Miután kiesett a most zajló, 2016-os világbajnokságról Phil Taylor, a tizenhatszoros világbajnok, a Twitteren nyugtatott meg mindenkit, hogy nem vonul vissza, belevág a következő évbe is. Ez régóta visszatérő kérdés az 55 éves játékos esetében. Olvasva az életrajzát, az Erőpróbát, úgy tűnik, nem csak médiahiszti ez, valóban sokszor belegondolt már a visszavonulásba.
Phil "The Power" Taylor: Erőpróba - Visszatérésem a csúcsra
G-ADAM Stúdió Kft, 280 oldal, 2015, 3990 Ft
A Stoke-on-Trentben született, jobbkezes Phil Taylor a darts történelem egyik legjobb játékosa, ha nem a legjobb. Ezt nem tudom megítélni, de a meccsei 88 százalékát megnyerte, ezzel 6 millió font felett keresett. Onnan lehet tudni, hogy egy játékos korszakokon átívelő tehetség, hogy megváltoztatja a sportot, amiben versenyez. Ahogy például Michael Jordan tette a kosárlabdával és az NBA-vel, ugyanazt tette Taylor a darts-cal és a PDC-vel (Professional Darts Corporation). A darts az ő csúcsidőszaka alatt lett az egyik legnépszerűbb tévés versenysport (például: A Leszámolás nevű mérkőzésen Andy Fordhammel csapott össze, a Sky Box Office pay-per-view-ban adta, egymillióan fizették be a 9,95 fontot), amiben főleg túlsúlyos, tetovált, színes ingű férfiak versenyeznek egymással a sztereotípia szerint.
Azt a könyvében többször leírja, hogy az első vb-győzelme és a legutolsó között hányszorosára nőtt a pénzdíj, vagyis mekkorát fejlődött a nézettség és a szponzorok miatt a játék: 1995-ben 55 ezer fontot osztottak szét, míg 2013-ban már 1 millió fontot, a mostanin 1,5-et (ma este a győztes 300 ezret vihet haza). Taylor korszakos alakja lett egy sportnak, amiből valójában ő csinált versenysportot, hiszen sokáig a kocsmasportok között tartották számon, míg most már azért lobbizik a sportdiplomácia, hogy bekerülhessenek az olimpiai játékok programjába bemutató sportágként.
Az Erőpróba egy E/1. személyben elbeszélt önéletrajz, aminek a narratív keretét az az év adja, amikor Phil Taylornak borzalmasan megy a játék, olyan gödörbe kerül, hogy nem látszik a napfény, és még a feleségével is szétmennek. A már mindent megnyerő legenda a 2013 júliusától 2014 júliusáig tartó időszakot szorosan követve meséli el, ki is ő, hogyan gondolkodik, milyen a darts háttérvilága. A könyv nem egy fantasztikus sporthőst, hanem egy tök átlagos, súlyproblémával küzdő 50 körüli férfit mutat be, aki egy gyárban dolgozott, szeretett dartsozni, amiben nem mellesleg marha jó lett. Taylor nemcsak profi, hanem szemtelen, kekeckedő, ám sokszor hisztis játékos, nem a hagyományos bajnokalkat.
Egy rajongó mindent megkap: Taylor kommentálja a legjobb és legrosszabb meccseit, színes háttérsztorikat hoz a versenyekről, de nagyon ügyel arra, hogy semmi különlegeset ne írjon le, ha legurul pár pohár sör, akkor majdhogynem magyarázkodik. Szóba kerül, miért váltott szponzort, milyenek a nyilai, sokszor elhangzik, hogy mennyire fontos a pénznyeremény, de kritizálja a lehetetlenségig besűrűsödő versenynaptárat, a versenytársairól is ír, általában tisztelettel, de a néző által elzárt világ titkait nem fedi fel. A könyvben elmesélt sztorik sajnos nem túl érdekesek, és a szellemíróként vagy társíróként közreműködő Mike Walters nem tudta feltörni Taylort, hogy bátran meséljen magáról, motivációiról, családtörténetéről, a versenyek hátteréről, a monoton edzésekről, a magánéletéről. Vagy egyszerűen bármiről, amit az ember elmondana egy haverjának a kocsmában. Helyette kapunk idézeteket közleményekből, interjúkból és így tovább.
Viszont az nagyon izgalmas, ahogy megismerhetjük a világ egyik legjobb versenyzőjének gondolatait és motivációit a játékkal kapcsolatban, a teljesen érdektelen mindennapi problémáit vagy a sértődékenységét. Phil Taylor ugyanis a világ legjobbja, egyben a legérzékenyebb nagy mackója, aki olyan piszlicsáré ügyeket tud felhozni, hogy úgy tűnik, egyszerre ő Milne Fülese és Micimackója egy személyben. A könyvet nagyjából úgy rakták össze, hogy minden felmerülő problémáról essen szó, de ezekről még se áruljanak el semmit: nem derül ki semmi a válásának okairól, következményeiről, semmi arról az ügyről, amikor két nő molesztálásával vádolják meg, ahogy arról se, mi történt, amikor kilépett a British Darts Organisationből, hogy egyik alapítója legyen a PDC-nek. Ezeket csak azért hozom fel példaként, mert mindegyiket megemlítette az Erőpróbában, de végül semmit nem írt róluk. Arról viszont annál többet, hogy 30 kilót leadva milyen mesebeli fogyáson vett részt Portugáliában (a játékos jelentős fogyása a szakértők szerint hazavágta az egyensúlyát egy időre, így a játékát is). Én ennyit nem olvastam még a zöldségek és gyümölcsök turmixolásáról.
