Bár Jonathan Franzen új regényére, a Purity-re az amerikai közönségnek szeptember elsejéig várnia kell, az író máris letudta az első pódiumbeszélgetést a könyvről. A Purity egy kontinenseken és évtizedeken átívelő többgenerációs eposz, főszerepben egy Purity ’Pip’ Tyler nevű fiatal nővel, aki elhatározza, hogy megkeresi apját, akit eddig egyáltalán nem ismert. A történet az USA-tól Dél-Amerikán át egészen a Berlini fal összeomlása előtti idők Kelet-Németországig fed fel rejtélyeket a nő családjáról, és egy karizmatikus hacker-szivárogtatóval való kapcsolatáról. A Book Expo America közönsége előtt Laura Miller kérdezte Franzent, aki még egy apró spoilert is elejtett (amit már mi is olvashattunk a New Yorkerben), és azt is elárulta, hogy Németországban más címen jelenik majd meg a regény. Miller szerint az új könyv az eddigi Franzen-regényekhez képest kevésbé mutatja be az átlagos amerikai család életét és működését, és talán szándékoltan játékosabb is, mint a korábbi írások. A főszereplő, Pip például a Szép remények főhősével névrokon, sőt olyan karaktere is van a könyvnek, aki Hamlethez hasonlítja magát.Kigyűjtöttük az interjú legérdekesebb állításait.
Kapcsolódó cikkeink:
Hackerrel kerestet identitást az új regényében Franzen
-
Franzen minden regénye után megjutalmazza magát egy utazással, most éppen Kelet-Afrikában járt madárlesen.
-
Úgy véli, a regényírás idővel nem könnyebbé, hanem nehezebbé válik. Az író először felhasználja a legegyszerűbb dolgokat, amelyek elég közel vannak a felszínhez, aztán egyre mélyebbre ás, végül ott találja magát azt igazán mély dolgoknál, és jó oka van, hogy azokról miért nem írt korábban. Vagy mert nem tudta, hogyan, vagy mert egyáltalán nem akart beszélni róluk. Ráadásul egy idő után az író barátainak nagy része maga is író vagy művész lesz, Franzen viszont egyáltalán nem akar egy íróról regényt írni, bár úgy érzi, az új könyv minden főszereplője valahol író egy kicsit. Még akkor is, ha csak az egyiküknek, egy kevésbé jelentős szereplőnek ez a tényleges foglalkozása
-
Franzen diákkorában sok időt töltött Németországban, és a kelet-német disszidens figurája régóta a fejében volt, de sosem kezdett vele semmit. Aztán lett néhány oldala egy fiatal nőről, aki az ötvenes években elmenekült Kelet-Németországból, és amerikaiként élt tovább. Innen indult a Purity, de hogy ez a nő, vagyis Pip honnan jött, arról fogalma sincs.
-
Bár Pip teljes neve, vagyis a Purity szerepel a borítón is, Franzen kicsit ijesztőnek találta, hogy az egész könyvet egy fiatal nő nézőpontjából írja meg, úgyhogy a lány mellé még három-négy másik főszereplőt is beleírt, és a könyv felében a felnőtt férfiak nézőpontjára koncentrált.
-
Franzen szerint lehet ugyan érdekes fikciót írni olyan karakterekről, akiknek a figyelmét mindenféle elektronikus kütyü tereli el, de az ilyen karakterek esetében egy csomó érzelmi lehetőség ki van zárva. Pip egy faházban nőtt fel Észak-Karolinában, egy olyan anya mellett, aki nem helyeselte a televíziónézést. Franzen szerint azok az emberek, akik megtalálják majd az utat az új regényhez, nem fogják olyan atipikusnak találni a nőt.
-
Ahhoz, hogy egy bizonyos korú emberről írni tudj, Franzen szerint nem kell ismerned az egész generációját, elég, ha ismersz belőle néhány embert.
- Az első két regényénél Franzen nem pontosan tudta, hogy mit csinál, csak kétségbeesetten tette, amit tudott, és remélte, hogy a végeredmény megfelelő lesz. A Javításoknál rájött, hogy sztorira van szüksége, ami nem ugyanaz mint a cselekmény, a Puritynél mégis inkább az első két regény klasszikusabb cselekményvezetős szerkezetét választotta
- Franzen elég könnyen megírta a Purity első fejezetét, aztán közel egy év tanácstalanság következett. Miután rájött, hogy mit kéne csinálnia, még egy éve volt szüksége, hogy befejezze az egészet. Szerinte a munkafolyamatot segíti, ha elsőként a problémás karakterekkel foglalkozik az ember, azokkal, akik stresszhelyzetben vannak, mert az ilyen helyzetekbe kerülő figurák mindig viccesek, és az írónak így legalább van némi esélye arra, hogy szórakoztató legyen a végeredmény.
- Franzen nem szereti jobban a karaktereit, mint az igazi embereket, de majdnem annyira szereti őket. Úgy véli, meg kell találni a módot, hogy még a legkisebb, legjelentéktelenebb karaktert is szeretni tudja, a karakteralkotáshoz pedig a valós találkozásaiból is merít ihletet. A legjobb szituációk szerinte azok, amikor találkozik valakivel, akit azonnal megkedvel, de nem ismeri igazán és soha többé nem fogja látni. Ilyenkor azonnal szabadon szárnyalhat a képzelet.
- Franzen tiszteli az újságírókat, de tudja, hogy milyen anyagi kihívásokkal küzdenek. Különösen az online újságírók miatt aggódik, mert szabadúszóként nagyon nehezen jutnak pénzhez a munkájukért, még akkor is, ha valami komolyat villantanak. Nem ért egyet azokkal az emberekkel, akik szerint nincs szükség profi újságírókra, mert vannak hackerek és ma már mindenkiből lehet fotós, vagy újságíró. Ha senki sem írja meg felelősségteljesen, hogy mi folyik Washingtonban, ha mindenki csak mondja a magáét és ömlik a sok feldolgozatlan információ, akkor annak lesz több követője, aki hangosabb, nem pedig annak, aki tudja az igazat. Ez pedig Franzen szerint egy nagyon rossz helyzet.
- Az író feladata, hogy megpróbálja elmondani az igazat, ám ha nem teszi magáévá a mai világra jellemző, leegyszerűsített ideológiákat, akkor szembekerül a többséggel. A többség pedig azt fogja gondolni, hogy ha az író nekitámad ezeknek az ideológiáknak, akkor biztos magukat az embereket sem szereti.
- Franzen szerint a politikai érvelések jobban mutatnak nonfictionben megírva, egészségesebb, ha az ilyesmi kimarad a fikcióból. Szerinte néhány háború utáni posztmodern mű épp ott ment félre, hogy mindenféle politikai tartalmat a szövegbe ágyazott, hagyni kellett volna, hogy a szöveg fikcióként működjön.
- Szimpatizál a barátságtalan, rosszindulatú emberekkel, akik szerinte gyakran elég viccesek.
- Sajnálja, hogy nem jutott eszébe jobb könyvcím, mint a Purity, amiben szerinte van valami undorító, pedig nem kéne, hogy legyen. A címadásról többek közt Karl Kraus tehet.
