Kegyetlen disztópia tiniregénybe oltva

.konyvesblog. | 2014. január 17. |

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala, ford.: Pék Zoltán

Kolibri Kiadó, 2013, 284 oldal, 2990 HUF

OLVASONK_SZERINT_2.JPG

A Hold legsötétebb oldala sokat merít Sally Gardner élettörténetéből: az írónő maga is szenvedett a diszlexiától, jobban mondva annak fel-nem-ismerésétől. 14 éves koráig nem tudott olvasni, addig „taníthatatlan” gyermeknek tartották, lemondtak róla. Akkor azonban megtört a jég, és Sally hamarosan egy művészeti iskolában találta magát, ahol végre a legjobb tanulók közé tartozhatott. Később évekig dolgozott illusztrátorként, színházakban díszlet-, illetve jelmeztervezőként, majd belevágott az írásba.

A 284 oldalas regény 100 rövid fejezetből áll, melyek nem mindig követik egymást időrendben. Az elbeszélőnk Standish Treadwell, egy 15 éves diszlexiás fiú. A helyszín a Hetedik Zóna – egy ijesztő és kegyetlen disztópikus világban járunk. A történet 1956-ban játszódik, az Anyaföld vezetői a Holdra szállásra készülnek, és közben a rendszer kegyetlenül elbánik azokkal, akik megkérdőjelezik a központi döntéseket, akik kicsit mások, akik szembe próbálnak szállni az elnyomással és a diktatúrával. Szerencsésebb esetben megcsonkolva, megszégyenítve kerülnek elő napokkal később az elhurcolt áldozatok, rosszabb esetben kivégzik őket, soha többet nem látják a családjukat.

Tehát ebbe a környezetbe csöppenünk bele, és ebben a környezetben bontakozik ki egy csodálatos barátság két fiú között.

A történet eseménydús és pörgős, emiatt nehéz letenni a regényt. A rövid fejezetek miatt az ember mindig úgy érzi, még egy belefér, és két órával később a mű végén találja magát. A sztori a helyén van, a szereplők viszont elég egyszerűek: kiszámítható, ki mit fog tenni, senki sem fordul önmaga ellen, a személyiségfejlődés nem jellemző vonása a műnek. A rosszak rosszak, de legfőképpen buták, a jók pedig nagyon jók, ravaszok, leleményesek, önfeláldozók. Egyetlen kivétel ez alól Hans Fiedler, Standish egyik osztálytársa, aki egy fontos pillanatban megvédi Standisht, pontosabban szólva, meglepő módon kimondja az igazságot, és ezzel kiáll Standishért is. Hector, a legjobb barát figurája is tipikus: helyes, jóképű fiú, aki nagyon okos (természetesen azonnal és könnyedén fölébe kerekedik gonosz és kegyetlen tanárának), de Standishen kívül mindenki számára megközelíthetetlen, fenséges. De ilyen sematikus a nagypapa is, aki igazi kemény csávó, titokban mindig mindenki előtt jár egy lépéssel, pedig ezt nyilván senki sem sejtené egy öregemberről. Általában ő az, aki kimondja az általános érvényű igazságokat, biztosítva ezzel azt, hogy a leglustább befogadói hozzáállással rendelkező olvasóhoz is eljussanak a fontos mondanivalók. A regénynek egyébként sem erőssége a sejtetés, általában minden kimondásra kerül előbb vagy utóbb, a Standishhez intézett „csak te vagy az egyetlen reményünk” típusú pátoszos kijelentésekből például többet is kapunk.

Összességében nem tökéletes ez a mű, azonban kisebb hibái ellenére is szerethető. Tényleg muszáj végigrohanni a könyvön elsőre, mert izgalmas, és megéri másodjára is belekezdeni, mert sokkal jobban összeáll a már meglévő előzetes tudás fényében a történet, s talán a végére hozzá lehet szokni a „loncsos élet” szókapcsolathoz is. Nekem egyelőre még nem sikerült.

Szerző: Szász Anna Tünde