A Billy Summers megváltás-regény: főhőse nemcsak a saját múltjával békél meg, de lefekteti valaki más jövőjének az alapjait is. Ehhez eszközként és célként is az irodalom, azon belül az írás szolgál, mint ahogy azt már Stephen Kingnél megszokhattuk. De mégis hogyan fér meg egymással a fegyver és a toll?
Kiadója szerint „egy csodálatos és félelmetes” történetet írt Stephen King, amelynek a címe is annyi lesz: Fairy Tale (~ Tündérmese). Várhatóan szeptemberben jelenik meg angolul és egy olyan fiú lesz a főhőse, akinek kulcsa van egy párhuzamos világhoz.
Tovább olvasokBilly Summers jóravaló fickó, aki munkájából fakadóan sok rossz emberrel kerül kapcsolatba. Vannak, akikkel megbízóként, és vannak, akikkel rendhagyó távkapcsolat formájában. Utóbbiak végére golyóval tesz pontot. Billy ugyanis bérgyilkos, méghozzá nem is rossz. Elvégre soha nem kapták el, és soha nem tévesztett célt. Legfeljebb az életben. Bezzeg ő folyamatosan megtéveszt: Billy szerepet játszik, elrejtve valódi énjét mindenki más elől. Világában ez a túlélés záloga.
Stephen King és Pablo Larraín találkozása a képernyőn felér egy közös szerzői filmmel: miközben az író szinte szóról szóra adaptálta a saját írott művét, addig a rendező is belecsempészte a maga „nagy vizuális csendjeit” a képkockák közé. Az Apple TV+ streamingcsatornán látható végeredmény éppolyan eklektikus és lomha, mint a történet fantáziavilágán őrt álló Hosszú Srác.
Tovább olvasokBilly utolsó megbizatására készül. Egyetlen lövés, és egy zsák pénzzel gazdagabban hagyhatja maga mögött nem éppen makulátlan múltját. A ravasz meghúzása csak egy pillanat műve, a bérgyilkosság azonban erről jóval többről szól. Billynek részévé kell válnia az amerikai kisvárosi idillnek, hogy a célpontja közelébe juthasson. Stephen King pedig pont ennek a közegnek az ünnepelt krónikása. Most sem hagy minket cserben, a kötet 150 oldalas nyitánya Billy felkészülésével a gyilkosságra, a menekülésre és az átlényegülésre óda a kertvárosi léthez. Szomszédol, gondozza a gyepet, belakja az írói álcáját és a felvett kispolgári attitűdöt, melyeket mindinkább a magáénak érez. Igen, gondolja, tudna így élni. Talán nem is igazán érdemes máshogy. Kár, hogy ez nem az ő valósága. Az övé papírra kívánkozik.
Méghozzá szó szerint. Az írói alteregó megköveteli, ami neki jár: Billy írni kezd arról, amit a legjobban ismer.
Memoárja külön történetté terebélyesedik a történetben, amely alaposan szétzilálja a regény szerkezetét, de a Billy Summersben amúgy sem ez az egyetlen, ami szakít a szokványossal.
Ugyanakkor Billy rapszodikusan kibontakozó múltja a bántalmazott gyermekkorral, a menekülésre késztető gyermekotthonnal és az iraki háborús tapasztalattal sem éri el a kívánt hatást, felemás érzéseket szül az emberben. Ezek az egymásra dobált sablonok nem a karakter elmélyítését szolgálják, csupán felszínes maszatolásra jók. Pedig különösen nagy hangsúlyt fektet az író a fallúdzsai háborús ütközetekre, amelyek azon kívül, hogy valóban megtörténtek – Bing West No True Glory című könyvét vette hozzá alapul King, amiért köszönetet is mond –, nem sok újdonsággal szolgálnak: akciójelenetek sematikus leírásai, még csak nem is különösebben érdekfeszítő stílusban. Ugyanis
King saját írói hangot ad címszereplőjének. Billy Summers történetét így mintha valaki egészen más vetette volna papírra.
Amiért Billy karaktere mégis belopja magát a szívünkbe, azt Alice-nek köszönheti. Alice egy fiatal lány, akivel az ominózus lövés után sodorja össze a sorsa, és akit megment mindentől és mindenkitől. Legfőképp önmagától. Ahogy Billy memoárja terebéjesedik, és a pandémiát megidéző, kényszerű összezártságuk Alice-szel kezd új színezetet ölteni, a rossz útra tévedt, egykori iraki veterán megváltja önmagát. Igaz, King közben pocskondiázza kicsit Trumpot, és talán túl könnyedén átlendül egy csoportos nemi erőszakon, de a valóság is hasonlóan kegyetlen tud lenni. Billy és Alice rendhagyó kapcsolatát egymás előtt felvállalt sebezhetőségük mélyíti el, és kovácsolja bizalommá.
Kapcsolatról, fausti alkuról, valamint az önmagából kifordult világunkról mesél Stephen King négy új kisregényében. A Minél véresebb hol krimi, hol horror, egyszer morbid, máskor kafkai, de garantáltan ránk hozza a frászt.
Tovább olvasokKing ezúttal hanyagolja a természetfölöttit, bár arra képtelen, hogy ne helyezze el a történetét szerteágazó könyves univerzumában. Így az olvasók kapnak az íróra jellemző kikacsintást más műveire, amíg hősök rövid pihenőt tartanak Colorado hegyei közt.
Amikor Billy Summers élettörténete papíron és valóságban összeér, megtörténik az a varázslat, amiért Stephen Kinget szeretjük.
A kettős lezárással kap igazán értelmet Billy memoárja, és az a gyanúm, hogy ez lehetett az alapötlet, amiért egyáltalán megszületett ez a regény. Billy Summers, akinek a munkája a pusztítás, az alkotásban vezekel. Billy minden elképzelhető módon megmentette Alice-t, de a legnagyobb ajándék, amit adhatott neki, az a teremtés. „Te tudtad, hogy ez is megtörténhet? Tudtad, hogy leülhetsz egy képernyő vagy füzet elé, és megváltoztathatod a világot? Nem tart sokáig, a világ mindig visszaszivárog, de addig fantasztikus érzés. Mindent betöltő. Mert úgy alakíthatod a dolgokat, ahogy akarod…”
