B
Jilliane Hoffman: MegtorlásFordította: Leyrer GindaTrivium, 2008, 456 oldal, 2990 Ft.
A Megtorlást olvasva folyamatosan az járt a fejemben, hogy a vérengzős bűnügyi filmeken és sorozatokon edződött közönség hogyan reagálna egy szövegre, amely egy az egyben átveszi a Helyszínelők (CSI) kliséit, valamelyest megbolondítva egy kis Dexter-féle agyament brutalitással, és mindezt A bárányok hallgatnak epikus stílusában tálalja. Tud-e bárki újat mondani ebben a műfajban, amikor ki sem látszunk a krimikből, thrillerekből. Aligha. Mégis jól jövedelmező üzletág ez, hiszen a nyomozás öröme, a (szinte) következmények nélküli borzongás időről időre felvillanyozza a befogadót (médiumtól függetlenül), és újrajáratja vele azt az utat, amelyen azt megelőzően már számtalanszor végigment. A rejtélyeket sosem lehet megunni, mert a bűnügyi sémák mögött meghúzódó általánosságok mindig az újdonság erejével hatnak, a megváltozott környezetnek és a felderítés folyamatának köszönhetően. Ebből a szempontból tehát egy tisztességesen összerakott krimi alapból sikerre van ítélve – és bár léteznek egyéb szempontok, az egyszerűség kedvéért maradjunk meg ennél az egynél. Már csak azért is, mert Jilliane Hoffman regénye egy jól összerakott, izgalmas thriller, amely ugyan sem nyelvezetét, sem műfaját tekintve nem váltja meg a világot, de azt hiszem, hogy a Megtorlás potenciális olvasóközönsége ezt nem is várja el.
Nem véletlenül hoztam szóba a nálunk is sikerrel futó sorozatokat és bűnügyi filmeket. Közvetlen hatásuk ugyanis a díszletek és szereplők felhasználásán túl az ábrázolástechnikán is tetten érhető. Hoffman elbeszélője filmszerűen fókuszál, különös tekintettel a feszültségkeltő részek esetében, ilyenkor szinte érezhetően lassul le a narráció, mintha a gyilkos maszkba bújtatott arca egy pillanatra kimerevedne a filmvásznon vagy a képernyőn. Máskor meg figyelmetlenül rohan, a feleslegesnek ítélt részletek felett észrevétlenül suhan át. Párbeszédei lényegre törők és alaposan átgondoltak, a mozdulatok precízen koreografáltak, összességében tehát amellett, hogy az egyre népszerűbb mozgóképes technikákat gond nélkül alakítja át leírt szöveggé, bámulatosan kevés támadási felületet hagy magán. Más szóval abban a műfajban, amelyet felidéz a jól bejáratott eszközök használatával igen otthonosan és határozottan mozog, semmi felesleges erőlködés, semmi manír. A baj akkor kezdődik, ha elhagyja ezt a biztonságos terepet, és rázósabb területekre merészkedik. Különösen bárgyúak a szerelmi jelenetek, főleg ha a szereplők végül olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy az elbeszélő kénytelen az 'izmos mellkasát tapintotta ki a vágytól átizzadt póló alatt, és combján érezte a férfi kőkemény férfiasságát' fegyveréhez nyúlni. Ez siralmas. Szerencsére azonban lágy és meghitt szex nem sok van a Megtorlásban, a kegyetlen és betegesen bizarr részeket pedig olyan bravúrosan oldja meg az elbeszélő, hogy az már gyanús.
A történetről akármit mondanék, spoilerbe fullasztaná a recenziót. Ám annyi azt hiszem még belefér, hogy egy floridai ügyésznő és az ő sötét múltjából felbukkanó rémálomszerű gyilkos különös és ellentmondásos párharcára épül a regény: a törvényekkel kordában tartott jog és az íratlan szabályok igazságának kíméletlen csatájára, amelyben lassan minden elértéktelenedik. A bosszú a Megtorlásban nem morális probléma, hanem kötelesség. A filmes elbeszélésmód a sztori szintjén is nyilvánvaló: a flashback-szerű visszautalásoktól kezdve a moziiparban szinte kötelező érvényű fordulatokon át a szereplővezetésig minden nagyon a helyén van és minden nagyon hollywoodi – a könyv hátlapján nem véletlenül reklámozzák, hogy a Warner Brothers filmet készít a regényből. Az üres reklámfogástól függetlenül Hoffman tényleg ügyesen adagolja az izgalmakat, jó helyen elejtett megjegyzések, sötét sarokban megbúvó idegenek, akiket a főszereplő az olvasóval ellentétben nem vesz észre, ismeretlen elkövetők és maszk mögé rejtőző őrültek, mind-mind a feszültségkeltést szolgálják, és az elbeszélő szerencsére sosem lő túl a célon. Persze egyetlen krimi sem lenne életképes a jelenlegi dömpingben valami különös, bizarr mellékszál hiányában, csupán a nyomozásra építve. A Megtorlás egy nemi erőszak és általában a perverz, brutális férfiak által fiatal nők kárára elkövetett erőszakos cselekmények története. Olyan feldolgozhatatlan események elbeszélése, amelyek különböző okokból tabuvá váltak az eltérő társadalmi csoportok körében. Anélkül, hogy eltúloznám Jilliane Hoffman könyvének jelentőségét, érdekes megjegyezni, hogy milyen precízen fejti ki saját álláspontját a regény elbeszélője: a férfiak kíméletlen világában megbélyegzett, megszégyenített nők helyzete elkeserítő. Minden politikai korrektség és nemi egyenlőség ellenére a társadalom szerkezete alig változott valamit, a törvényalkotók szemében a bestiális erőszak még mindig másodlagos a vezetők (férfiak) által létrehozott intézményi keretekhez képest.
Azért senki ne ijedjen meg, a Megtorlás elsősorban egy izgalmas thriller, amely több regiszterben is otthonosan mozog. Olvasmányos, a fordítás is szinte észrevétlen marad, ami ezekben az esetekben a legnagyobb erény – összességében tehát kellemes, egydélutános könyv. A gyalázatosan undorító borító és a sorozatos nyomdahibák ugyan rontanak valamit az összképen, de nem eleget ahhoz, hogy a krimi- és thriller-rajongók lemondjanak a regényről. Ráadásul nemsokára érkezik a folytatása is.
