A+
Daphne Du Maurier: Ne nézz vissza!Holistic, Líra, Budapest, 2008 270 oldal, 2490 HUF
Daphne Du Maurier novelláit még karácsonyra kértem ajándékba, és fokozott érdeklődéssel láttam hozzá nemrégiben. Nem igazán Hitchcock miatt, aki két írásából is filmet készített (Madarak, Rebecca - A Manderley-ház asszonya), sokkal inkább a Dont look now! című kedves szorongásfilmem késztetett arra, hogy ismerkedjem a szövegeivel. Reménykedtem, hogy egy Highsmith szintű íróval akad dolgom. Egyébként ugyanaz a kiadó adta ki mindkét szerzőt magyarul.
Bejött a kötet, Du Maurier novellái pompás írások. A címadó novella persze sok kérdést felvet. Általában az történik velem, ha egy tökéletes adaptáció után elolvasom az eredeti szöveget, hogy a film képei belopóznak az olvasmány világába. Ha pedig valóban klassz a film, mert sikerült neki lefordítani képek nyelvére a szöveget, sőt túl is szárnyalja bizonyos tekintetben, akkor többnyire kissé csalódom a szövegben. Nem képződik belőle igazi irodalmi érzéklet. Így jártam Nabokov Lolitájával, Burgess Gépnarancsával, Kubrick kiváló átültetései után. Értékeltem az írásokat, megpróbáltam elképzelni őket csupaszon, a korábbi vizuális hatásokat igyekeztem lebontani olvasás közben, de nem sikerült.
Egy kissé most is így alakult a dolog Du Maurier művével, hiszen Roeg filmváltozata egyszerűen mesteri darab. A Ne nézz vissza! Velencében játszódik, főhőse egy régész, aki kislánya halálos balesete óta teljesen beleveti magát a munkájába s feleségével az itáliai város utcáin próbál megfeledkezni a tragédiáról. A rejtélyes történet hősének azonban Velencében is szembesülnie kell lánya szellemével. Felesége ugyanis megismerkedik egy vak halottlátó asszonnyal, aki üzeneteket közvetít elhunyt lányuktól. Az egyik üzenet arra figyelmeztet, hogy veszély leselkedik édesapjára, amely a végzetszerűség jegyében be is következik, s amely szoros összefüggésben áll a halott kislánnyal. A Ne nézz vissza! sokrétű, szimbolikus elemekben gazdag lidércnyomásos világot teremt, s egy döbbenetes metafizikai horrorrá áll össze. Roeg persze a filmen kitágította a történetet, új elemeket és motívumokat emelt be, így a filmhez képest Du Maurier szövege olyan, mintha csupán egy filmötlet, kósza vázlat volna. Mégsem jártam egészen úgy, mint a Nabokov- és Burgess-adaptációval. Mostanra ugyanis, hála olvasói tapasztalataimnak, jobban kitanultam, hogyan lehet függetlenedni a mozgóképtől és sikerült mégis szinte szűzen olvasnom a történetet. Bátran mondhatom, Du Maurier novellája önmagában is rémálom, bár Roeg egyértelműen hozzátette a maga zsenijét.
A kötetben amúgy minden írás hibátlan, nyugtalanító, rejtélyes, néhol misztikus történetek ezek, és mint Highsmith elbeszéléseiben, itt sem találunk egyértelmű magyarázatot a titokra. A legjobb darab szerintem a Keresztút, amely egy James Ivory-mozi stílusában, de kissé Roeg-szerűen jelent meg a szemhártyámon. Ebben a szövegben egy kis angol társaság tölt el pár napot Jeruzsálemben, miközben mindannyian bizarr és balszerencsés szituációk áldozatai lesznek. Du Maurier pár vonással olyan éles és eredeti karaktereket teremt, olyan mélyen átlényegíti Jeruzsálem és a hozzá kapcsolódó mitológia világát, illetve olyan misztikus tartományokat érint a szövegével, hogy a Keresztút c. írást az irodalomtörténet egyik legjobb novellájának nevezhetem.
