Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe
Galaktika Fantasztikus Könyvek, Metropolis Media, 2009, 414 oldal
Hát ez csalódás volt, bár nem is tudom, mit vártam. A hírverés alapján, amely körbenyalja Lukjanyenkót, minimum epikus scifit. Ehelyett ez a könyv egy lendületesen, ötletesen induló, de megérkezni már sehová nem tudó izé lesz. Több okból, figyelem, vetítek.
Látom a Sztrugackij-kapcsolatot,amelyre a hátsó borító is felhívja a figyelmet, meg a neten többen is hivatkoznak rá, csakhogy ez több kapcsolatnál, az Ugrás az űrbe a Sztrugackij-fivérek Obityemij osztrov-jának (1971) reciproka. Ezúttal nem az utópisztikus Földről érkezik felderítő egy fasiszta világba, hanem a Földről indul hősünk felderíteni egy olyan, tökéletesnek látszó embertársadalmat (utóbbi bolygó pedig a Sztrugackijék Földje, egy másik dimenzióból, ez hótziher: ugyanaz a tanárok által irányított steril társadalom, ugyanazokkal a célokkal, még a felderítőket is regresszoroknak/progresszoroknak hívják.)
Az Ugrás az űrbe két jól elkülöníthető részre oszlik. Az elsőben Pjotr Hrumov pilóta, tudós nagyapja és szövetségeseik igyekeznek, az ismert idegen fajok egyik példányának, egy hüllőzerű élőszámítógépnek a segítségével földi űrhajót lopni maguknak, és elérni egy másik idegen faj csatahajóját. A csatahajó súlyos sérüléseket szenvedett, egy ismeretlen eredetű emberforma pilóta által irányított csöpp űrhajó szaggatta meg. Hrumov ennek a humán egyednek a formáját felvéve száll le a támadó emberfajjal teli, mégis ismeretlen bolygójára, igyekezvén kifigyelni társadalmukat.
A könyv második része utazását örökíti meg: hogyan próbál beilleszkedni, pontosabban hogyan próbálja meg átverni őt álidentitásán keresztül, hogyan löki ő ki végül ez a rendszer és hogyan száll szembe vele (a könyvnek van folytatása.) Ez a második rész, ez az, ahol a történet elbukik: a misszóra való felkészülést a feszültség viszi előre, ám amint Hrumov megérkezik a geométerek, a rendbuzi emberfaj bolygójára, a történet előrevitelének igénye helyébe lép egy elcsépelt, ezer korábbi regényből visszaköszönő meszidzs belénksulykolásának akarása. Igen, még akkor is jobb egyéniségnek lenni, ha ennek ára van, örvendtem. Erre elbaszni kétszáz oldalt - és ez a kétszáz oldal a narratív fordulatok kiismerhetőégének köszönhetőn ráadásul elég unalmas is - nagy hiba.
Sőt, kár, hiszen a küldetés sikerének ígérete, illetve az ezzel kapcsoatos kozmoszpolitológiai lehetőségek, névszerint civilizációnk poziciójának előbbre rugdalása az univerzum ranglétráján (a regény idegen fajai számára csak űrhordárnak vagyunk jók) tele vannak izgalmas sztoripotenciállal. Lehet, hogy a folytatásban már ezek is kitárgyalásra kerülnek, mindenesetre nem lesznek álmatlan éjszakáim, mire azt is kiadják.
