Carrie Adams: A keresztanya Ford.: Szécsi Noémi
Jaffa Kiadó, Budapest, 2008, 374 oldal, 2940 Ft
Amióta Helen Fielding révén megismertük Bridget Jonest, egy társadalmi jelenség, a szingliség központi témává vált. Regények, filmek, sorozatok főhőse lett A Szingli, az egyedülálló, független, jól kereső és csak magára költő, barátaival bulikba járó, egyéjszakás kalandokba keveredő nő. Aki, miközben házas barátai a szabadságáért irigyelik, férjhez akar menni. Carrie Adams főhőse, Tessa King is hasonló karakter, ám közel öt évvel idősebb, mint Bridget, ezért nincsenek szingli barátai, akikkel együtt moroghatnak a házasok szokásain, van azonban csaknem minden házas barátjától egy keresztgyereke, akikért igyekszik felelősséget vállalni. Tessa ügyvéd, és bizonyára komoly megtakarításokkal rendelkezik, ugyanis, bár a történet ideje alatt nincs munkája (praktikus megoldás, mert így nem kellett a cselekménybe unalmas irodai jeleneteket tenni), látványosan szórja a pénzt a könyvben. A függetlenség és a jó kereset tehát megvan. A bulik is, mert néha a házasok is kirúghatnak a hámból, s így a kalandok is adják magukat. De valójában Tessa King is a másik csapatba vágyakozik: gyereket akar, és azt sem bánná, ha egy férjet is kapna hozzá.
Amitől Carrie Adams könyve mégiscsak izgalmasabb, mint az átlagos szingli-könyvek sora, az a történet ügyesen felépített dramaturgiája. Bizonyára annak köszönhető ez a spirálisan magával rántó esemény-sor, hogy a szerző – aki egyébként külsőre feltűnően hasonlít a könyvbéli Tessára − A keresztanya előtt krimikkel hódított, s hozott magával valamennyit a szinglikönyvbe az ottani tapasztalatokból. Így aztán a könyv elején öt hónapos nyaralásból hazatérő Tessát magukkal rántják az egyre inkább felgyorsuló események. Kijutnak neki piáló-drogozó kamaszok, egymást megcsaló házasok, veszteség, betegség és halál – a témák egyre komolyodnak, egyre nagyobb bombák robbannak a könyvben. Egy angol mondás szerint minden házban van egy csontváz a szekrényben, vagyis minden családnak van valami féltve őrzött, rejtegetett titka. Tessa King barátainak szekrényéből csak úgy dőlnek a csontok.
És, amíg figyeljük a mindenkit meghallgató, mindenki mellett kiálló nő történetét, lassan sikerül beférkőznünk az álca mögé: ha Carrie Adams magáról mintázta a főhőst, akkor alapos önkritikát is gyakorolt ebben a könyvben. Tessa ugyanis igyekszik a legjobb fényben feltüntetni saját magát, segít, ahol csak tud, ő akar lenni az év keresztanyja, az év barátnője (mégpedig minden évé), igazi megértő, belevaló, laza figura. Igyekezete pedig jó darabig nagyszerűen rejti el előlünk, hogy mindez valójában csakis róla szól, neki csakis saját maga fontos, és az, hogy a barátain keresztül is nagyszerűnek lássa magát. Éppen ezért esik kétségbe, amikor hibát hibára halmoz, amikor rájön, hogy nem vette észre a hozzá közel állók igazi baját, s amikor felismeri, hogy felszínes, hogy jobban érdekelte az, hogy a barátnője már nem a régi, mint az, hogy miért változott meg, és segíthetne-e neki valahogy. Tessa King kénytelen csalódni saját magában, és ez az, amit igazán nehezen tud feldolgozni.
A keresztanya abban is különbözik az átlag szingliregénytől, hogy nincs igazi happy endje, csak egy epilógusa, ahol felcsillan a remény, miután átmenetileg rendeződött mindenki élete. Tessa újra nagyszerű keresztmami, de ennél nem több. Még mindig szingli, és talán nem is bánja, ahogy a könyv elején dúdolgatja magában: „Szingli vagyok, és nem zavar, nem zavar, nem zavar”. Feltehetően a kapcsolata a barátaival is ugyanolyan lesz az epilógus idejére, mint amilyen az első fejezet előtt volt. A könyv karaktereinek egyébként irigylésre méltóan izgalmas és változatos ifjúságuk volt, barátaikat olyan különleges helyeken (is) ismerték meg, mint Vietnám egy strandja, és nemigen vannak pénzügyi problémáik. Kivéve a gyermekét egyedül nevelő, elfoglalt anyát – az ő nehéz élete kissé talán túl sztereotipra sikeredett, annyira azt sugallja, hogy egy szülő nem tud igazán családot biztosítani. A nem túl feminista kicsengés ellenére a korábban már emlegetett különlegességek miatt elmondhatjuk, hogy műfajában – könnyed, szórakoztató kikapcsolódást nyújtó limonádé – kiemelkedő a könyv.
Azonban bármennyire olvasmányos, izgalmas és jól összerakott is Carrie Adams könyve, többször is kedvem lett volna a sutba vágni, olyan szörnyű a magyar kiadvány minősége. A belső borító esküszik rá, hogy a könyv korrektort és még olvasószerkesztőt is látott, az elgépelések tömeges száma azonban kétséget hagy afelől, hogy közülük bárki is látta volna a kéziratot. És nem csupán egy-egy lemaradó tárgyragról van szó, amelyet az ember ösztönösen odailleszt, hanem olyan kimaradó betűkről, amelyeket még a helyesírás ellenőrző is hiányolna a szóból. És, ha mindez nem volna elég, a párbeszédszerkesztés színvonala is hagy nem kevés kívánnivalót maga után. A könyv második felétől mintha az alkotók és a gondolatjelek összevesztek volna: a gondolatjelek le-lemaradoznak a párbeszéd elejéről, máshol meg odasomfordálnak, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne, így nehezítve az értelmezést azzal, hogy úgy tesznek, mintha a másik szereplő beszélne. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az egész mű egyes szám első személyben készült, elképzelhetjük, hogy néhol mekkora feladat eldönteni, hogy egy-egy mondatot kimondott-e a főhős, csak épp a gondolatjel szabadságra ment, avagy magában vágja oda Tessánk a frappáns választ. Mindezek után, ha valóban három emberen ment keresztül a kézirat, akkor aggasztó csak igazán a Jaffa Kiadó helyzete.
