C
Amanda Foreman: A hercegnő
fordította: Réti AndrásPartvonal Kiadó, Budapest, 512 o., 3490 Ft
A Partvonal Kiadó széles palettájának legújabb színe az azon melegében, a Keira Knightley és Ralph Fiennes főszereplésével a mozikban futó filmmel egy időben megjelenő könyv, Amanda Foreman munkája, amely A hercegnő című film alapjául is szolgált. A hercegnő könyv-változatáról tudni kell, hogy nem szépirodalmi műről, hanem életrajzi „regényről” van szó. A Partvonal Kiadó mintha nagyon is titkolni akarná ezt a tényt, mivel a könyv fülszövege, de még a címlapjára került reklámszöveg sem árulja el azt, hogy egy sokéves kutatómunka eredményeként megszületett, több mint ötszáz, apró betűkkel teleírt oldal hosszúságú könyvet fogunk megvásárolni, amelynek végén nyolc oldalnyi irodalomjegyzék olvasható. A hercegnő tehát igen figyelemreméltó kötet, csak éppen nem szépirodalom – még a filmplakát-borító ellenére sem – , s ezért más módon is kellene értékelni, mint azt.
Miről szól tehát ez a könyv? A Partvonal Kiadó reklámanyaga nem hazudik, Georgianáról, Devonshire hercegnőjéről olvashatunk, aki ellentmondásos személyiség: egyszerre volt köztiszteletben álló, gazdag arisztokrata asszony, és játékszenvedélyének parancsolni nem tudó, adósságoktól szenvedő ember. Egyszerre volt kiváló politikus, alkalmas közvetítő politikai ügyekben vitás felek között, s képtelen arra, hogy saját férjével megfelelően kommunikáljon. Egyszerre volt gyönyörű asszony, divatdiktátor, magabiztos szépség, és bizonytalan, önsanyargató, rossz egészségi állapotú, férjét hidegen hagyó teremtés. Alapvetően az életével korrektül megtölthető (lett volna) egy kétórás film – hogy néhol mégis unalmas a moziváltozat, az nem Georgianáról mond el bármit is –, de az korántsem biztos, hogy ennél sokkal több is van benne. Meglehet, a Partvonal Kiadó most belesétált abba a csapdába, hogy lecsaptak a könyvre, bízva benne, hogy a film sikere meghozza a várt eladási számokat – s a tartalom őket is éppúgy csalódással töltheti el, mint a valódi regényre számító vásárlókat.
Amanda Foreman maga is bevallja, hogy amíg az anyagot gyűjtötte terjedelmes munkájához, kissé beleszeretett Georgianába. Úgy háborodott fel az asszonyt ócsároló leveleken, cikkeken több száz év távlatából, mintha őt magát vagy legjobb barátnőjét sértették volna meg. Így pedig érthető, hogy mindenre kiterjedően, pontosan és időrendben írta meg az életrajzi regényt (már csak azért is, mert egyben Georgiana életéről és koráról szólt a doktori disszertációja is) – azonban talán az is érthető, ha ez az olvasókat kevésbé köti le. Ízlés dolga, de aligha vagyok egyedül azzal, hogy – nem történészként, hanem olvasóként – jobban érdekelnek az érzelmek és az intrikák, mint a politikai pártok kampányainak és azok hatásának, vagy a szónokok dilemmáinak leírása, s hogy egy idő után fárasztónak és unalmasnak tartom a Whig Part mindennapjainak, vitáinak, állandóan változó vezetőinek megismerését.
Amanda Foreman nemigen igyekszik lekötni az olvasó figyelmét. Jó kérdés, hogy hol húzódik a határ életrajz és regény között: jelen esetben nincs fikció, nincsenek a hatás fokozására vagy egy-egy hiány pótlására betoldott részek. Márpedig a történet nem minden: ha ötszáz oldalon keresztül levelekből, naplókból és újságcikkekből vett idézetekkel tarkítva meséljük valaki életét, az hossza, vastagsága miatt nem válik automatikusan regénnyé. Olyan dramaturgiai eszközök és megfogalmazásbeli finomságok hiányoznak A hercegnőből, amelyek igazán élvezetessé tehetnék az életrajzot, amelyektől regénnyé formálódhatna a sok-sok szöveg. A kissé szikár szöveggel megírt A hercegnő így nem az a könnyed, szórakoztató kötet, amelyet külseje és kiadója sugall: vaskos olvasmány, amely alapos részletességgel rajzolja meg a 18. századi Anglia arisztokratáinak életét, és amely nem emészthető egykönnyen. Kár, hogy akik vonzódnak az adott kort és helyszínt bemutató irodalomhoz, csalódással fogják letenni a könyvet; akik viszont a szakkönyvtárak történelem feliratú polcai mellett élik életüket, azokat alighanem elkerüli a Keira Knightleyval díszített kötet.
