Ha nyomorúságos emberi sorsok bemutatásáról van szó, John Boyne igazán elemében van, még egy háborús könyvhöz mérten is. Ezt már az első magyarul megjelent regénye, A csíkos pizsamás fiú óta tudjuk. De legalább elegánsan, stílusosan teszi, és erre a második nálunk olvasható műve, A gyáva is ráerősít. Lassan kiszélesedő története, korhű, angolos hangja, kimért párbeszédei és fejezetei, finom modorossága jól megírt körítést ad, miközben takarásban lassan kibontakozik egy remek első világháborús, társadalomtörténetileg is izgalmas, és nagyon szomorú szerelmi történet.
John Boyne: A gyáva
Fordította: Komló Zoltán, Gabo Kiadó, 2013, 382 oldal, 2967 HUF
Tristan Sadler, a könyv főszereplője Londonból Norwich-ba utazik, hogy egyik bajtársa nővérével találkozzon, és átadja neki a srác nála maradt leveleit. Ám a levélköteg inkább csak indok, mindkét fél részéről. A nővér és annak családja valamilyen épkézláb választ szeretne kapni, hogy a fiúk, Will menet közben miért fordított hátat a háborúnak. Mi volt rá akkora hatással, hogy inkább viselte tettének minden szörnyű következményét. Tristan azonban nem sok megnyugtató magyarázattal szolgálhat. A társadalom szemében irigyelt, hős angol katona, valójában alig 20 évesen meggyötört veterán, otthontalan és sokszorosan kitagadott. És még csak nem is az a legféltettebb titka, hogy Will és közte valójában messze bonyolultabb kapcsolat volt, mint bajtársias, baráti összetartás.
A legjobb háborús regényekhez mérten A gyáva olyan mély meglátásokat, melyek például egy Matterhornt rendkívülivé tettek, csak elvétve tartogat, de Boyne azért felkészült és ötletes író, nem okoz neki gondot, hogy hitelesen ábrázolja az első világháborút. Például ügyesen festi meg a sárral, élősködőkkel és patkányokkal teli rókalyukakban csúszó-mászó, egymást vegzáló, rettegő katonakölykök harctéri mindennapjait, de nem különben azt, ahogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott, bolond szakaszvezetőik haza és dicsőség felkiáltással szó szerint a halálba kényszerítik őket. Az utóbbiból egyébként a könyv egyik legkeményebb jelenete kerekedik, valahol a történet közepén, amikor a támadás előtti várakozó pillanatokat a fiatal bakák különböző mélységű tragédiával és tettetett vakmerőséggel próbálják megélni. Tristan fásult jelmondata: mindegy, mi lesz, a legjobb úgyis az lenne, ha mindenki minél előbb meghalna, és akkor gyorsan vége is lenne az egésznek.
Boyne, miközben a jelen idő és a visszaemlékezések között ugrál, viszonylag sok időt tölt azzal is, hogy különböző nézőpontokból elmesélje, a 20. század eleji angol társadalom milyen fájdalmasan könnyedén, lelkiismeret-furdalás nélkül volt képes bárkit kitagadni, aki nem osztotta a többség véleményét, vagy nem tartotta be az írott és íratlan szabályokat. A könyv két fő karakterének bőven kijut az ebből származó rosszból. Tristan és Will, részben gyávaságból, részben sajátos meggyőződésből, és kicsit talán néhány elhamarkodott, bolond döntés okán, de eljut a maga kitaszítottságához, Boyne pedig a legnagyobb hangzavarban és vérzivatarban, egy röpke pillanatra összeköti ezt a két szerencsétlen sorsot.
A homoszexualitást, akárcsak a szereplők, Boyne sem nevezi soha a nevén. Mivel a könyvbéli társadalom nem tűri még a szó kimondását sem, szégyenteljes és megbocsáthatatlan bűnnek tartva azt, Boyne és karakterei ehhez mérten végig titkolózva beszélnek róla. Ettől egészen furcsa, ahogy az egyszerre válik jelentős és rejtett elemévé a könyvnek. A végére a majd 400 oldalas cselekmény néhol el-elfárad, de miután Tristan és Will utolsó, lesújtó titka feltárul, még sokáig gondolkodhatunk, hogy ebben a szerencsétlen történetben tulajdonképpen kinek jutott messze a legrosszabb sors. És valahogy ez a nagyszerű, de végig komor történet ettől még sokkal szomorúbbá válik.
Szerző: Andok Tamás
