„Csak úgy kiömlött, mint amikor a könyökömmel kiborítom a reggelinél a bögre kakaót” – igen, úgy ömlik a szó Hartay Csaba szarvasi (mező)gazda/blogger/költő/író tollából, afféle hrabali felfogásban, egy egészen egyéni rendszer vezérfonalára felfűzve. A regényekkel csak az elmúlt években jelentkezett, a negyedik iksz felé közelítő szerzőtől a 2015-ös Nem boci! után sejthettük ugyan, hogy mire számíthatunk („Nálunk nincs helye a bocirománcnak”), a Holtág mélységére mégsem lehettünk felkészülve. Tudtuk, hogy jól ír, tudtuk, hogy ösztönös tehetségű, a legjobb értelemben vett szórakoztató jelenség ő, de vajon mit kezd magával egy olyan egyirányú utcában, mint amilyen egy halálos betegség, és annak feldolgozása? Minek ment oda?!

Hartay Csaba: Holtág

Athenaeum Könyvkiadó, 2016, 221 oldal, 2990 HUF

 

Ahogy korábban, Hartay Csabát ezúttal is a vele és körülötte történtek ihlették meg, és ő természetesen ezúttal sem elégedett meg a leggyakrabban lélektelenül profán valóság elénk tárásával. Színezi, hozzátold az alaptörténethez, ahogy a regény „hőse”, a Nagypapa is teszi, aki a teljes írás során névtelen marad, mert itt tényleg nem az egyén sorsa a meghatározó. A fontos az, ami továbbadható, ezért is pallérozza az unoka, Olivér elméjét a maga szókimondó, mindent látott bölcseket idéző stílusában. Pedig ő is csak (sőt, ő az igazán) esendő ember, akit egy elkerülhetetlen ponton magával visz Sohaországba a mentő, innentől pedig kettejük párbeszéde is egy egészen más síkon folytatódik. A kötet logikai bakugrásai éppolyan természetesen hatnak, mint ahogy a Papa beszél az elmúlásról, és így mi is könnyed léptekkel gázolhatunk át a Holtágon.

Simán megfér tehát a „viharsarki kattintós” 2016-os munkája a Nem boci! mellett, nem csupán a megszokott, kompakt méret és az ismerős név köszön vissza. Könnyed, mégse könnyelmű ez a stílus, amit reményeim szerint az újabb nagyszerű borítónak (ezúttal Bagi László fotója adja meg az alaphangot) köszönhetően is sokan fedeznek fel és értékelnek majd. Ha pedig visszavágynánk még ide, Nagypapának arra is megvan a maga válasza: „Kerüld el a holtágat. Menj élő folyók partjára. Még ha nagyobb is a sodrás beljebb, az visz majd téged a megfelelő örvény torkába.” Úgyhogy maradjunk annál, hogy tisztes távolságból, a könyv oldalaiból felbámulva figyelünk Csabára, mert immár sokadszor bizonyítja, hogy érdemes rá.

Szerző: Koroknai Balázs