Nemrég kiosztottunk közöttetek rengeteg könyvet, íme azok közül egy recenzió. Alább Eichammer Gábor írását olvashatjátok.
Bach Szilvia: Nem vagyok én Müller Péter! - egy tökéletlen útkereső naplója
Alexandra Kiadó, 2008, 2499 Ft, 224 oldal.
Szerzőnk, Bach Szilvia Magyarországon azon kevés közszereplő közé tartozik, akit nem cuppantott magába a celebség sötét mocsara, nem láttam még egy reggeli műsorban sem, pedig munkába készülődés közben rendszeresen rohasztom az agyam ilyenekkel. Ahonnan mégis ismerős lehet az Humorfesztiválok világa, amit 1990-ben megnyert. Ezen kívül nem veti meg sem az éneklést, sem a színházat, de legfőképpen a paródia műfajában aktív. Legélénkebb emlékeimben Maksa Zoltán kollégájával látom őt, akit már gyermekkorom óta kedvelek.
Bach Szilvia könyve témáját és műfaját tekintve kitalált napló: 222 oldalon keresztül szembesülhetünk egy Eszternek keresztelt szende hölgyemény mindennapjainak zűrjeivel, ez nagyjából 2005-ös évet fedi le (bár egy ponton képbe kerül 2006 is, de csupán mint sajtóhiba).
Eszter harmincas nő, aki heveny írásvággyal megáldva veti papírra élete nagy dilemmáit, érzésit. Szerencsére az írási kényszerhez könnyen fogyasztható stílus is járul. Többször elgondolkodtam azonban, hogy egy nő, aki ilyen stílusban ír, hogy fordulhat az ezotéria néhány igen setét barlangjának ordítóan baromságvirágos belsejéhez megvilágosodást várva.
Az ezoterikus kitekintések mellett éles hitelességgel prezentált mellékszereplők bukkannak fel a naplóban. Az elvakult Jehova-tanú, a gyereknevelést ridegtartásként kezelő, modoros apa - aki üres szőke cicababára váltotta anyát -, a se vele, se nélküle kapcsolatban élő barátnő, a motyogós nagynéni, aki férje embóliáját és a közös ismerős kanadai történetét levegővétel nélkül darálja le telefonon mindenki életében jelen vannak.
A szomorúan kacagtató mellékszereplők azonban eltörpülnek Eszter saját vívódása mellett. Nemrég lépett ki hosszabb kapcsolatából, elvesztette munkahelyét, nélkülözik, depresszióját versekbe öli, kiegyensúlyozott időszakaiban pedig bohókás recepteket körmöl magának (amikből én mint agglegény sosem tudnék megtanulni főzni, de ettől még szórakoztatók).
Müller Péternek egy a róla szóló rövid bejegyzésen és a könyv címén kívül több köze is van a kötethez: ő tervezte a külső borítót, mely kellemes vörös színekben játszik, s bár semmi vérlázító újdonságot nem hordoz magában, nem is bántja a szemet. A könyvet ajánlom aktív útkereső vagy arra készülő hölgyek kezébe, és bárkinek aki szereti a könnyedebb olvasmányokat.
