Imma Monsó: Sosem lehet tudni, fordította: Nemes Krisztina
Typotex, 2014, 272 oldal, 2790 HUF
A-
A Sosem lehet tudni főszereplő-narrátora egy húszas évei közepén járó fiatalember, aki megszállott tervező; a cselekmény idején éppen felnőtt életére készül. A szülői ház pincéjében talál egy üveg bort, melynek különös címkéje azt ígéri, hogy akivel megissza, azzal elmét cserél, miközben saját magának is teljes tudatában marad. Az izgalmasnak tűnő kísérlet egyre jobban foglalkoztatja főhősünket, aki a megfelelő partner keresésébe kezd, és miután megtalálta, felnyitják a bort. Snitt. 15 évvel később járunk, és főhősünk még mindig nem emlékszik arra, amit a kísérlet során tapasztalt. Csakhogy az egyre furcsább események az akkor történtek felé mutatnak, ki kell derülnie, mi történt a palack felnyitása után.
A katalán Imma Monsó nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára - 2 kötete is megjelent már magyarul, az Inkább ne meséld el című novelláskötete 2009-ben, A szavakból gyúrt ember pedig 2013-ban. A szerző civilben középiskolai tanár és újságíró, emellett alkalmazott nyelvész. A számos spanyol kulturális és irodalmi díjat nyert írónő műveit többek között franciára, hollandra, olaszra, magyarra, és természetesen spanyolra fordították le. A Sosem lehet tudni az első megjelent regénye, 1996-ban adták ki.
A történet nagy részét a megfelelő borozópartner keresése teszi ki, ahol bemutat néhány, a főszereplő narrátor és az talán az olvasók számára is taszító felnőttlét-alternatívát. A 15 évvel később játszódó fejezetre szokás azt mondani, hogy amolyan midlife crisis-történet, de szerintem ez csak félig igaz. Az a sok filozofálgatás a véletlenről meg sorsról közel sem véletlen; a midlife crisis mellett leginkább arról szól ez a könyv, hogy nem biztos, hogy múlik valakin vagy valamin, rajtunk vagy bárki máson egy élet alakulása. Az esetlegességnek e könnyed hangvételű, és egyébként elég szórakoztató irodalmi megvalósítása még akkor is működőképessé teszi a regényt, ha egyébként dramaturgiai szempontból sokszor megbicsaklik azért a szöveg.
Már a regény első fejezeteiben észrevehető, hogy a narrátor, aki a környezetében élő személyeket élesen és kritikusan látja, csak a saját identitásával van gondban, és hajlamos azt másokhoz képest meghatározni. Ami nem szokatlan jelenség, csak éppen itt az önismeret szinte teljes hiányát takarja. Ez a hiány lesz a legnagyobb motivációja a borozópartner keresésében, akin keresztül önmagáról is megtudhat valamit. Az, hogy az elmecserére egyáltalán nem emlékszik, és 15 évig ki sem derül, milyen hatással volt életére, jelzésértékű. Azt jelzi, hogy érett felnőttként sincs teljesen tisztában önmagával, még akkor sem, ha társadalmi szereplőként úgymond felnőtt lett. Aztán a nagy fordulatkor, mikor lassan világossá válik számára, mi is történt 15 évvel ezelőtt, megtalálja a helyét.
A sztoriközpontú olvasók valószínűleg utálni fogják ezt a regényt, mert voltaképpen alig történik benne valami, a reflexiók reflexiója némi önreflexióval, ráadásul a regény zárlata felvet egy olyan értelmezési lehetőséget, melyben megkérdőjeleződik a történet szerzősége és a narrátor szerepe is, ami pedig teljesen átírhatja az addig olvasottakat. Mindenesetre ez egy okos, humoros, szórakoztató könyv, mely intellektuális játékra csábítja olvasóját, még ha nem is hagy túlságosan mély nyomokat maga után.
Szerző: nyerw
