A-
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele, Ford: Réz ÁdámAranytoll Kötetek, Szeged, 2008, 328 o, 2999 Ft
A több Pulitzer-díjat és irodalmi Nobel-díjat nyert John Steinbeck, Amerika kedvelt realista írójának utolsó, társadalomkritikával teli, a korábbiaknál jóval keserűbb regényét csalódással fogadták a kritikusok és az olvasók is. A szerző korábbi, sokszor tolvajokat, gazembereket – de szerethető gazembereket – bemutató regényéhez képest a Rosszkedvünk tele sötét tónusú képet fest Amerikáról és a híres amerikai álomról, hogy ott bárkiből bármi lehet, ha igazán akarja. A New York Timesban megjelent Steinbeck-nekrológban az író „szemére vetett” prédikáló jelleg valóban felismerhető a könyvben, ugyanakkor a jó stílusnak köszönhetően ez nem szájbarágós vagy zavaró.
Átlagos amerikai kisváros elevenedik meg a Rosszkedvünk telében, és ezen, az itt lakókon keresztül festi fel Steinbeck keserű társadalomkritikáját. Kegyetlenül őszinte vallomás ez arról, hogy hogyan támad fel valakiben a gazember, hogy aztán rövidesen porba is hulljon. Ethan Hawley nagy múltú, befolyásos család leszármazottja, azonban apja sikertelen üzleti lépése miatt csaknem teljesen elszegényedett, így a valaha a család tulajdonában lévő vegyesboltban dolgozik szatócssegédként. Látszólag boldog családjukban könnyedén felkavarja az állóvizet Ethan feleségének barátnője, akit a férfi nem véletlenül vádol boszorkánysággal: kártyából jósol, meglepően pontos megérzései vannak, és természetesen minden férfit magába bolondít, akit csak akar. Ő tehát az, aki elindítja a lavinát, s aki nyugalommal nézi végig annak rombolását.
Ethan felhagy jámborságával, nem is azért, mert ő maga elégedetlen lenne, hanem inkább, mert látja, hogy felesége és gyerekei többet várnak tőle. Úgy dönt tehát, hogy gazember lesz, mert kénytelen szembesülni azzal, hogy Amerikában szemesnek áll a világ, s a tisztességes emberek nem nagyon érvényesülnek. Rajta kívül ezt egyébként mindenki tudja már a bankártól a boltoson át a saját fiáig, így aztán érthető, hogy most már ő is beadná a derekát. Még akkor is, ha ezzel a városka elveszti az utolsó tisztességes emberét is. Ethan sikerrel is jár meg nem is, és az, hogy végül mégsem lehet valódi gazember, hogy nem élvezheti ki mindazt, amit „a cél szentesíti az eszközt”-elvet alapul véve kitalált magának, annyira elveszi a kedvét, hogy az életért sem akar küzdeni tovább.
Talán a hatvanas években meglepő volt a nagy szembesítés, hogy Amerika a tisztességtelenek hazája, a cinikus világképre azonban ma már meg se rezdülünk. Ami igazán érdekes Steinbeck könyvében, az a személyes sors-tragédia. Az az ív izgalmas, ahogy Ethan Hawley mindent feltesz arra, hogy megváltozzon, hogy igazodjon a világhoz, amiben él, és ahogy belebukik ebbe. A történet első része húsvétkor játszódik, tél végén – és ez nem csak az évszak lezárásával jár, de Ethan dermedtsége is véget ér. Az elmúlt évek során ugyanis Ethan Hawley beledermedt saját kisszerűségébe, szegénységébe, abba, hogy lecsúszott és örökké a múlton rágódva, búskomoran élje túl a mindennapjait. Az első részben azonban véget ér rosszkedvének tele. Ethan megkapja a kezdő lökést a városka boszorkányától – aki hajdani dédanyjához hasonlóan kiválóan ért a viharkavaráshoz –, terveket kezd szövögetni és egyre nagyravágyóbb lesz.
A könyv második része a tündöklő nyár képe. Elérkezik az iskolai szünet ideje, Ethan és felesége hosszú idő után először el tud menni nyaralni, és a gazemberség is karnyújtásnyira van. Csakhogy Ethan Hawleyból soha nem lesz III. Richárd – és ráadásul nem is ő maga hátrál meg a kihívás elől, hanem a körülmények lépnek újra meg újra közbe. Steinbeck kitűnő lélekábrázolásának köszönhetően pontosan átérezhetjük, hogy miért lesz tragédia az, ha Ethan tisztességes úton éri el mindazt, amire vágyik. A főhős idillikus családjának kártyavára az első részben omlott össze, most pedig a saját magába, eszességébe, erejébe vetett hite hullik darabokra. Azzal, hogy Ethan is beállna a tisztességtelenek sorába, és éppen ekkor jutalmazzák meg tisztességéért, Steinbeck jókora fricskát ad. Akár visszakaphatnánk hitünket Amerikában, akár gondolhatnánk azt is, hogy bár többnyire kinevetik a rendes embereket, végül mégis elérkezik az igazság pillanata, s a jó megkapja megérdemelt jutalmát. Csakhogy, mivel látjuk, hogy a jó se jó mindig, s mivel érezzük, hogy mennyire későn jött ez a jutalom, mégsem örülünk, és mégsem hiszünk Amerikában. A lehetséges happy end nem lesz valódi feloldozás, csak keserű szájízt hagy maga után.
A tisztesség kudarcáról szóló történet élvezetes, olvasmányos nyelvezeten mesél. Érdekessége, hogy mindkét rész első fejezete külső szemlélőként indít, egyes szám harmadik személyben írja le Ethan Hawley egy átlagos, ünnep előtti reggelét, aztán, mintha kamerával közelítenénk rá a hősre, a további fejezeteket már Ethan meséli el, egyes szám első személyben. A két leíró fejezet alkalmas arra, hogy nagyon érzékletesen felfesse a különbséget a tavaszi és a nyári Ethan között. A többi pedig élvezetes, néhol el-elfilozofálgató elbeszélése a főhősnek, amely révén az olvasó igazán együtt tud érezni vele. Az egyetlen, ami a könyv szemére vethető, az az, hogy a hosszas párbeszédekben elmaradnak a szerzői megjegyzések. Kellemetlen, de néhol szinte számolgatni kell a sorokat, hogy beazonosítsuk, hogy melyik szereplő beszél éppen – talán angolul érthetőbb, követhetőbb mindez. A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában készült kötetre egyébként szerkesztés vagy helyesírás szempontjából alig lehet panasz, bár Ethan feleségének, Marynek néhol mulatságos módon sikerült elgépelni a nevét, „Marx”-ra – de ez a hiba inkább csak a meglepetés erejével és nem gyakoriságával szúr szemet.
