, ami egyszer bevált az másodszor és harmadszor sem volt már olyan jó, de a negyedik epizódban szinte kínos. Krimi és a fantasztikum igencsak gyöngécske lábakon áll: az előbbi kiszámítható az utóbbi kevés. A melodráma marad, de minek ehhez ennyi TFL (természetfeletti lény)? Azzal még kiegyeznénk, hogy kiszámítható a story és nem rágjuk le mind a tíz körmünket izgalmunkban, miközben szegény Sookie egyfolytában aggodalmaskodik, de a gyér pásztorórákat már nehezen nyeljük le. Pláne, hogy a Bon Temps-i vámpírok seriffje Eric, ha amnéziásan is, de végre-valahára összejön Sookie-val. Ha már ennyi feszes fenekű, habtestű vámpír van a kötetben, legalább a lepedőakrobatikus mutatványokban gyönyörködhessünk! Persze így, hogy csak egy kis mellharapdálás van nem az igazi. A vérszívás nekem speciel hiányzik az ágyból! Ráadásul Sookie-ból még butább libuska lett. Gondolatolvasó és természetesen még mindig vonzódik a vámpírokhoz és a vérfarkasokhoz, ámde félő, hogy teljesen elvesztette humorérzékét. Nem beszélve az öniróniájáról, amiért ugyancsak kár. Nevetséges jelenetek viszont akadnak: például Sookie bátyjának hirtelen előkerülése vagy a sebtiben elvégzett közelharc a vámpírvért kortyolgató boszorkányokkal. Kicsit olyan érzésünk támad, mintha le lenne tudva az egész. Pipa és pipa.
Értjük, hogy fenn kell maradni a bestsellerlista élén, de azért nem biztos, hogy ennek érdekében minden specifikumot ki kell irtani a műből. A főszereplő lebutítása és a viccek kiiktatása nem feltétlen eredményezi a rajongóközönség növekedését. Nehéz lehet az írónők élete, de kifulladásig írni nem olyan szerencsés, ahogy olvasni sem.
