B+
Patrick Süskind: A galamb
Fordította: Révai GáborPartvonal Kiadó, 2010, 116 oldal, 2490 Ft.
A szorongásban az a legbosszantóbb, hogy ismeretlen erők gyűrik maguk alá a pszichét. Alanya válogatja, hogy aztán ez átfordul-e valamiféle katartikus feloldássá vagy pedig sorra jelentkeznek a neurózis állapotjelzői. Ahány ember, annyi féle szorongás. Ahány szorongás, annyi féle kórtörténet. Süskind miniatűrjében a vészjósló galamb váratlan megjelenése egy csapásra felborítja Jonathan Noel egyhangú és kiüresedett életét, miközben egy vázlatos előtörténeten, és a dominó-elvhez hasonló szenvedéstörténet részletes beszámolóján kívül semmi sem kerül terítékre. A fókuszban egyetlen, az individuumot alapjaiban megrengető nap története áll, középpontban a mindenkori múltat földalatti dobozkába záró főhőssel, aki nagy elődjeihez, Akakij Akakijevics Basmacskinhoz és K.-hoz hasonlóan abszolút passzív elszenvedője a kifürkészhetetlen eseményeknek.
A galambból teljességgel hiányzik a fantasztikum, a borzongást ehelyett Noel sorozatos bakijai jelentik: az őrszem, aki már évtizedek óta ismétli napról-napra ugyanazt a mozdulatsort a munkahelyéül szolgáló placcon, illetve nyolc négyzetméteres odújában, az ajtó előtt gubbasztó állatnak köszönheti, hogy szó szerint átlép a daily routine önmaga által szigorúan meghúzott határain. A könyv Noel legizgalmasabb napjának története, habár ami nekünk izgalom, az a főszereplőnek maga a pokol. Hogy a múlt ismert (deportálás, bujkálás, háború és sebesülések, peches nőügyek) vagy ismeretlen eseményeinek mementóit hívja-e elő szorongás formájában a galamb, azt mindenki döntse el maga, hiszen Süskind az előzményekhez hasonlóan elrejti előlünk a következményeket is. Némi vulgárpszichoanalízis után persze felmerülhetnek válaszok, hiszen meglepően gyakoriak az ürítéssel kapcsolatos képek: Noel kínosan ügyel arra, hogy reggeli szertartása közben egyetlen idegen se zavarhassa meg lakóhelye folyosóján az illemhely felé menet-jövet, a galamb összepiszkítja a folyosót, ami főhősünkben a szorongás mellett undort is kivált, ugyanakkor felidéződik egy csavargó vonatkozó esete is. Noel maga is „kiszabadul” fészkéből, majd egy baleset után kínosan kell ügyelnie arra, hogy testének ki-kivillanó részét eltitkolja az emberek elől. El lehet indulni a galamb erőteljes szimbolikájának értelmezése mentén is, de lehet, hogy ez (is) zsákutcába vezet(ne).
Nem hiszem, hogy A galambnak „jót tenne” valami erőteljes, a megoldás illúziójával kecsegtető interpretáció, hiszen az újraolvasások során a rövid szövegnek feltehetően más és más részletei kerülhetnek előtérbe. Az emberektől elzárt, mizantróp beidegződésekkel „működő” Noel egy anti-fejlődésregény keretein belül éli át megdöbbentő kalandjait, de a leglesújtóbb az, hogy a megoldáson való tanakodást sorozatosan háttérbe szorítják az újabb és újabb események. Szót kell még ejtenem a szöveg nyelvezetéről, amely a talán bejósolható kimért és objektív narráció helyett gyakran él a belső monológ lehetőségeivel, de sűrűn idéz a vulgárisabb szociolektusok szókészletéből is – na, nem mintha ez gond lenne. Végig az volt az érzésem, hogy a történet a múlt század első harmadában játszódik, pedig a század utolsó évtizedeiben járunk – Süskind kisregénye könnyen lebontja az időbeli határokat, és Párizs néhol anatómiai pontosságú leírásai dacára a tér kontúrjait sem gránittömbökből húzza fel. Süskind A parfümmel remekművet szintetizált, de A galamb – a terjedelmi különbségektől függetlenül – nem is mérhető az opus magnumhoz. Nyomasztó szövegnek ott van például A tatárpuszta (Buzzati), de A galambot sem árt elolvasni annak, aki kíváncsi arra, mi történt Kafka óta.
