A-
Gerőcs Péter: Zombor és a világScolar Kiadó, 2010, 160 oldal, 1990 Ft.
A Zombor és a világ a Gerőcs Péter első kötete. Olyan novellafüzérről van szó, melynek darabjai igen sokfélék, és első látásra csupán a főhős neve fűzi össze őket. Mégis, ha azt állítanánk, hogy a szövegek pusztán egy korai pályaszakasz szépen összefésült darabjai, nagyot tévednénk. Már csak azért is, mert a kötetbe korántsem került bele minden Zombor-szöveg, ami korábban valahol megjelent. Tudatos és valószínűleg nagyon szigorú válogatás eredményeként állt össze ez a kompozíció, amiről úgy látom, hogy az egyes darabok akár egy sajátos alkotási folyamat állomásaiként is leírhatók. A szerző, korábban maga mondta el egy interjúban, hogy a Zombor-koncepció néhány elbeszélés megírása után kristályosodott ki, és hogy Garaczi László javaslatára kezdett novellaciklusban gondolkodni. A szövegek ebben a korai szakaszban ugyanis elég nyitottnak bizonyultak ahhoz, hogy fel lehessen építeni rájuk egy nagyobb egységet. Ez a nyitottság, ami a kész kötetben is látható, inkább szerkezeti nyitottságot jelent azonban, és a legkevésbé sem tematikai nyitottságot. Kísérletező szövegekről van szó, ám az is nyilvánvaló, hogy a mögöttük kirajzolódó világnézeti konstrukció, ha tetszik, világra való rátekintés nagyon is egységes képet mutat.
Az elbeszélések kísérletező attitűdje, olykor úgy tűnik, a prózaíró eszköztárának egyfajta próbálgatását jelenti. Vajon mennyi iróniát bír el egy mondat, egy bekezdés? Mitől lesz jó a párbeszéd? Hogyan építi fel a prózanyelv a szereplőket? Meddig bővíthető a párhuzamosan mozgatott szereplők köre? Mintha részben ezekre a kérdésekre igyekezne megnyugtató válaszokat találni az elbeszélő, és persze talál is. A Véres költő című elbeszélés például Zomborral együtt hat szereplőt mozgat egyszerre, a terjedelem szűkössége azonban egyáltalán nem akadályozza a hiteles jellemrajzok felépítését. A Nia című szöveg, ahol viszont lényegében egyetlen női szereplő viselt dolgait követhetjük nyomon, szinte végig hihetetlen fokú dramaturgiai feszültséget tart fenn. Vagy ott van a Nyári ebéd, amely nem mellesleg Mészöly Miklós Filmjének egyfajta parafrázisaként is értelmezhető. Nos, ha az elbeszélői irónia módozatait kellene szemléltetni, ez a szöveg elsőrangú példát szolgáltathatna. Egy szó, mint száz, a szerző mesterségbeli felkészültsége nem kérdéses. Ami ebből a szempontból mégis válaszra vár, hogy vajon milyen irányba tart ez a próza. Hol lesznek később a súlypontjai? Merre fejlődhet tovább?
Szokás mondani, hogy a legfiatalabb írógenerációból szinte teljesen hiányoznak a markáns, meghatározó hangú prózaírók. Nem állítom, hogy Gerőcs Péter a kivétel, mégis talán az egyike azoknak, akik tehetségüknél fogva alkalmassá válhatnak arra, hogy a magyar prózairodalom gazdag hagyományára támaszkodva képesek legyenek újat mutatni a hetvenes-nyolcvanas évek fordulata után. Ha a magyar prózaírói hagyományban kellene elhelyezni ezt a kötetet, akkor kikerülhetetlenül meg kell említeni Márton László írásművészetének hatását. Ez a hatás elsősorban is az elbeszélés módszereiben érhető tetten. Azokban a mesterségbeli fogásokban, amelyek megtanulhatók és körültekintő módon akár folytathatók is. A szövegek reflektáltságán, az elbeszélő szereplőkhöz való viszonyán, a valóságformálás módozataiban, de még a legelemibb kifejezőeszközök szintjén is érezhető ez. Ami persze nem baj. A tanítvány tanuljon a mesterétől, hallgasson a tanácsaira, lesse el tőle, amit el lehet, ez így van rendjén. A feladat nagy része azonban ezután következik: meg kell találnia a saját hangját. A Zombor és a világ többek között azért is érdekes, mert, ahogy a szövegek elrendeződnek a kötetben, az szépen lekövethetővé teszi egy pályakezdő író fejlődésének ívét. Azt a tanulási folyamatot, amelynek végeredménye, hogy a tanítvány végül leválik a mesteréről, és rátalál az önálló, senkihez sem hasonlítható hangjára. A Zombor és a világ, túl azon, hogy rendkívül szórakoztató olvasmány, talán ilyen értelemben is képes lesz teljesíteni a feladatát.
Interjúnk a szerzővel itt olvasható
Adott tehát egy tehetséges szerző, aki kezdi megtalálni a hangját, és adott egy első kötet, telis-tele izgalmas elbeszélésekkel. Ilyenkor általában az a következő kérdés, hogy a második kötetben vajon sikerül-e rátalálni a valóban kiforrott, érett formákra. Nos, hát ami engem illet, majdnem biztosra veszem, hogy igen.
