A skandinávok Japánba mentek

Fleuriste | 2013. január 22. |

B

Higasino Keigo: X – A gyilkos ismeretlen

Libri Kiadó, 2012, 400 oldal, 2025 HUF

Brutális gyilkossággal indít a japán Higasino Keigo eredetileg 2005-ben, magyarul pedig most decemberben megjelent könyve: a szépséges Jaszuko hiába vált el évekkel ezelőtt agresszív férjétől, és költözött messzire, Togasi ismét a nyomára bukkan, és újra zaklatni kezdi a nőt és kamaszlányát. Egyik este a vita hevében azonban a két nő megöli a férfit, a nyomok eltüntetésében pedig legnagyobb meglepetésükre szomszédjuk, a zárkózott és hallgatag matematikatanár, Isigami nyújt segítséget.

Alibijük azonban korántsem áll szilárd lábakon, és bár cáfolhatatlan bizonyítékai nincsenek, a rendőrség sokáig mégis a nőt tartja az első számú gyanúsítottnak. Kuszanagi felügyelő azonban csak hiszi, hogy ő tartja kezében a szálakat, de hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, arra jó barátja, a máskülönben fizikusként dolgozó Jukava mutat rá többször is. Két elme feszül egymásnak a kötet lapjain, a rendőrségi nyomozás, mondhatni, csak mellékszál, a súlypontot ugyanis az egymást amúgy roppant módon tisztelő Isigami és Jukava szellemi csatája adja.

Lenyűgöző akciójelenetek, az érzelmek vad hullámzása vagy egy-egy váratlan szereplő felbukkanása helyett itt a hideg-rideg logika az, amely igazából dinamikát ad a szövegnek, és az események racionális elemzése az, ami előrelök bennünket, hogy azután az obligát csavar teljesen új pályára terelje a cselekményt, és ezzel a regény végkimenetelét is. Szereplőink, a fizika és a matematika két fura ura számára ugyanis a tét nem is az események felgöngyölítése vagy éppen eltusolása, hanem annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy tulajdonképpen mi a nehezebb: „kitalálni egy problémát, amit más nem tud megoldani, vagy megoldani azt”?

Titkokkal, elfojtásokkal terhes könyv az X – A gyilkos ismeretlen, amely hangulatában sokszor a skandináv krimikre hajaz. Mindenképpen egy sötét tónusú történettel van dolgunk, amelytől nem áll távol egy csepp társadalomkritika sem (rámutatva például, hogy családon belüli erőszak esetén a japán nőnek csak ritkán lehet igaza), ennek megléte azonban korántsem annyira súlyos, mint az észak-európai regényeknél. Ami alapvetően hiányzik a kötetből, az az a fülledt, szorongató érzés, amely összerántja az ember gyomrát, és nem ereszt egészen a kötet utolsó lapjaiig.

Higasino Keigo regénye ugyanis az első harminc-negyven oldalt leszámítva kimondottan steril. Hűvös. Sima. A szerző már-már távolságtartóan kezeli hőseit, akik ugyanakkor zsenialitásukban is rendkívül esendőek, hétköznapi jellegtelenségüket pedig sokszor álcaként használják fel. Maga az eseménysorozat is személyes narratíváik, az egymással folytatott párbeszédek útján bomlik ki. A matematikus és a fizikus kamaradrámája ez a sztori, és talán az egyetlen Kuszanagi felügyelőt leszámítva a szereplők mindegyike is csak az ő kezük alá dolgozik, nekik asszisztál. Talán ez is az oka, hogy – miként az a jobbféle krimiknél lenni szokott – végül nem is a bűnös szándék vagy a kegyetlen megvalósítás az, ami elrettent vagy éppen lenyűgöz, hanem sokkal inkább az a fura, megfoghatatlan valami, amit úgy hívnak, emberi psziché.

A regény amúgy Ázsiában akkora népszerűségnek örvend, hogy nem csak a japánok, hanem még a koreaiak is filmet forgattak belőle.