Terrortámadás a jóízlés ellen

Korábban megkértük az olvasókat, hogy írjanak nekünk recenziót, örömmel mutatjuk meg most Pikszi szövegét. Olvassátok!

C-
Sherry Jones: Aisha, a Próféta szerelme
Fordította: Jordán Tamara

Athenaeum, 2009, 423 oldal, 2990 Ft.

Sherry Jones, a negyvenes éveiben járó, de fiatalosnak mondható vörös hajú nő sóhajtva lépett ki a moziból. A montanai városka sétálóutcája esti fényárban úszott.

- Micsoda fantasztikusan felemelő film volt ez a Sex and the City! Olyan csodálatosan élesen látja a mai nők igazi problémáit… és hogy igen, számukra is van happy end!
- Yeahhh - értett vele egyet mélységesen tinédzser lánya, Mariah.
- És milyen kár, hogy ezt az életet és a nyugati világ modern nőfigurájának ezeket a csodás lehetőségeit a boldogságra, amit a film is olyan nagyszerűen ábrázol, muszlim nőtársaink nem ismerhetik… Tennem kell valamit! - toppantott Manolo Blahnik tűsarkújában.
- Anyaaa! Elkérhetem az új terrakotta MAC rúzsodat? - kérdezte Mariah.
- Hát persze, drágám.

Aztán hazamentek, és Sherry Jones megírta a The Jewel of Medina című regényt, amellyel tavaly nem kis felfordulást okozott a muszlim világban és Nyugaton egyaránt (és a KönyvesBlogon is), miközben feltehetően nem kevés pénzt lapátolt össze, valamint sikerült elérnie, hogy nevét Salman Rushdie-éval együtt emlegessék.

Miután átsenyvedtem magam a magyarul ki tudja, miért Aisha, a Próféta szerelme címmel megjelentett könyv mind a 423 oldalán, nagyjából így tudom elképzelni az ihletett pillanatot, amikor ennek a csurig romantikus sztorinak az ötlete megszületett Sherry Jones agyában. Sajnos az ötletet tett is követte, így ma már szerte a világon milliók részesülhetnek abban a borzongató kéjben, hogy egy úgynevezett botránykönyvet tarthatnak a kezükben. A botrányt egyes muszlim körökben a könyv témája okozta: Áisának (így írják a Koránt idéző magyar források Mohamed harmadik feleségének a nevét) az egyes szám első személyben, sajátosan szubjektív szempontok szerint elbeszélt élettörténete (pontosabban annak Mohamed haláláig tartó első szakasza). Nyugati körökben a Medina ékköve azzal vált hírhedtté, hogy a tekintélyes Random House potenciális veszélyforrásnak minősítve végül mégsem adta ki, aztán bombát dobtak az angol kiadójára, itt a szomszédban meg a Szerbiai Iszlám Közösség tiltakozására vonták vissza a boltokból. (A tény, hogy később újra forgalomba került, és akkor 2 nap alatt elkapkodták, már jóval kisebb publicitást kapott külföldön.)

Az Aisha, a Próféta szerelme nálunk is a sikerlistákat ostromolja, legalábbis a Fókusz Könyváruházak adatai szerint. Szeretném ezt inkább az óriási felhajtásnak tulajdonítani, mintsem a honi olvasóközönség általános ízlésficamának. Sherry Jones könyve ugyanis nem jó regény. Ha csak a „jó regény” definíciójába újabban nem tartoznak bele a Romana-füzetek is. A szerző igyekezete azért látszik, biztosan elolvasott 1-2 történelmi összefoglalót, de a történet hősei, Áisa, Mohamed, Ali, Abu Bakr, az iszlám történetének meghatározó alakjai egy romantikus lányregény karaktereinek felszínességével bírnak, a történet ritmusa egyenetlen, a lélektani hitelesség erősen megkérdőjelezhető, a stílus pedig egyszerre modoros, dagályos és banális. Azt azért be kell vallanom, hogy számomra a stílus ínyencségei néha kifejezetten szórakoztatóvá tették az olvasást. Imádnivalók az olyan kibicsaklott párbeszédek és hasonlatok, mint pl. amikor Mohamed feleségei egy csábító praktikát tanítanak az újabb feleségjelöltnek, aki fölöttébb korhű módon így reagál:

- (…) Biztosak vagytok benne, hogy ettől majd begerjed? (336. oldal.) Vagy: Mohamed jóízűen felnevetett - hangja olyan erős volt, akár egy oroszlán üvöltése. (64. - Bár lehet, ez csak szerintem nem szexi…) Abim arca összeomlott, akár egy homokvár (412.)

De az ilyesmi nem meglepetés egy olyan világban (7. század!), ahol a szereplőknek „lakosztályuk”, „parfümjük” van, „kávéházban” beszélgetnek, miközben rendkívül sokat „vicsorognak”, és úgy általában, sok minden történik „vadul”. (Nem tudom persze, hogy az ehhez hasonló stíluslelemények a szerző vagy inkább a fordító számlájára írhatók-e.)

Összességében azt hiszem, hogy erre a könyvre rengeteg fölösleges energiát pazarolt már a világ, többet már ne öljön bele senki. Az biztos, hogy egy kritikusokból álló terrorista alakulat öngyilkos merényletét sokkal inkább kiérdemelné, mint a tiltakozás bármilyen más formáját. Mint ahogy az is kétségtelen, hogy az Aisha-ipar hamarosan kitermeli magából a franchise további termékeit (bizony, már készül a Sword of Medina, és a közeljövőben szinte tuti a „Kalandozások az egzotikus Arábiában Sherry Jones-szal“, illetve a „Sherry Jones kedvenc teveszőr szabásmintái és kuszkuszreceptjei”).

„Veszélyes könyv”, olvasható a címlapon. Tényleg az: terrortámadás a jóízlés ellen.