László Zoltán: Egyszervolt B+
Agave Könyvek, 2013, 256 oldal, 2980 HUF
A magyar népmesék találkozása az urban fantasyvel, avagy valami ilyesmit írna Neil Gaiman, ha budapesti lenne. Az Egyszervolt egy tipikus, szerethető-szerencsétlen, üres magánélettel és vacak melóval megvert fiatal férfiről szól, aki tudtán kívül birtokában van bizonyos képességeknek, és aki előtt így hirtelen feltárulnak egy másik, pontosabban régebbi világ kapui – mögöttük természetesen csupa kaland és veszély várakozik a betévedő tudatlanra.
László Zoltán regénye egy könnyed, kellemes, vicces, kedves fantasy. Az a fajta, amihez már sokszor, sok szerzőtől volt szerencsénk, ami cselekményvezetésében, stílusában a legkevésbé sem eredeti, sőt, még csak azt sem lehet mondani, hogy az átlagból kiemelkedő volna. Ellenben sajátos műfaji és sztorielemeivel, karaktereivel mégis képes egyedivé válni, és apellálni a minőségi magyar fantasyvel nem éppen elkényeztetett hazai közönség étvágyára.
Népmesei és sci-fi motívumok keverednek popkulturális utalásokkal és finom társadalomkritikus vonásokkal, és egyiknél sem lóg ki a lóláb, pedig ezek mindegyikének megvan a maga közege és hatásmechanizmusa, amik nem feltétlenül kompatibilisek egymással. László Zoltán a klasszikus magyar történetek jellegzetességeit, a kis gömböctől a tihanyi visszhangon és a kacsalábon forgó kastélyon át a hétfejű sárkányig elegánsan és frappánsan fűzi a könyv uralkodó zsánerével szemben támasztott modern követelményekhez. És mindennek a prominens helyszíne Budapest, a maga struktúrájával és furcsaságaival (ld. Pesthidegkút eredetét).
A szerző sci-fis múltjának ismeretében nem meglepő, hogy olykor a tudományos-fantasztikum eszközeivel köti össze a népmesék és az urban fantasy világát, az annál inkább, hogy az efféle megoldások milyen természetesnek hatnak. A különböző műfajok összeboronálásának legjobb példája Vágó Károly, a Tulajdonnyilvántartó és -ellenőrzési Főosztály munkatársa, aki nem meglepő módon sokkal több, mint aminek látszik. Pedig már az is roppant beszédes.
Vágó a könyv legnagyszerűbb karaktere, egy szófosó, émelyítően hivatalos hangnemű, nyájaskodó, tőről metszett hivatalnok, („Balzsamos az este, nemde? Az ember szinte jelentést írna róla.”), akinek behízelgő modora alatt persze egy szörnyeteg lapul. Ráadásul sziporkázóan vicces, gonosz és cinikus karikatúrája a magyar bürokráciának – illetve, mint oly sok más a könyvben, magának annak a bizonyos kesernyés magyar életnek, ami itt végre nem művészetbe csomagolt önsanyargatásként, önsajnálatként csapódik le, hanem frissítő öniróniaként – mert tudjunk már nevetni önmagunkon, a fenébe is!
Ennek jegyében: a politikusok fülébe egy láthatatlan óriás suttog a Parlamentben, a főhős lakását pedig a tipikus magyar vállalkozó tartja karban, aki a hurráoptimizmus masnijával átkötött inkompetenciájával barmol szanaszét mindent, majd a tisztességes, szakértő munkásember jogos felháborodásával reagál az óvatos kérdésre, hogy ez így talán nem teljesen frankó. László Zoltán oda-odamondogat a modern társadalomnak, a magyar politikának (van egy nagyon ügyes kis párhuzam a frakciókra szakadt, csak a saját zsebüket tömő, és egymással acsarkodó fantasyvilággal), azt pedig már tudjuk, hogy a kapitalizmust egyébként is szereti gyengéden orrbarugdosni. De nagyon fontos, hogy mindez ugyanolyan könnyedén simul bele a kalandos urban fantasybe, mint az említett népmesei elemek, nincs semmiféle sulykolás, erőlködés, izzadságszag, kinyilatkoztatás.
Az Egyszervoltban hemzsegő nagyszerű ötletek egyetlen hátulütője, hogy a város kulisszái mögötti, illetve közti „új” világ felfedezésének folyamata hajlamos a cselekmény gördülékenységének, a feszültségkeltésnek a rovására menni, és szinte a legvégééig hiányoznak a könyvből az emlékezetes nagyjelenetek. Ott pedig László Zoltán sem tudja kikerülni az egy helyben álló, a cselekmény hogyanjait és miértjeit az olvasónak elmagyarázó karakterek sablonját, viszont, becsületére szóljon, hogy utána olyan eposzi finálét kanyarint oda már-már szemtelen lazasággal, hogy szemünk-szánk eláll tőle. (Pl.: ’60-as évekbeli retro-robotok sárkány ellen? Igen!) Apróbb hibái ellenére az Egyszervolt egy roppant szórakoztató, vicces, eleven és kifinomult könyv – az a magyar fantasynek, ami Kondor Vilmos Budapest-sorozata volt a magyar kriminek.
