(Varró Attila: Kult-comics, Mozinet-könyvek, 2007.)
A kulturális vákuum semmijéből előevickélni meglehetősen nehéz dolog, még akkor is, ha ez a bizonyos vákuum az utóbbi időben kezd megtelni tartalommal. Hogy mi a frászról beszélek? A magyar képregény korábbi nem-helyzetéről, illetve a jelenlegi, az elfogadottságért megharcolt küzdelméről. Varró könyve az utóbbi megsegítése végett született.
Bölcs István hírhedt, rajongói körökben mai napig vérnyomás-szökkentő, (nomen est anti-omen) szuperbuta, sznob kirohanása a 168 órában, valamint a média hasonló mód „expert” cikkei (múlt hónapban(?) jött le a Sakura Con-os tudósítás a Demokratában – rosszindulata láttán azt hittem magamhoz nyúlok…) nem könnyítik meg a képregény hazai, önkéntes apostolainak munkáját. Varró cikkei 2004 óta egyengetik a műfaj útját, azóta van saját rovata a Mozinetben. Ez itten könyv meg azoknak a csokra.
Három részre oszlik az opusz: amerikai, európai és japán alkotások kitárgyalására. Jobb is lesz, ha már most lelököm begyemről az egyetlen basztató tényezőt: bár a zsebkönyv (mert megjelenésében az) címe átfogó munkát ígér, az amerikai részből rögtön kimarad két olyan munka, amelyek az USA jelenkori comix-univerzumát meghatározzák: a Watchmen és a Dark Knight Returns. Nélkülük összegzést írni az ottani helyzetről nincs értelme – CSAKHOGY! Sejtésem, hogy a könyv inkább étvágygerjesztőnek, a médium iránti figyelemfelkeltőként szerkesztődött össze. Mindenesetre nem ártott volna, ha várnak a kiadásával, míg Varró a cikksorozatában ezekre is sort kerít.
A könyv lapjain felhalmozott tudásanyag HATALMAS. Egy olyan ember véste papírra, aki szenvedélyes szerelmese a témának, aki utána olvas, utánajár a legobskúrabb referenciáknak is, és nagy kedvvel osztja meg ezeket a közönségével. A szerző már a bevezetőjében egyértelművé teszi, hogy célja egy mindenféle öncélú absztrakciótól mentes műfaji megmerítkezés, és ez egy olyan kritikai közegben (és most nem képregény-kritikai közegről beszélek, főleg mivel ilyen nem létezik, hanem a recenziók minden fajtájáról), ahol a közérthetőség bűn, több, mint becsülendő.
A kielemzett munkák okosan lettek összeválogatva, valóban kultikus súllyal rendelkeznek, és Varró elliptikus, kellemes, bár az én ízlésemnek cseppet humortalan stílusban tárgyalja őket. Ám még ezt is sikerül erénnyé változtatnia, hiszen ennek oka van: adatokkal, képregény-történelemmel és asszociációkkal bombáz minket agyon, azt akarja, hogy tanuljunk, ismerkedjünk egy olyan fantasztikus mediális formával, amely a kreatív lehetőségeknek már-már végtelen tárháza.
