A spanyol származású újságíró, Milena Busquets az édesanyját gyászolja első regényében. Keserédes dialógus ez, mely éppen attól megható és tragikus, hogy egyoldalú, soha célba nem érő monológgá alakul. Az Ez is elmúlik a gyászmunka első, legnehezebb időszakát dolgozza fel, mégis könnyed, életigenlő, olvasmányos: a halálon keresztül szól az élet élvezetéről.
Milena Busquets: Ez is elmúlik
Fordította: Varju Kata, Libri, 2016, 204 oldal, 3137 HUF
A regény főhőse, Blanca negyvenéves, túl van két házasságon és van két fia, Nico és Edgar. Története a temetéssel indul: mindennek a vége egyben mindennek a kezdetét is jelenti. Édesanyja kétéves, súlyos betegség után távozik az élők sorából, Blancára pedig ránehezedik a végeláthatatlannak tűnő szorongás, ápolás és nehézségek vége. Elképzelhetetlen fáradtság, beláthatatlan veszteség. Szerettei tanácsára úgy dönt, barátaival, gyerekeivel és exférjeivel együtt elutazik nyaralni Cadaqués-be, édesanyja szülőfalujába, a tengerpartra. Ott aztán rengeteg kaland várja, teljesen alámerül az élet örömeiben, de szex, drogok és rock’ n roll mellé óhatatlanul bekúszik minden pillanatban a fájdalom és a hiány. Az új élmények emlékektől átitatódva múlt és jelen furcsa egyvelegévé válnak.
„Ha jól tudom, az egyetlen dolog, amitől nem lesz az ember másnapos, de átmenetileg eloszlatja körülötte a halál auráját – és ha már itt tartunk, az életét is –, az a szex.” (15.)
Blanca minden porcikájával arra törekszik, hogy ha csak kis időre is, de szabadulni tudjon a mellkasában lüktető fájdalomtól. Ennek egyetlen és legjobb módja számára a testiség, az erotika. Kis tengerparti kiruccanása pedig bőven nyújt neki lehetőségeket, hogy szexuális kalandjai által visszataláljon a jelenbe. Volt férje örömmel és gond nélkül zárja újra karjaiba, ha úgy adódik, de ott van nős szeretője, Santi is, akivel bármikor össze lehet hozni egy találkát, nem is beszélve a jóképű, titokzatos idegen férfiről, aki valamiért felbukkant a temetésen és csodával határos módon újra meg újra egymásba futnak a kanyargós utcákon. Blanca életének minden perce meglepetés, flört és szexualitás.
„A halál ellentettje úgysem az élet, hanem a szex.” (32.)
Milena Busquets főhőse egy nagyon nyitott, eleven és igazán szabad nő, akit nem kötnek konvenciók, gátlások vagy elvek. Blanca fejben megmarad felelőtlen húszévesnek: „Úgy érzem a felnőttségem totális csalás” (54.). Nem törődik vele, ha gyerekei nem zöldséget, hanem csokis palacsintát esznek ebédre, vagy ha részegen, bedrogozva megcsókolja legjobb barátnőjének szerelmét. Számára a társadalmi szabályok értelmetlenek és az élet élvezetének korlátozását jelentik. Egészséges önképe és szabadossága vonzó, ám hosszútávon mégsem elviselhető a férfiak számára. Szexuális partnert bármikor talál, szerelmet viszont nem. Ennek az édesanyjához fűződő, felfoghatatlanul szoros kapcsolata az egyik legfőbb oka.
Félig tudom csak, de úgy érzem, hogy te voltál életem szerelme, és nincs másik szerelem, jöjjön akár az orkán, ami bírna a tiéddel.” (88.)
Mivel apját még kamaszkorában elveszítette, anyjához fűzte a legmélyebb, legintimebb szeretet, mely bevallottan, beismerten az igazi és egyetlen szerelem volt számára.
„De sokáig csak egyetlen szerelem érdekelt, mégpedig ez, az irántad érzett szerelmem, mama.” (138.)
Ennek ellenére viszont nem magasztosítja fel anyja karakterét, vagy az együtt töltött időt. Jó és rossz dolgokra egyaránt visszaemlékszik, hibákat és erényeket egyaránt tulajdonít neki. Elismeri, hogy mennyire megviselte a legutolsó időszak, melyben a betegség hatására anyja személyisége némiképp torzult, hogy önzővé és nehezen elviselhetővé vált.
Szülei generációja a szexuális forradalom idején volt fiatal. Ez az elvadult, ám sikeres és elfoglalt nemzedék nevelte fel őt és környezetét. Életük legfontosabb eleme a szabadság és a bulizás volt.
„Azt hiszem, mi vagyunk az utolsó generáció, amelyiknek úgy kellett felkeltenie a szülei érdeklődését és figyelmét. (…) Ők nem tartották úgy, hogy a gyerek lenne a világ csodája, inkább kellemetlenségként, befejezetlen és ezért bosszantó lényekként tekintettek ránk. Mi pedig a született csábítók elveszett nemzedékévé váltunk.” (191.)
Blanca ezzel magyarázza saját személyiségét. Közben azt is detektálja, hogy a társadalom időközben megváltozott, s benne leginkább az anyaszerep alakult át: a világ elvárása most az, hogy a szülő mindenét áldozza be a gyerekért. Ő azonban nem idomul sem ezekhez az elvárokhoz, sem másokhoz, anyaként is szabad, önfeledt és mer gondolni magára. Barátnőjének, Elisának a szemszögéből azonban úgy tűnik, csak magára gondol.
„Elég gyerekes ez az elképzelés, amit az újfajta társadalomról dédelgetsz, amit elvben a mi generációnk épít fel, csak hát senki sem tud róla. Ahol mindenki megért mindenkit, és azt smárol le, akit éppen kedve szottyan, és ahol az emberek úgy járkálnak ki-be a kapcsolatokon, mint az ajtón, ahol mindenkinek vannak gyerekei itt is meg ott is, de ez a tökéletes társadalom, ugye, csak akkor működik, ha nagy ívben szarsz a többiekre.” (167.)
A regény befejezése nem old meg és nem zár le semmit. Milena Busquets nagy fantáziával, jó íráskészséggel, de csekély dramaturgiai érzékkel rendelkezik. Ez tulajdonképpen már a történet közepe felé kiderül, abból, hogy a cselekményt nem döntések, vagy belső motivációk viszik előre, hanem kizárólag a véletlenek. A sztori végén azonban egyértelművé válik, hogy a szálak összekuszálódtak és nincs megoldás. Blanca nem jut előrébb a gyászában, sem abban, hogy érettebb felnőtt legyen, aki képes normális szeretetkapcsolatok és intim viszonyok kialakítására. Nem tudjuk meg mi lett a titokzatos és jóképű idegen férfival, vagy a barátnőjével, akivel összeveszett.
Csupán egy rövid kínai anekdotát kapunk lezárásképp, amely minden mulandóságát, mint legfőbb bölcsességet hozza tanulságul.
„A fájdalom és a bánat elmúlik, ahogy a jókedv és a boldogság is.” (202.)
Édesanyjának kedvenc története volt ez. De aztán még ez is megcáfolódik, kiderül, hogy ez sem visz közelebb az igazsághoz.
„Most már tudom, hogy ez nem igaz. Én már mindig nélküled fogok élni, egészen a halálom napjáig.” (202.)
Emiatt úgy tűnik, Blanca gyásza és magánya, az élet élvezetének képessége ellenére is örök és végzetes marad.
Szerző: Forgách Kinga
