Hamis, mégis szerethető dallam

iSophie | 2014. augusztus 01. |

Bart Moeyaert: Duett hamis hangokra, fordította: Rádai Andrea 

Tilos az Á Könyvek, 2014, 192 o., 2350 HUF

A tizennégy éves belga fiú, Bart Moeyaert  nem focizással és csavargással töltötte a délutánjait, mint a többi normális kamasz. Helyette a szobában kuksolt, és regényt írt egy A5-ös füzetkébe - ráadásul romantikusat. A lány főszereplőt gyerekkori kitalált szerelméről, a fiút pedig természetesen önmagáról mintázta. A teljes történet két év alatt készült el, és Moeyaert csak azért mutatta meg Mireille Cottenje írónőnek egy író-olvasó találkozó után, mert kíváncsi volt, lehet-e egyáltalán regénynek nevezni. Cottenje lelkesedett a sztoriért, melyet az ajánlásával hamarosan el is fogadott egy kiadó, így 1983-ban megjelent a könyv. A tizenkilenc éves Moeyaert egy csapásra ismert író lett hazájában, és a regény sikere még most, több, mint húsz év után is töretlen. A Duett hamis hangokra idén végre magyarul is megjelenhetett.

A Duett elég súlyos könyv, bár ez első pillantásra egyáltalán nem látszik rajta. Sőt, mondhatni közhelyesen indul - Liselot új lányként érkezik az iskolába,  Lander pedig megmenti a nagyszájú rosszfiúktól, és szinte azonnal beleszeret. Hamarosan kiderül, hogy az érzés kölcsönös, és a kezdeti ügyetlenkedés után nemsokára járni kezdenek. Senki nem lehetne náluk boldogabb – mi, rózsaszín sikersztorikhoz szokott olvasók viszont innentől már sejteni véljük a folytatást. Bonyodalmak, harmadik fél, fájdalmas szakítás, sírás az esőben, féltékennyé tévő bosszúkampány majd könnyes újra egymásra találás, lehetőleg egy repülőtéren. A könyv azonban (szerencsére) nem minket igazol.

Először is, a szerelmes idill sokkal tovább tart, mint várnánk, ennek ellenére egyáltalán nem csöpögős vagy unalmas, sőt, a váltakozó Lander-Liselot fejezetek során annyira megszeretjük mindkét fiatalt, hogy már-már naivan reménykedni kezdünk, hátha mégsem lesz bonyodalom, és a pár minden különösebb nehézség nélkül együtt marad örökre... Persze nem így történik. Az a bizonyos vita a szerelmesek közt előbb-utóbb mégis kirobban, jön az első komolyabb veszekedés, a sértődés, a féltékenységi jelenet az iskolai bálon; s mi azt gondolhatjuk,  na tessék, mégis csak igazunk volt. Aztán, teljesen váratlanul történik valami. Egy igazi, nagybetűs Tragédia. És hirtelen nem az lesz a kérdés, hogy a két fiatal szerelme átvészelheti-e mindezt, hanem hogy egyáltalán Liselot és Lander meg tud-e birkózni a történtekkel valaha.

A könyv a mai tinédzserek számára már-már történelmi regény, hiszen a nyolcvanas évek elején játszódik: egy olyan korban, amikor az internetről még azt sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák, sőt, nem volt mobiltelefon, de még CD sem – Liselot és Lander kazettákat másoltak, vezetékes vonalon beszéltek, Facebook-chat helyett leveleztek, és az sem volt ritka, hogy egyszerűen bejelentés nélkül átbicikliztek egymáshoz. És mégis: a Duett hamis hangokra a mostani generációt is képes megszólítani, hiszen természetes, üde és szerethető stílusban beszél valami olyasmiről, ami kortól független - az első szerelemről, az első veszteségről és a veszteség elfogadásáról.

 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.