A
Albert Sanchez Piñol: Hideg bőrEurópa, 2009, 268 oldal, 2900 Ft.
Albert Sanchez Pinol katalán író könyvének névtelen főhősét gyerekkorában arra kérte a gyámja, hogy távolítsa el az általa kijelölt földdarabból a gyomnövényeket. Csakhogy a feladat nem volt annyira egyszerű, mint azt hinnénk; amikor a főszereplő-narrátor szelektálni kezdett, gondolván, tudja, melyik a gaz és melyik a haszonnövény, a nevelője közbeszólt: nem, az nem gaz, mert a levele ehető vagy csak egyszerűen szép a virága. Végül minden növény a földben maradt. „Tekintse úgy, hogy a feladatot elvégezte", mondta a gyám, mint mindig, minden látszólag illogikus és értelmetlen feladat után.
A narrátorról annyit tudunk meg, hogy árva és részt vett az ír szabadságharcban, majd kiábrándulva a világban jelenlévő pusztítástól és erőszaktól, egy majdnem lakatlan szigetre vonul (mars kifelé a társadalomból, az ember nélküli lét paradicsomába, az elveszett vagy sosem volt aranykorba - sziget-motívum a világirodalomban, tudjuk). Majdnem lakatlan szigetre, mert egy elállatiasodott, különös világítótorony-őr azért mégiscsak lakik ott, meg - mint az első éjjel kiderül - az óceán mélyén is élnek humanoid lények, akik napnyugta után megszállják a zsebkendőnyi szárazföldet.
A megcsömörlött hajdani szabadságharcos egy tonna könyvet hozott magával, ezek persze a történet elején elégnek, mert hamarosan kiderül, a békaemberekkel-víziszörnyekkel vívott harcban a túlélés a cél, és ha a bőrünket kell menteni, nem sok idő jut az európai kultúra nagyjainak tanulmányozására. És igen, helyesen asszociálunk a könyvégetés szerepére a huszadik századi európai történelemben, emberek, illetve az óceán lakói is elégnek a szigeten (dinamittal akarják felrobbantani őket, rengetegen el is pusztulnak közülük). Aztán, amint az már lenni szokott, főhősünk megismer az óceánlakók közül egyet-kettőt, egy nőneműbe bele is szeret, a gyerekeikkel eljátszik, sőt egyikükben, a valószínűleg árva és irritálóan viselkedő Háromszögben (akit ő nevez el így) egykori önmagát látja. És amint rádöbben, hogy nem arctalan szörnymasszát mészárolnak Batís Caffóval, az őrrel éjről-éjre, hanem értelmes, érző lényeket, akik ugyanúgy individuumok, mint az emberek, egyszerre meghallja szavaikat és rájön, hogy nyelvük, társadalmuk van, másféle, de azért mégiscsak kultúrájuk, törvényeik, és akkor már nem akarja elpusztítani őket.
A különös történet egyesíti magában a science fiction és a filozófiai indíttatású fejlődésregény jellemzőit. A főhős az erőszak elől menekül és csak azt kapja, töményen, vegytisztán, brutálisabban, amit ő követett el addig. És amikor minden elcsendesülne, újrakezdődik az egész: letelik a kiszabott egy év, újabb, társadalomtól megcsömörlött ifjú (agresszív Jézus-karikatúra) érkezik a szigetre és találja ott az új Batís Caffót - mert az eddigi őrt sem így hívták valójában, a név, a poszt és a szerep öröklődik, minden évben ugyanaz játszódik le újra és újra.
