Fogadjátok szeretettel Dias recenzióját!
Ungvári Tamás: Labirintusok – A szellemtörténet útjai a klasszikustól a modernig
Scolar Kiadó, 2009, 360 oldal, 3500 Ft
Negyed évszázad munkáján és egy élet tapasztalatán érlelődött tanulmánykötetet olvashat az, aki Ungvári Tamás legújabb, Labirintusok – A szellemtörténet útjai a klasszikustól a modernig címet viselő kötetét kezébe veszi. A mű a 19. és 20. század fordulójától induló és a posztmodern kor hajnaláig ívelő időszak irodalmi termését, 50 év szellemtörténeti tendenciáinak vázát mutatja be két, egymástól elkülönülő, ám egy szálon mégis összekapcsolódó területre koncentrálva. A szerző más köteteiben is foglalkozott már a modern európai szellemtörténettel (Bűnbeesés után, A modern irodalom válaszútjain), így ebbe a könyvbe ezek a szövegek és a pályakép más munkái is beleíródtak.
Ungvári Tamás az említett időszak irodalmát - az etalonnak tekintett Szerb Antal nyomdokain haladva - szükségszerűen szubjektív, mégis átfogó módon írja le. A könyvben megidézett szerzők munkáiban és az életutak egyes epizódjaiban történelmi és kulturális hatások tükröződnek, tehát - a szellemtörténet paradigmájának megfelelően - íróarcéleken és műalkotásokon keresztül kerülhetünk közelebb e roppant izgalmas korszak irodalmához. A több száz, főleg epikus szerzőt szerepeltelő kötet olyan alkotókat vesz közelebbről górcső alá, mint Henrik Pontoppidan, Leonyid Andrejev, Marcel Proust, Franz Kafka vagy Evelyn Waugh. A sorból kitűnhet: a könyv nagy erénye, hogy benne már-már feledésbe merülő, de világirodalomi alkotónak méltán mondható szerzők is szerephez jutnak. Ez a világirodalmiság Ungvári szerinti „definíciójából” („a világirodalom már fogalma megszületésének pillanatában valós gonddá, megvalósíthatatlan virtuális lehetőséggé vált. A világirodalmiság pusztán a teljesítmény szintjét jelenti, de nem az egyes művek elterjedésének mértékét”) és a tanulmánykötet alapkoncepciójából is fakad.
A könyv első része a századforduló idején peremre szoruló országok irodalmi törekvéseit, a nemzeti irodalmak jelentékennyé válásának vágyát, felzárkózásának folyamatait vizsgálja. Tüzetesen mutatja be - többek között - a korabeli skandináv és spanyol irodalmat, az itáliai verizmust, Oroszország és Kelet-Közép-Európa íróit és a „a perifériák perifériáját”, a kelet-európai zsidóság alkotóit. Ungvári szerint „ami egyfelől a perem és a centrum küzdelme volt mintegy a térben, az lejátszódik az időben is az újítók és az őrzők [ti. a hagyományőrzők] között.”
Ebben a párhuzamban kapcsolható egymáshoz a könyv két része. A második részben a szerző a régiek és újak, azaz a „klasszikusok” és a „modernek” vitáját tanulmányozza oly módon, hogy közben lebontja a közfelfogásban megcsontosodott dichotómiát, a két fogalom között húzódó szigorú oppozíciót. A „klasszikus” és a „modern” így két, egymást kiegészítő törekvést fog jelölni. Így ír erről: „A klasszikus és modern eme titkos viszonyát, a vonzódás és iszony váltólázát méri ez a könyv, attól a meggyőződéstől ösztönözve, hogy előttünk a nagy kérdés, hogyan tájékozódjunk e csalóka labirintusok rendszerében.”
Ungvári Tamás a szokásos hangon, megkapóan izgalmas stílusban tolmácsol egy markáns, mélyen kiforrott irodalomtörténet-felfogást; a Labirintusok ekképpen kalauzolhatja a modern európai irodalom történetének kacskaringós útjain mind a szakmabeli, mind a laikus olvasót.
