A
Bisztrai Márton: Hit, fegyverek, szüzek - Keresztények PalesztinábanLibri Könyvkiadó, Budapest, 320 oldal, 2012. 2542 Ft
Beit Jala kávéillattal ébred. Napközben halkészítők fűszereinek aromája úszik át utcáin. Napszítta lakói a friss lepényhez esténként kézzel tépik a parázson sült csirkét. Az emberek errefelé mosolyokkal, ékszerekkel és tetoválásokkal üzennek egymásnak, de néha könnygáz-gránáttal és gépfegyverrel is. A Betlehemhez közeli településen kit harangkondulás, kit müezzin-ének hív imára. A szertartásokat azonban olykor türelmetlen tülkölés zavarja meg, azt pedig nehéz néha eldönteni, hogy lakodalmi menet petárdázik az utcán, vagy izraeli katonák lövöldöznek.
Bisztrai Márton, a Hit, fegyverek, szüzek szerzője már könyve elején tisztázza, hogy a média által ránk borított „tipikus Palesztina" természetesen nem létezik. Majd sietve hozzáteszi: éppen ezért saját kutatói tapasztalatai sem tágíthatók a térség egészére. Az ELTE Kulturális Antropológiai Tanszékének óraadója, olvasmányos munkájában arra törekszik, hogy egy muszlimok és keresztények által vegyesen lakott kisváros közösségi viszonyait plasztikusan mutassa be. Izgalmas kötetéből kiderül: a gyakran terroristafészekként elénk tárt régió lakói nemcsak robbantgatással foglalatoskodnak, hanem olívabogyót termelnek, sárgabarackot árusítanak, szívesen grilleznek és lehetőleg a legújabb fazon szerint nyíratják hajukat. Persze lépcsőik alatt azért rozsdás rakétamaradványokat is őriznek.
Beit Jalában két mecsetre négy templom jut, a lakosság nagyjából felerészt iszlámhívő, a város keresztényei között pedig ortodox, katolikus és evangélikus felekezethez tartozókat lehet találni. Bisztrai jóhiszemű tézise – melyet közvetlenül megérkezése utáni tapasztalatai is erősíteni látszottak – szerint a palesztin kisvárosban muszlimok és krisztuskövetők harmonikusan élnek együtt. Csakhogy minél több időt töltött a helyiekkel, annál inkább világossá vált számára: bár apáiknál a sorrend még fordított volt, a Beit Jala-i fiataloknak a vallási identitás előbbre való az etnikai és lokális kötődésnél. Előbb keresztények/muszlimok, csak aztán palesztinok.
Bisztrai bátran beszél a beilleszkedés nehézségeiről – valaki izraeli kémnek gondolja, más legszívesebben polgármesternek tenné meg –, iróniával ír a kulturális kódok elsajátításának olykor kínos, máskor vicces tanulóidejéről, de olvasója elé tárja kutatói szkepszisét, terepmunkája során felmerülő nehézségeit is. „Mindenki fontos volt, akivel akár csak egy mondatot is válthattam." – vall a pontos felméréshez elengedhetetlen elkötelezettségről és alázatról. Könyvéből a média tükre által közhelyekké torzított sémák mögött lakó emberi sorsokat ismerünk meg. Úgy méghozzá, hogy a Hit, fegyverek, szüzek sikeresen kerüli el a filmes-dokumentumfilmes feldolgozásokban gyakori pátoszt, ám a roppant ügyes szerkezetnek, a plánok okos használatának, a lendületes narrációnak hála,végig érdekfeszítő tud maradni a könyv.
A szerző, miután saját bőrén tapasztalja a kiszolgáltatottságot, s felfedezi az izraeli politika által kijátszott oszd meg és uralkodj!-kártyát is, a kisebbségi katolikus közösség szemszögéből vizsgálja a kisváros viszonyait. Ahogy egy helybéli megfogalmazza, „(a) muszlimok az üllő, Izrael a kalapács, a keresztények pont a kettő közé szorultak." Ebben a helyzetben persze a vallásnak a palesztin öntudatot is felülíró, iszonyú erős indentitás- és csoportképző ereje van. Így fordulhat például elő, hogy egy ateista fiatal keresztet tetováltat a csuklójára, Húsvétkor meg az egykori kommunista párt önkéntesei osztanak a feltámadt Krisztust ábrázoló, vörös szalaggal átkötött gyertyákat az ünneplőknek.
Bisztrai a palesztin nézőpont feltárásáért, majd megértéséért utazott a Szentföldre, de Beit Jalában ennek hűlt helyét találta. A közös nyelv és a megszállókkal, valamint a nyugati gyarmatosítókkal szembeni összefogást biztosító pánarab eszme előbb kétségkívül palesztin nemzeti öntudattá szűkült bár, viszont a harcias iszlamizálódás miatt a nemzetről – amelybe a keresztények is beletartoznak – egyre inkább a vallásra tevődött át a hangsúly. Beit Jalában a közösségi rítusok jelentik a másik nemmel való találkozás lényegében egyetlen terepét is, így a vasárnapi misék prédikációit legtöbbször kacér tekintetek írják felül, s mert egy kapcsolatot kizárólag az eljegyzés legitimál, a várost át- meg átszövik a titkos viszonyok. Keresztény résztől egy vegyes házasság szinte az öngyilkossággal egyenlő. A városban egyre mélyebb árok választ el egymástól muzulmánt és krisztuskövetőt. Gondoljunk csak bele, egy viszonylag kis közösségben micsoda feszültséget okozhat például az alkohol-, vagy sertéshúsfogyasztás tabuja miatti megosztottság. Nem csoda, hogy a fogyatkozó keresztény közösség védi hajadonjait, s az is megesik olykor, hogy egy rajtakapott muszlim csábító egész családjának mennie kell a városból.
Beit Jalában gyengülnek a tradíciók. A helyüket követelő új szabályok azonban jobbára kiforratlanok még. Bisztrai Márton őszinte és bátor könyvet írt erről az ideológiailag, erkölcsileg, etnikailag átalakulóban lévő világról. A Hit, fegyverek, szüzek jó szívvel ajánlható mindenkinek, akit kicsit s érdekel a Közel-Kelet, a vallás, vagy a közösségek természete. Az alapos munka kérdéssel zárul: „Marad-e hely a palesztin nemzet keretein belül az egyre fogyatkozó keresztény kisebbség számára?"
