Rob Thurman: Éjvilág – Nightlife
Fordította: Takács Gergely,Tuan Kiadó – 2008. 346 oldal. 2690 Ft.
VicGilson olvasónk írását osztjuk meg most veletek.
Mottó: „A szörnyetegek nem viselik túl jól a csalódást...”
„Szörnyetegek járnak közöttünk. Mindig is voltak, és lesznek is. Azóta tisztában vagyok ezzel, amióta az eszemet tudom, csakúgy, mint azzal, hogy én is egy vagyok közülük. Jó, igazából csak félig, de ez lényegtelen.”
Rob Thurman ifjú szerző, akinek ez volt a legelső megjelent kötete, még 2006-ban. Teljes nevén Robyn Thurman, mivel egy hölgyről van szó, akinek – úgy tűnik - az ilyen vérgőzös(?), trágár kifejezéseket sem nélkülöző történetek a mániái. Van ugyanis néhány folytatása a könyvnek: az Éjvilág az úgynevezett Cal Leandros-sorozatnak csak a bevezető darabja. A helyszín természetesen New York, a stílus pedig urban fantasy, a darkosabbik fajtából. Az elbeszélés szemszöge: E/1.
A cselekmény középpontjában Cal Leandros áll, aki félig ember, félig viszont valami más. Az ő nézőpontjából olvashatjuk mindazt, ami elénk tárul. Neki amúgy Caliban a teljes, keresztségben kapott neve. Hasonló rövidítésből akad még egy-kettő a műben (George az pl. Georgina). Szóval Cal apukája egy Auphe, ami olyan, mint a tünde – de mégsem. Hívják őket Grendeleknek is, bár őszintén szólva néhol nem egyértelmű, hogy valóban egy és ugyanaz-e a két ’faj’; illetve helyenként azt mondanám, hogy az Auphe inkább egyfajta családnévnek tűnik. Kicsit meg vannak kavarva a dolgok – és ez nem írható a történet javára. Ami egyébiránt a következő:
Cal-nek van egy bátyja is, Niko, aki kicsit szörnyetegebb, mint ő. Miután elveszítik anyukájukat, akit a Grendelek tesznek jégre, üldözötté válnak saját hazájukban. Cal-t magukkal is ragadják, de visszajön, és tökösebb, mint előtte bármikor. Aztán néhány évig rejtőzködnek és menekülnek. Ám egy szép napon mégis úgy döntenek, hogy kezükbe veszik a dolgokat, és leszámolnak mindenkivel, aki ellenszegül. Ennek során szép lassan kiderül, hogy igazi ember már alig akad a jó öreg Nagy Almában. Helyettük van kobold, troll, és vastablettát szopogató vámpírnő. A két tesó közben folyton szívatja egymást. Ez egy (rövid) ideig vicces, később viszont már baromi fárasztó.
A lényeg: a könyv felénél Cal-be belebújik egy csúnya, rossz, gonosz lény. És kicsit átveszi felette az uralmat. Annyira azért mégsem, hogy az E/1 nézőpont megváltozzon. A Grendelek a fél szörny-fél ember Cal felhasználásával időkaput akarnak nyitni, hogy… ta-ta-ta-tá: leigázzák az emberiséget. Ez körülbelül a tízmilliomodik emberiség-kinyiffantós sztori, amivel eddig találkoztam. Nem kell izgulni: ezúttal is megmentenek minket.
Nos: nagyjából erről van szó. Eredetibbet el sem tudok képzelni. Sajnos nem csupán az alapötlet feküdte meg a gyomrom. A karakterek gyengék; iszonyatosan hosszú és vontatott a felvezetés (mire végre derengeni kezd, hogy miről is lehet szó); és a könyvnek egész egyszerűen nincs stílusa. Azaz van, de pocsék. Egy jelenkori urban fantasyhoz pörgős, gördülékeny elbeszélésmód illene – főként, hogy csak úgy röpködnek a szleng kifejezések és a mocskos szavak (szartól a picsán át a bazmegeléssel bezárólag). Ezen a könyvön viszont el lehet punnyadni. És ha már egyszer dark fantasy-nak hirdetik (a magyar kiadónál egyenesen a Tuan Horror sorozatban jelent meg), nem ártana némi izgalom és/vagy borzongás. Kerestem – de nem találtam.
A fordítás nem olyan vészes. Volt szerencsém beleolvasni az eredeti regénybe is: Rob Thurman stílusa angolul is hasonlóan nehézkes és álmosító (szerintem). Egy-két helyen azért felszaladt a szemöldököm. „Hello, a nevem Robin és szexaholista vagyok.” (167. oldal). Találkoztam már ezzel a kifejezéssel másutt is – ott sem jött be. Megvan erre a szóra (’sexaholic’) a jól hangzó magyar ajkú kifejezés: szexfüggő.
Röviden: Sablonos történet, unalmas, vontatott stílusban, horrorhoz méltatlanul kevés borzalommal és rettegéssel. Értékelés: 3/10.
