C
Vernor Vinge: A szivárvány tövében
Fordította: Tamás DénesGalaktika Kiadó, 485 oldal, 3990Ft
Nagyon szerettem volna szeretni Dr. Vinge regényét, mégsem sikerült. Sajnálom. Pedig nem rossz az alapanyag, az író okos és tájékozott, és nyilvánvalóan rengeteg munkát fektetett a könyvbe, ami már abból is látszik, hogy hét évig írta.
A regény úgy kezdődik, hogy pár magas beosztásban dolgozó hírszerző rájön, hogy valahol Amerikában olyan biológiai fegyvert készítenek elő, mely a Föld minden lakójára fenyegetést jelent. Ezért aztán meg is bíznak egy nyulat, hogy nyomozza ki, mi folyik és hol. Nyúl úr pedig el is kezd nyomozni, és előkészít egy iszonyú bonyolult elterelő hadműveletet, amibe szépen sorban bevonja az összes többi főszereplőt. Itt el is érkeztem az első súlyos problémához, ami nehezítette az olvasást: Jó ideig nem tudtam eldönteni, ki is a könyv főszereplője, amikor pedig egyértelmű lett, az sem segített sokat, mert őt meg lehetetlen szeretni, de tényleg. Az indulás tehát nehézkes.
Tehát a főhős. Adott Robert Gu, a 75 éves, az Alzheimer-kórból a modern orvostudománynak köszönhetően felépült költő, akiről eleinte csak annyit tudunk, hogy a családját beleértve mindenki utálja, mert gonosz, aztán ahogy halad a sztori, ezt el is hisszük. Robert mindig utálta az informatikát, miután pedig éveken át tartó zöldség-állapotából visszahozzák, meg kell tanulnia a szép, új világban élni, ahol mindenki folyamatosan a hálón van, a számítógépeket ruhaformában viselik és szemmozdulatokkal irányítják. Szándékosan használtam Huxley regényének címét, ugyanazt az eszközt használja Vinge is: a Vadember naivan, értetlenül szemléli az őt körülvevő, számára varázslatnak tűnő világot (Persze írhattam volna Tarzant is, de próbálok úgy tenni, mintha járatos lennék a sci-fiben).
A gond az, hogy nehéz átérezni egy egyetemi professzor technofóbiáját 2025-ben, mikor ma már Magyarországon is - legalábbis a legtöbb településen - a kőművestől az atomfizikusig mindenki ott van online, guglizik, wiwezik, de legalábbis továbbküldi a hoaxokat és a vicces szarokat. Vinge megpróbál sokkolni a Hálózat mindenhatóságával, a modern világ információ-mennyiségével és a háló adta folyamatos közösségi élményekkel, de nem sikerül neki. Már ma is közhely, hogy az életet nem is élik az emberek, hanem posztolják, tweetelik, megosztják. De hagyjuk az öreges kesergést, vissza kicsit a cselekményhez.
Nyúl úr akciója egy könyvtár körül csúcsosodik ki. A történet szerint ugyanis egy Nagy Kapitalista Cég kidolgozott egy módszert, mellyel hamar lehet egész könyvtárakat digitalizálni. Ezt figyeljétek: egy bazi nagy porszívóval beszippantják és bedarálják a könyveket, majd a porszívócsőben lefényképezik végig az összes darabot, majd a hasadásminták alapján digitálisan rekonstruálják az összes lapot. Lehet, hogy mérnök létemre én vagyok a hipermaradi, de el nem tudom képzelni, miért érné meg jobban kifejleszteni egy ilyen iszonyú bonyolult és körülményes rendszert pár fasza scanner beszerzése helyett. Szükségtelen további példákkal dobálóznom, és amúgy sem illik spoilerezni, úgyis újra csak oda lyukadnék ki: kisebb-nagyobb idegesítő dolgok miatt nem tudtam beleélni magam a cselekménybe, nehézkes volt olvasni. Csikorgott.
Nem akarok folyamatosan fikázni, mert azt azért nem érdemli meg a Szivárvány tövében, tagadhatatlanul jó és elgondolkodtató ötletek is vannak benne (valamint lábjegyzet, de fontos: a fordítással is elégedettek lehetünk, még a szlenget is sikerült életszerűen átültetni). Technológiai oldalról érdekes például a Biztonságos Hardverkörnyezet ötlete, mely a sok vitát kiváltott DRM (nem kockáknak: Digital Rights Management, nagyon durván leegyszerűsítve a digitális másolásvédelem) továbbgondolása , a már említett viselhető számítógépek, az ezeket kihasználó rengeteg virtuális valóság-játék. Társadalmi-politikai változásokat is érint Vinge, de sajnos épphogy csak érinti őket. Engem például érdekelt volna pár gondolat erejéig, hogyan alakult ki az Indoeurópai Szövetség, vagy éppen az az érdekes kérdés, hogy mi vezetett odáig, hogy 2025-ben teljesen elfogadott dolog az amerikai tengerészgyalogosok járőrözése hazai területen. (Oké, a világ elmaradottabb részein, Észak-Koreában, vagy épp Szlovákiában napjainkban is előfordul, hogy bevetik a hadsereget belföldön, de azért mégis.)
Ugyanakkor talán ez is a fő probléma a könyvvel. Túl van okoskodva, túl van szerkesztve (talán a hét évnek köszönhetően, ki tudja). Persze, persze, kell a szerkezet, de azt meg is kell tölteni valamivel, különben nem tud az olvasó belemerülni, és az olvasás inkább meló lesz, mint szórakozás (most ne jöjjetek a Súlyszivárvánnyal, köszi). Hiányzik belőle a lélek.
Unalomig ismert közhely, hogy a scifi mindig emberekről, az emberi természetről kell szóljon, Vinge regénye pedig csak egy sztori, melyben nem ismerjük meg igazán a karakterek mozgatórugóit, nem alakulnak a jellemek, emberi szinten nem történik igazán semmi. A szivárvány tövében egy sok elgondolkodtató ötlettel, sok szereplővel, érdekesnek ígérkező bonyodalommal megvalósítva és helyenként idegesítően ugyan, de profin megírt könyv, de a lényeg akkor is ennyi: ez csak egy sztori.
