Korábban megkértük az olvasókat, hogy írjanak nekünk recenziót, örömmel mutatjuk meg most az egyiket, amit Balka írt. Olvassátok!
B
Colin Dexter: Morse felügyelő különös esetei – Az utolsó busz Woodstock felé.
Fordította: Katona Terézia.Perfact-Pro kiadó, 2009, 216 oldal, 1995 Ft.
Mielőtt nekiálltam Colin Dexter krimijének, magam is nyomozást folytattam, hogy legyen valami sejtésem arról, ki is ez a Morse felügyelő, akinek történetével egy új kiadó is debütál. Nm vagyok egy Sherlock Holmes, és túl nagy nyomozásra sem volt szükség, hamar kiderült, hogy Angliában nagy sikernek örvendő sorozatról van szó, tizenhárom regény és egy BBC feldolgozást tudhat maga mögött az író, utóbbit ráadásul már Magyarországon is vetítik – nekem például pont a héten volt szerencsém egybe beletekinteni.
Mint minden klasszikus krimiben, ahol egy viszonylag hétköznapi gyilkosság történik, ebben a regényben is a főszerepet egy kissé excentrikus nyomozó, Morse felügyelő kapja, aki nem veti meg az italt, a dohányt, a szerencsejátékot és a nőket, bár maga lassan a nyugdíj felé közeledik. A szerző jó érzékkel teremtette meg figuráját, a hirtelen haragú, néha álmodozó felügyelőt, ám a 70-es évek elvárásainak megfelelően, amikor a regény született, az említett excentrikusságok soha nem csapnak át szélsőségbe. A gyakori ivászat nem jár permanens részegséggel, a cigaretta csak a gondolkodást elősegítő eszköz, a szerencsejátékról is inkább csak beszélnek, míg a nőket mindössze vizslató, majd egynek udvarolgató nyomozó nem nevezhető éppen Don Juannak sem. És ez jellemző a regényre is, az író mintha félne végigvinni, amibe belekezdett, és a végére mindig egy kicsit visszafogja képzeletét.
A megoldandó eset első látásra pofonegyszerűnek tűnik: az Oxford melletti Woodstockban megerőszakolnak és meggyilkolnak egy autóstoppos lányt. Azt is tudjuk, nem egyedül volt, hanem egy másik lánnyal stoppolt, róla nem is tudunk meg többet. Ahogy arról sem, ki vette fel őket, és miért is mentek Woodstockba. A rendőrség természetesen ezeken a szálakon kezd el nyomozni, és így bontakozik ki lassan a cselekmény, amely természetesen a gyilkos elfogásával zárul.
A regényt nem is a cselekménye teszi igazán érdekessé, hanem két másik dolog. Az egyik, hogy az olvasónak végig olyan érzése van, tudja, mi történt, tulajdonképpen minden teljesen világos, és csak a felügyelő szerencsétlenkedik még oldalakon keresztül, ahelyett, hogy letartóztatná végre a gyilkost. Ezt az érzést ráadásul Dexter folyamatosan erősíti is azzal, ahogy arról ír, Morse felügyelő tulajdonképpen már tisztában van mindennel, csak pár részletet kell helyretennie. Aztán persze ezek a részletek valahogy nem stimmelnek, a gyanú nem bizonyosodik be, és újabb légből kapottnak tűnő teória keletkezik, megint a bizonyosság erejével. Kisvárosi gyilkosság, nem túl vérmes háttérrel.
A másik érdekesség a regény nyelvezete. A történet Oxfordban játszódik, professzorok és egyetemi falak között, érdekes ízt kölcsönözve a könyvnek. Az egyik oldalon Coleridge és Dowson versei, a másikon az angliai középosztály milliője, munkások és bárpultosok, és mindez olyan mondatokkal fűszerezve, hogy „Noha Bernard nem volt hívő, elfogadta a páli állítás empirikus igazságát, miszerint a bűn zsoldja a halál.” A klasszikusok szerepeltetése, a helyesírási hibákban elrejtett üzenetek olyan intellektuális közegbe helyezik a könyvet, amelyet krimik esetében elég ritkán tapasztalni. És itt kell szólni a fordításról, mivel e sok utalás, vers, nyelvi lelemény magyarra ültetése korántsem könnyű feladat, és bár a fordító minden tőle telhetőt megtett, mégis egy krimitől szokatlanul sok lábjegyzet, szómagyarázat szerepel a könyvben, ami néha már nem is szórakoztató irodalomnak tűnik. Ennek ellenére a könyv olvasmányos tud maradni, céljának tökéletesen megfelel, a vonaton remek kikapcsolódást nyújt.
