Szörnyetegek vagyunk, mint apáink voltak, és mint gyerekeink lesznek majd

m.anna | 2014. augusztus 28. |

Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben

Libri Könyvkiadó, 2014, 256 oldal, 2542 HUF

A

Kezdjük ott, hogy nagyon nehezen olvasok magyar sci-fit és a Zsoldos-díjas könyvet meg azért veszem különösen nehéz szívvel a kezembe, mert nyilván azonnal eszembe jut maga Zsoldos Péter, hogy ő mennyit adott nekem, és hogy nincs hozzá fogható. Persze nem kell elvárni egy Zsoldos-díjas könyvtől, hogy bármilyen viszonyba kerüljön Zsoldossal, de akkor is, ez túl erős bélyeg. Nem lehetett volna csak úgy simán az év magyar sci-fije díjnak elnevezni, vagy ilyesmi? Mindegy. A Szélesi-könyv Mithras nevű hajója teljesen más dimenzióban úszik, mint a Viking, a saját mitikus, biblikus, ősi sorsdrámákat idéző dimenziójában, és ez így van jól, sőt, nagyon jól van így.

A szörnyeteg nem techbuzi és nem akcióscifi, hanem példázatjellegű. Ha Szélesi azt írja, hogy a hiperdémon szörnyeteg költözött a hajtóműbe, ott él, és fiatal fiúgyermeket kell neki áldozni, akkor nem kell az okait keresnünk, mint ahogy a szereplőknek is a helyzettel kell megbirkózniuk, akkor is, ha nem értik és nincs semmi értelme. Attól még megeszi a kölköket, az istenért. Van valami, valami ősi gonosz, nevezhetjük Sátánnak is, de kitalálhatunk rá valami jól csengő tudományos nevet és mögé tolhatunk egy csomó egyenletet és mindenféle magyarázatot, whatever. A lényeg az, hogy az idilli körülmények kevésbé idillivé válnak, és a szoros, összetartó emberi közösség, ahol mindenki olyan igazán, szívből szereti a másikat, kénytelen szembenézni valami fenyegetővel. És persze amikor már döntésről, a döntés felelősségéről és egyéb nemszeretem dolgokról van szó, akkor hirtelen üressé válnak a mosolyok és mindenki szereti elfordítani a fejét.

A Mithrason a rendszeres gyermekáldozat terhét a tudomány segítségével vállalja magára egy ember: Nathan Evans, a tudós, aki rájön, hogyan tud hónapok alatt klónt előállítani a szörnyeteg számára. A közösség fellélegez, de felejteni nem felejt. A tudós nem megmentővé válik, hanem mementóvá, emlékeztetővé, valamivé, ami folyton szúrja a szemet, ami figyelmezteti őket arra, hogy az újra fennálló nyugalom milyen sérülékeny, és mi az ára. Gyűlölik és kiközösítik, mert teszi a dolgát, de isten ments, hogy egyszer abbahagyja.

Márpedig Nathannek is megvan a saját tragédiája, nyilván több kell ahhoz a szimpla  társadalmi felelősségvállalásnál, hogy valaki évtizedeken keresztül gyerekeket nevelgessen lombikban, aztán nézze, ahogy élve felfalják őket. Nathan maga is áldozat lett volna gyerekkorában, betegsége miatt azonban a bátyját adták oda a szülei: így hónapról hónapra a saját klónját neveli fel és áldozza be a hajtómű szörnyének.

Nagyjából a tizedik oldal után tökéletesen mindegy, hogy mégis honnan kerül oda az a rohadtul, létezésében logikátlan szörny, meg akkor most az emberiség konkrétan merre is megy és miért és mit csinál, ha odaér, és hogyan oldja meg a csillaghajón az élelmiszer és víz utánpótlás kérdését, vagy miért nincsenek túlnépesedve, ésatöbbi. Ez nem az a sci-fi. Ez az a sci-fi, aminek az olvasása közben furcsa szorítás lesz a gyomorban és a torok körül, még úgy is, hogy időnként lapozás közben az ember pontosan tudja, hogy milyen szörnyűség várja a következő oldalon, és azért tudja, mert mi emberek vagyunk szörnyűségesek, és csak azért olvas tovább, mert reménykedik, hogy mégse lesz iszonyú. De persze az lesz.

A Szörnyeteg a hajtóműbennek van pár hibája, a főszereplő, Nathan például részletesen kidolgozott szereplő, míg a többiekkel (és különössel Jane-nel kapcsolatban, akinek a szerepe nagyon fontos a főhős sorsának alakításában) van némi kifogásom. A használt nyelv is valahogy túlságosan komolyan veszi magát néha, volt két olyan konkrét hasonlat is, ahol felnéztem a könyvből, hogy mi van, ez komoly, miért nem szedte ezt ki a szerkesztő? De ez mind nem baj, megesik, túlviszi a szöveg mélysége és ereje. És hát nem kell minden regénynek tökéletesnek lennie. Nem kell minden sci-finek Zsoldos Péternek lennie. Elég az is, ha jó. A Szörnyeteg a hajtóműben pedig nagyon, nagyon jó.