C+
Legát Tibor – Nagy Zsolt Levente – Zsigmond Gábor: Számos villamosJószöveg Műhely Kiadó, 2010, 304 oldal, 5990,- Ft.
Abban szinte biztos vagyok, hogy Legát Tibort 2010-ben már sokkal többen ismerik úgy, mint (tömeg)közlekedéssel foglalkozó írót, újságírót, mint a Kézi-Chopin zenekar énekesét. Ha az előző állításom mégsem lenne igaz, akkor úgy finomítanám, hogy létezik ma Magyarországon egy olyan közeg, vagy fogalmazzunk inkább úgy, tág értelemben vett közösség, ahol Legát Tibor szinte kizárólag a villamosokkal, buszokkal, metróval, vagy éppen vonatokkal foglalkozó írásairól ismert. Hogy elismert, vagy éppen híres is ugyanitt, azt már nem kockáztatom meg, hiszen az imént említett, interneten a web kezdetei óta szerveződő közlekedésrajongó (szub-)kultúra, mint minden hasonló lazán szervezett alakulat, néha meglehetősen kritikus a szerző két korábbi, budapesti közlekedéssel foglalkozó kötetével, a Közlekedik a fővárossal, illetve a Buszos könyvvel. Hogy ez a távolságtartás kölcsönös legyen, maga Legát, illetve szerzőtársai is talán kissé lekezelő mosollyal nyilatkoztak ugyanezen rajongókról a Számos villamos című könyv bemutatóján, pedig mint azt látni fogjuk, a könyvet olvasva lényegessé válik a kérdés, vajon kiknek is készült ez az összefoglaló mű.
A könyv megjelenésének apropója annak 100 éves évfordulója, hogy a budapesti villamosokat a maihoz hasonlóan számozni kezdték. Hiába azonban a kimondott szándék, ha erről csupán a könyv hátsó borítójáról értesülünk. Nem foglalkozva a kérdéssel, hogy ez jó-, vagy rossz szokásom-e, általában sem a fülszöveget, sem a hátsó borítót nem szoktam elolvasni, így aztán ha nem lettek volna előzetes információim, bizony nagy bajban lettem volna, mi végre is jött létre ez a könyv. Bár a Merczi Miklós által írt bevezető kísérletet tesz a villamosközlekedés kezdeteinek összefoglalására, az egykorvolt jelölési rendszerekről, formákról szóló egyetlen (!) képen kívül semmit nem tudunk meg sem az 1910 előtti időkről, sem az 1910-ben történtekről. Aki nem járatos a budapesti tömegközlekedésben, vagy legalább Legát korábbi műveiben, annak így esélye sincs tájékozódni, többet megtudni a számozás történetéről, miértjeiről és mikéntjeiről.
Nagy, talán túlzó elvárásokkal ültem a könyv elé: egyrészt Legát két korábbi közlekedéssel foglalkozó műve a számtalan apró történetével, érdekességével, finoman és pontosan adagolt szakmázásával szó szerint elvarázsolt, másrészt vidéki fiúként egészen kicsi korom óta vallásos áhitattal tekintek a villamosokra, a nagy sárga városi vonatokra, Budapest számomra első számú jelképére.
A könyv egyszerű és logikus szerkezetben tárgyalja a villamosvonalak történetét, az 1-es vonaltól indulva számsorrendben jut el az utolsó, 120-as viszonylatig. Minden vonal valaha volt összes útvonalát megismerhetjük, utcaszintre bontva. Az utcanevek ilyen formában történő felsorolása azonban sajnos meglepően gyorsan unalmassá válik, sőt, olvashatósági problémákat is felvet. A megváltozott utcanevekért, bármilyen kényelmetlen is, még csak hátra lehet lapozni a névmutatóhoz (pedig másként is megoldható lett volna), a Budapesten nem-, vagy csak kevéssé járatos olvasó (mint én is) gyorsan elvesztheti a türelmét olvasás közben, azon egyszerű okból, hogy hosszú oldalakon át fogalma sincs arról, miről is szól éppen a könyv. (Különösen igaz ez a külvárosi járatoknál.) Nyilván elővehettem volna egy térképet, hogy azon bogarásszam az útvonalakat, merre is járt a 37-es 1928-ban, hogy aztán erre unjak rá pár nap után, de mennyivel barátságosabb lett volna, ha minden járat kap egy színes térképvázlatot, hogy azon térben és időben követhető legyen. Arra már gondolni sem merek, hogy 2010-ben készülhetett volna egy kísérő-weboldal, ahol ezeket a térképeket legalább mérsékelten interaktív formában is megkapom. Ennek hiányában pár járat után idegesítővé válik az olvasmány. (Ugyanakkor pontosan értem, sőt megértem, milyen nehéz feladat elé kerültek a szerzők: ugyanazt a rövid, csak utcanevekből álló történetet kellett 300 oldalon át, 120 ciklusban megírniuk.)
Ahogy az előző két albumban, most is jelentős szerepet játszik a kiváló minőségű képanyag. Természetesen a képeken villamosok húznak el- és át, de tartalmuk sok helytörténeti albumnál is többet mutat a város eltűnt formáiról és életéről. A tekintélyes háború előtti gyűjtés külön érdekessége, hogy a kor - a fényképezés abszolút értelemben is drága volta miatt - nem arról volt híres, hogy a közlekedést kifejezetten önmagáért fényképezték volna. Így fordulhat elő, hogy vidám családi jelenet szemtanúi lehetünk a Farkasréti temetőnél, az 59-es villamos előtt állva, vagy éppen az, hogy a tanácsköztársaság idején vonuló matrózok helyett egy 8-as kocsira fókuszáljon a tekintetünk.
A képanyag másik, és talán az egész könyvet megmentő tulajdonsága, hogy szinte kizárólag akkor érdekes a könyv, mikor nem számokról, vonalakról szól. Azok a kedves momentumok, anekdoták, a hely- és közlekedéstörténeti érdekességek, vagy éppen abszurditások, amelyek Legát korábbi könyveit felejthetetlenné tették, szinte kizárólag csak a fotók mellett jelennek meg – igaz, ebben a formában szép számmal. Ugyan a szövegtörzsben is találunk jó pár korabeli belső utasítást, közleményt, szabályzatrészletet, ezek a nyelvezetük, vagy éppen kísértetiesen egyforma tartalmuk miatt ugyanolyan gyorsan válnak unalmassá, mint a járatokhoz kapcsolódó utcanevek exceltábla-szerű felsorolása.
Arra a korábban felvetett kérdésre, hogy akkor mégis kinek készült ez a könyv, sajnos nem tudok választ adni. Azok a megszállott rajongók, akik minden egyes vezetéktartó kampóról tudni akarnak a városban, nagy valószínűséggel semmi újat nem kapnak a könyvtől, hacsak nem a könyvet, mint szép tárgyat magát, a fórum- és blogbejegyzések helyett. Azok a nem megszállott, de rajongók, akik többet akarnak megtudni a villamosokról és azok számozásáról, talán jutnak némi, igaz, gyakorlatilag tolvajnyelven írt új tudáshoz, de nem sokkal többhöz. Mindkét csoportra igaz viszont, hogy kézbe vehetnek egy gyönyörű kiállítású, szép fényképalbumot, helyenként értékes és érdekes képaláírásokkal.
Nekem pedig annyi marad tanulságul, hogy a következő Legát vs. közösségi közlekedés könyvet nem fogom nyugodt szívvel, gondolkodás nélkül a kosaramba tenni.
