Khton - Kőkemény szerelmi történet

Rusznyák Csaba | 2014. február 17. |

Piers Anthony: Khton, ford.: Sárközi Gergely

Delta Vision Kft., 2012, 280 oldal, 2990 Ft

A-

A Khton jó eséllyel pályázhat a minden idők legnyomasztóbb szerelmi története címre. Tele van forró szenvedéllyel és csillapíthatatlan vággyal, és ezeket folyton sötét megszállottság, kegyetlen tragédia és hatalmas kétségbeesés ellenpontozza. Szóval, ne hidd, hogy csak mert a Khton a szerelemről szól, valamiféle lányregényt tartasz a kezedben. Piers Anthony mitikus erejű sci-fi eposza egy sorsdráma az übermensch legyőzetéséről, egy szenvedéstörténet, átvitt, és félig-meddig szó szerinti értelemben is vett pokoljárás, amiben az irodalmi igényesség találkozik az egzotikus kalandsztorik elemeivel, a tudományos fantasztikum a brutális erőszakkal és a már-már explicit szexszel, a szimbolizmus a ponyvával. Nem könnyű olvasmány, de akár befogadod, akár elutasítod, mindenképpen egyedi élményben lesz részed.

Aton Öt egy furcsa, Hví nevű bolygó szülötte, melyen egy olyan virág terem, ami leszakítása után gazdájához kötődik, és addig életben marad, amíg annak szerelme viszontszereti őt. Aton egy ilyen virágot kap hétéves korában egy sziréntől, aki gyönyörű dallal csábítja magához. Aton serdülővé, majd felnőtté érve sem képes lemondani a csodálatos és rejtélyes nőről, a szenvedély, a düh, a gyűlölet és a kéjvágy örvényében vergődve sóvárog utána, és bármire képes, hogy megtalálja, hiába inti apja óva a legendák szerint a férfiak halálát okozó lények szerelmétől. Ez a „bármi” végül a Khton nevű börtönbolygóra juttatja Atont, az emberiség söpredéke közé, egy földalatti, kegyetlen és vigasztalan helyre, ahonnan elvileg lehetetlen megszökni. De Aton nem adja fel: újra látni fogja a szirént, akkor is, ha valamelyikük, vagy mindkettejük belehal, és nem számít, kit és mit pusztít el maga körül célja elérése érdekében.

Az 1967-ben megjelent, Hugo- és Nebula-díjra is jelölt Khtont a science fiction egyik nagy klasszikusaként tartják számon, noha a műfaji elemek meglepően kevés szerepet játszanak benne. Anthony olyannyira a klasszikus mítoszokra hajaz a történettel, a karakterekkel és a fordulatokkal, sőt, a cselekmény egész közegével, az alvilági börtöntől a szerelemnövényig, hogy szinte csak a bolygóközi utazásokat kellene kivenni a könyvből ahhoz, hogy minden probléma nélkül visszakatapultáljuk a sztorit a párezer évvel korábbi Földre, és őseink egyik legendájaként kezeljük. Nem véletlenül sorolták az írót a ’60-as években a sci-fi újhullámhoz (New Wave), amelynek tagjai pont arra törekedtek, hogy a zsánert elszakítsák annak ponyvás gyökereitől, és közelítsék a komolyabb irodalom felé, a külső űr helyett a „belsőt”, vagyis az embert fedezve fel. (Az igen komor hangvétel ellenére még a naiv elődök kigúnyolása is tettenérhető abban a fejezetben, amiben a fénysebességnél gyorsabb utazás felfedezésének abszurd folyamatát írja le a szerző.)

Anthony irodalmi kísérletezgetése néhol a tempó rovására megy, és olykor a szimbólumok is túlságosan nyilvánvalóak, már-már erőltetettek, de a Khton mindezzel együtt is rendkívül sokrétű mű. Szerkezeti gerincét a címadó börtönbolygón zajló események adják, ezekkel nyit és zár a regény, de a kettő között a cselekmény bámulatos narratív, atmoszférikus és stilisztikai precizitással ugrál nem csak a múltba, hanem a jövőbe is. A flashforwardok használata különösen rafinált: olykor „csak” az információ késleltetését, a feszültség elnyújtását szolgálja, olykor viszont bátran aláhúzza a történet másodlagosságát a könyv érzelmi világával szemben – avagy nem az a fontos, hogy a már-már emberfelettiként ábrázolt hős hová jut a sötét szerelmi kaland végére, hanem az, ahogyan odajut, és az a tudás, amelyre önmagáról és a világról szert tesz a saját démonaival és a nagyon is valóságos szörnyekkel küszködve.

És ahogy az ókori tragédiákat idéző pokoljárás számtalan kérdést vet fel az ember és a szerelem természetéről (Vezethet a megszállottság bármilyen eredményre? Tényleg szerelem az, ami mögött ilyen hajtóerő áll? Vagy ami nem annyira valakire, mint inkább valamire, egy eszményképre irányul? Lehetséges a megváltás és megtisztulás egy egész életnyi tévutat követően?), a Khton tényleg helytáll izgalmas kalandregényként éppúgy, mint emberi sorsdrámaként. Sőt, a végén, amikor a narratív keret bezárul, egy új réteg simul rá az addigiakra, és az emberiség feletti ítéletmondás, illetve az emberben lakozó dualitás katartikus felismerése egy új, eposzi szintre emeli a sztorit. Ez már csak egy ilyen könyv: még az utolsó pillanatban is képes meglepni.