Kelemen Zoltán: Az első 21 novella
magánkiadás, 2013, 138 oldal, 2600 HUF
C
Elsőkötetes szerző munkáját mindig nagy várakozásokkal és reményekkel veszi kezébe az olvasó. Önkéntelenül is új hangot, új megoldásokat, formát, stílust, nyelvezetet és még ki tudja, hogy mi mindent vár az irodalmi berkekbe belépőt kérő írótól. Mindez nagy felelősséget is ró a szerzőre, különösen, ha e belépő birtokában hosszú távon tervez alkotni. Olyan művekkel kell megjelennie, amelyekre mind ő, mind pedig a róla véleményt formálók későbbi pályáján is büszkén utalhatnak vissza. Nem szabad persze túlértékelni az első megjelenés fontosságát, az viszont bizonyos, hogy csak kiérlelt, művészileg vállalható színvonallal érdemes bemutatkozni a közönségnek, még akkor is, ha a művészi érettség az idővel változik.
Mindezt azért tartottam szükségesnek leszögezni, mert Kelemen Zoltán novelláskötetén zavarba ejtően nem érződik a művészi érettség és a kiformált stílus ezen igénye. Az Első 21 novella című kötet, amely a 28 éves kolozsvári szerző saját kiadásában jelent meg, minden darabja egy olvasni, alkotni és művelődni szerető – ahogy a könyv hátlapján olvasható –, őszinte lelkületű erdélyi fiatalember ujjgyakorlatait örökíti meg. Ennél többet azonban hiába várnánk a könyvtől.
Eminens elsőkötet-olvasóként, és mivel a cím sem adott egyéb támpontot, az első novellával kezdem az olvasást – pontosabban a novellagyűjteménynek a Példabeszédek könyvéből vett mottójával: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Vagyis felkészülhetek arra, hogy a számomra is kedves és örök érvényű hit-szeretet-remény témakörében fogunk elmerülni a következő valamivel több mint 130 oldalon. Bizonyára a hozzáállásom is tehet róla, de már a kezdő írás kegyetlenül kizökkentett ebből a képzetből. Az Állati szemtelenség című opus egy vándorcirkusz esetéről szól, melynek tagjait az állatokkal együtt az éj leple alatt mind egy szálig legyilkolják, egyetlen kiskutya, Arlett kivételével. Vele azonban pár év múltán egy fejszével végez a gazdája, mert rá öltötte a nyelvét, majd Arlett kölykeit fosztják meg – ismeretlen okokból – a saját nyelvüktől.
Őszintén bevallom, ez így egy kicsit sok. Még akkor is, ha némi elégtételt kapok a történet végén megjelenő szellemi lényektől, akik – fejsze ide, nyelvkivágás oda – az örök létezésre hívják fel a figyelmemet. És nem is maga a történet sok, hanem a történet a kifejezésmód szegénységével párosulva az, amely által – ha párbeszédek nem tarkítanák a leírást – sokkal inkább egy közönyös újsághírnek vélném, semmint az első novellának a sorban.
De lépjünk tovább, és engedjük el az elvárásokat, elvégre azzal csak önmagunkat szorítjuk keretek közé, és megfosztjuk a szerzőt attól, hogy kibontakozhasson. A további novellákat olvasva lassan kezd kibontakozni a témakör, amely Kelement leginkább foglalkoztatja, valamint a stílus és az eszközkészlet is, amellyel ezt feldolgozza. A témakör a spirituális világ jelenségeit öleli fel: párhuzamos világok, szellemek, természetfeletti lények, angyalok, amelyek a földhözragadt emberi eseményekbe szólnak bele, vagy hatnak valamilyen módon. Az emberi kapcsolódási pontot a legtöbbször valós történelmi személyek jelentik, akik az író lelki szemei előtt közvetlenül vagy közvetetten kapcsolatba lépnek a fizikai érzékelhetőn felül álló létezőkkel.
Kelemen a legkülönbözőbb történeti korokba kalauzolja el olvasóját és tárja fel, hogyan akadályozta a nagy Hufu fáraó piramisának építését egy „alig látható emberszerű lény” (Szellemi fegyver), hogyan mentették meg a szellemek II. Erzsébetet a sidney-i operaházban az ellene tervezett merénylettől (Láthatatlan merénylők), vagy a híres napóleoni hadvezér, Murat hogyan keveredik bele egy bolygóközi trónfosztási kalandba egy távoli galaxisban (Az alagút mélyén), de még a WTC elleni támadás is megihlette a szerzőt (Alerion). Mindezt pedig olyan kedvesen naiv, sokszor mosolyogtatóan együgyű stílusban teszi, amely inkább egy középiskolai novellapályázat dicséretes, de kissé túlfűtött munkáira emlékeztet, semmint a nagy nyilvánosság figyelmére számot tartó irodalmi alkotásokra. Összességében, az Első 21 novella szárnypróbálgatáshoz talán elég, de az önálló megjelenéshez még nagyon kevés.
Szerző: Déri Gábor
