Tom Perrotta: A hátrahagyottak
Geopen, Budapest, 2014, 350 oldal, 3990 Ft
Van egy ilyen előítéletem a filmes könyvekkel kapcsolatban, nem tudom miért, úgyhogy meg voltam róla győződve jó előre, hogy a hátrahagyottak rossz könyv lesz, pedig amúgy pont az HBO sorozatait nagyon szeretem. De persze miért lenne rossz a könyv, ha egyszer New York Times bestseller volt, aztán pedig dollármilliókat feccöltek bele, hogy csináljanak belőle egy sorozatot. A hátrahagyottak nemcsak tévésorozatként, hanem könyvként is megjelent.
FONTOS: A hátrahagyottak első epizódját megnézheted most az Indexen!
Mondjuk azért nem is annyira nagyon jó. Senki se számítson egy Trónok harcára. A hátrahagyottak egy egészen izgalmas, bár nem túlságosan eredeti alapötletet boncolgató, jó karakterekkel és izgalmas történetvezetéssel megírt regény, pontosan olyan, amilyet nyári délutánokon strandon vagy nyugágyban esetleg kanapén fetrengéshez elképzelünk magunknak. Az író, Tom Perrotta regényeiből már több adaptáció is készült (Apró titkok, Gimiboszik), ez a regény pedig hosszú ideig tartotta magát a paperback toplistán, tehát egy biztos kezű szerzőről beszélünk, aki ráadásul az Apró titkokban egészen ügyesen bánt a felszínen tökéletes, mégis elfojtásokkal teli amerikai kertváros-problematikával.
A regény története szerint az emberiség egy része minden különösebb előjel nélkül, egyik pillanatról a másikra eltűnik: ez a Misztikus és Megmagyarázhatatlan Esemény nemcsak a világgazdaságot rogyasztja meg kissé, hanem egy Tipikus Amerikai Kisváros életét is felkavarja, rég elfeledett titkokat hoz felszínre, emberi életeket tör derékba és családokat szakít ketté, stb. stb.
Az író erősen felszínen tartja a vallásos szálat: ha ez a Bibliában lévő elragadtatás volt, miért távoztak el más vallásúak, miért ragadtattak el nem csak feddhetetlenek is, mit kezdenek az itthagyottak - az életükön - kívül a hitükkel, vallási meggyőződésükkel. Több új szekta is megjelenik, az egyik egy gyógyító, messianisztikus próféciákat zengő szektavezérrel, a másik pedig tagjaitól némasági fogadalmat, javaikról való lemondást és örökös dohányzást (!) követel meg, mintegy élő mementóiként annak, hogy a világ örökké és visszafordíthatatlanul megváltozott, és a földi életnek nincs értelme többé.
A kisváros lakói, akárcsak a külvilág, a maguk módján dolgozzák fel a különös eseményt: nagyjából sehogy, aztán pedig megpróbálják elfelejteni. Van olyan igehirdető, aki beleőrül abba, hogy nem került az „élvonalbeli” csapatba, ezért azzal tölti az idejét, hogy piszkos titkokat ásson elő az eltűntekről; az egyetemi diákszövetség hiányzó tagjáról valóságos kultuszt gyártanak barátai, bemagolva az eltűnt összes volt kefélésének névsorát; van, aki belebolondul, hogy gyermekkori barátja, akivel pedig nem is tartotta a kapcsolatot, nem tudja az életét befejezni többé; a legtöben pedig gyászolnak, majd egy idő után megpróbálnak talpraá llni. Az eset azonban olyan hirtelen, sokkszerű és megmagyarázhatatlan volt, hogy ez önmagában tehetetlenné teszi az embereket, és a regénynek olyan erős atmoszférát ad, ami feltehetően a sorozatban is jól működik majd.
Annak ellenére, hogy a szereplők valahol elég sablonosak, elég időt és figyelmet kaptak az írótól ahhoz, hogy megismerjük és némi szerencsével, akár meg is kedveljük őket. Elvégre sablonos emberek vannak a hétköznapokban is. Ott van a polgármesteri tisztségbe gyakorlatilag belekényszerített Kevin, aki kertvárosi, teljesen szokványos és hétköznapi életét éli az elragadtatás napjáig. A családjából nem tűnik el senki, mégis mindenkire hatással van: a fia az egyik szekta kábulatába esik, a neje a másikéba, „szemtanú” kamaszlánya pedig érthető módon teljesen összezavarodik az átéltektől és úgy érzi, elveszítette a talajt a lába alól. Kellemes és kedvelhető karakter Nora, aki a kisvárosban lévő legnagyobb tragédiát élte meg (az egész családja eltűnt), de megismerkedünk Kevin feleségének, Laurie, vagy nagyfiának, Tomnak élményeivel, gondolataival is, át tudjuk érezni és követni meghozott döntéseiket. Sem kiemelkedően pozitív, sem kiemelkedően negatív szereplőnk nincs, és a regény egésze mélyen emberi logikával reagál a kezdő problémára. Én magam elég érdekesnek találtam, bár a lezárással nem voltam teljesen megelégedve (most ennek lesz folytatása, vagy tényleg ennyi?): túl sok szálon fut a történet ahhoz, hogy ilyen kurtán-furcsán legyen vége a regénynek. Azzal az érzéssel tettem le, hogy ez a könyv várhatóan jobb lesz sorozatként, ahol mindenkire jut elég idő.
Még valami: ritkán teszem szóvá, de a fordítással nagyon nem voltam megelégedve. Néha annyira magyartalan volt, hogy úgy éreztem, valami nyersfordítás van a kezemben, máshol meg olyan fordítói bakik maradtak benne, hogy sírtam (például: nő: a szemöldökömet viaszoztattam, WTF), szóval ha lesz második kiadás, vagy ilyesmi, akkor tisztelettel kérem a kiadót, hogy küldjék rá meg egyszer a szerkesztőt vagy a korrektort.
