Egymás felé, rögös utakon
Valójában már első találkozásukkor sem voltak azok a gondtalan, egészséges fiatalok, akiknek látszottak: fiatal koruk ellenére mindketten sokat szenvedtek. Mészöly (eredetileg Molnár) Miklós protestáns családból származó szekszárdi jogászfiú volt, aki a háború óta nem találta a helyét a világban. Karrierterveit hamar derékba törte a világégés, és mint mindenki más, ő is sokat nélkülözött. Az 1941-es év telét például egy nyilvánosházban vészelte át, a lányok befogadták, istápolták. A katonai behívó árnyékában folyamatos félelemben élt: 1944-ben a rettegett papír is megérkezett, neki pedig be kellett vonulnia. Észak-Németországba vitték, ahol átélte a lövészárkok poklát, végül katonaszökevény lett, öt társával hónapokig kóborolt az összeomlás szélén álló Németországban. Többször került fogságba, hadbíróság elé, ám valahogy mindig megmenekült, és 1945-ben végleg hazatérhetett a romokban heverő Magyarországra. Mészöly Miklós néven egyre többet írt, ám nem írásaiból, hanem kétkezi munkákból élt: dolgozott terménybehajtóként, molnárellenőrként, burgonyabiztosként. Járta az országot, és mivel a saját szemével látott mindent, korán felismerte a lassanként kiépülő kommunista rendszer visszásságait. Nézetei miatt hamar ellenségeket szerzett magának, és 1948-ban, a Polcz Alaine-nel való első találkozáskor már munkája sem volt. Szabadfoglalkozású íróként próbálkozott.
Mészöly Miklós: Film
Jelenkor, 2015, 156 oldal, 2490 Ft
Polcz Alaine élete még inkább bővelkedett fordulatokban és viszontagságokban. Erdélyi úrilányként született 1922-ben Kolozsvárott. Bár a családja jó nevű, valójában nem voltak gazdagok: gyermekkorában és kamaszlányként is régi, levetett ruhákban járt, nevén és szépségén kívül semmije sem volt. Utóbbira nagyon hamar felfigyeltek a férfiak, tizennégy évesen már udvarlója is akadt. Mivel hűséges típus volt, öt évvel később feleségül ment a fiúhoz, akibe fülig szerelmes volt, ám a házasság elhamarkodottnak bizonyult. A férj, János már a nászúton megcsalta, rendszeresen megalázta, és nem engedte az orvosi egyetemre sem, pedig neki az volt minden vágya. Csalódottsága ellenére makacsul kitartott a férfi mellett, naivan elhitte minden hazugságát, pedig még a gonorrheát is megkapta tőle. Bár a nőgyógyász is azt tanácsolja, hogy váljon el, ő mégis férjével marad. A háború kitörése után a pár a nagyobb biztonság reményében a Dunántúlra menekült János anyjához. Nagyobb hibát talán el sem követhettek volna. Az egyre hatalmasodó háborús őrületben elszakadtak egymástól, és Polcz az anyósával a két front között rekedt. Élete sokszor csak a véletlenen múlt, számtalan orosz katona erőszakolta meg, később már ő maga adta el a testét anyósa biztonságáért, matracért, ételért. Családjával Pesten találkozott újra, ám történetét senki sem vette komolyan, pedig sérülései, betegségei nagyon is valóságosak voltak: mellhártyagyulladása, tuberkulózisa, és többféle nemi fertőzése volt egyszerre. Erdélybe hazatérve kórházba került, ahol majdnem életét vesztette, a klinikai halál állapotában szerzett élményeiből gyakorló pszichológusként, tanatológusként sokat merített. Mikor javulni kezdett az állapota, megtudta, hogy röntgensugárzással kezelik: azonnal leállította a kezelést, mert nem akart meddővé válni. Hát magának az életénél is fontosabb, hogy szülhessen, kérdezte orvosa. Fontosabb, válaszolta Polcz, és nem kapott több sugárzást, csodával határos módon mégis túlélt mindent.
Mészöly Miklós: Saulus
Jelenkor, 2015, 156 oldal, 2490 Ft
Megpróbált talpra állni, új életet kezdeni, el is végzett egy pedagógus-tanfolyamot, ám egészségi állapota miatt mégsem taníthatott. Közben újra összekerült Jánossal, akiben már nem bízott meg vakon, mégis próbálta megmenti a házasságukat. Újra Magyarországra költöztek, mert a férfi azt remélte, ott végre beindulhat a hőn áhított írói karrierje, ám a kemény munka helyett újra inni, nőzni, költekezni kezdett, még Alaine télikabátját is zálogházba tette. Bár az asszony végtelenül türelmes volt, egy idő után nála is betelt a pohár: elvált férjétől, és beiratkozott a pszichológia szakra. Semmije sem volt, csak egy kölcsönkapott férfikabátja, ráadásul betegségei is újra kínozták, mégis boldog volt, mert végre szabad lehetett. Igaz, nem sokáig, hiszen a Darling presszóban ücsörgő idegen hamar rabul ejtette a szívét.
A legszebb emberpár
Pedig Polcz Alaine mindent megtett, hogy ne szeressen bele Mészöly Miklósba. Tartott a férfitól, aki túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen. Sűrű, sötét hajával, karakteres arcával, világító, kék szemével Mészöly valóban feltűnően jóképűnek számított, ő pedig már nem bízott a jóképű férfiakban. A házasságba még akkor sem egyezett bele, amikor már együtt éltek egy ideje, ám Mészöly kitartóan udvarolt, és akkor sem fordult el a lánytól, amikor a betegség ismét ledöntötte a lábáról. Minden nap látogatta a kórházban, ápolta, főzött neki. Kitartása gyümölcsözőnek bizonyult, a negyvenes évek végén összeházasodtak. Ezúttal nem volt fátyol, virág, mint a lány első esküvőjén, csak az anyakönyvvezető, két tanú, és ők. Polcz Alaine így emlékszik:
„Polgári esküvő volt, a munkahelyemről mentem, esett az eső, egy szandál volt rajtam és egy kopott esőköpeny, régimódi, picit rojtos ujjal, megverte egy kicsit a hajamat is az eső. Az anyakönyvi hivatalban találkoztunk, Szilágyi Dezső és a felesége voltak a tanúk, ők szépen felöltöztek, erre őket ültették középre, azt hitték, hogy ők vagyunk mi. Kezdik felolvasni az adatokat, rájönnek, hogy mi vagyunk mi, cseréljenek helyet. Fölolvassák, hogy Molnár Mészöly Miklós, lakik Városmajor utca 48. II. emelet 1., Polcz Alaine, lakik Városmajor utca 48. II. emelet 2. Tudod, mi azt hittük, hogy rosszul leszünk a nevetéstől, hogy ott helyben nem merik kimondani, hogy mi egy lakásban lakunk. Utána elmentünk Miklós édesanyjához Szekszárdra, onnan lementünk Bátára, és ez volt a nászutunk. Akkor ismerkedtem Miklós ottani életével, gyerekkorával, akkor ismertem meg azt a Pannóniát, azt a Szekszárdot, amiről ő ír. Akkoriban nem jelenhetett meg Miklós sehol. Kétségbe volt esve, hogy szörnyű, nem tudom eltartani a feleségemet. Bábdarabokat írt, néha a saját nevén, néha másokén, és mesét, mert az az egy volt, ami még néha átment. Ezekből volt valami kereset, de nagyon kevés.”
Polcz Alaine: Befejezhetetlen
Jelenkor Kiadó, 2015, 212 oldal, 2990 Ft
Bár Basch Lóránt jóvoltából egy szép budai villában élhettek, nehéz évek vártak rájuk. Örökösen pénzszűkében voltak, ám még a nélkülözésnél is rosszabb volt az állandó félelem, hiszen Mészöly rendszeridegen politikai nézetei, írásai, majd később ’56-os szerepvállalása miatt állandóan a szakadék szélén táncolt. Bár évekig lehallgatták, megfigyelték őket, végül mégsem tartóztatták le a férfit, sőt, a rendszer egy idő után elkezdte keresni a kegyeit: több ízben Kossuth-díjat is ajánlottak neki, ám soha nem fogadta el. Neki elég volt, hogy végre megjelenhettek a művei, a Magasiskola, Az atléta halála, a Saulus, a Film, nem kívánt kiegyezni a hatalommal.
„Mindannyian Mészöly köpönyegéből bújtunk ki” (Esterházy)
Városmajor utcai lakásukban eközben mindvégig élénk társasági élet folyt. Olyan írók, költők adták egymásnak a kilincset, mint Tamási Áron, Weöres Sándor, Pilinszky János, Mándy Iván, Sinka István, Tersánszky és az Örkény-házaspár. Nemes Nagy Ágnessel és Lengyel Balázzsal különösen szoros barátságot ápoltak. Mészöly a fiatal írónemzedékkel is jó kapcsolatot alakított ki: a három Péternek, Esterházynak, Nádasnak és Balassának mindig volt helye az asztaluknál. Ők egyfajta apafiguraként tekintettek az íróra.
A hozzájuk járó írók közül többen szerelmesek voltak Polcz Alaine-be, köztük Weöres Sándor is. Nem csoda, hiszen nemcsak Mészöly volt korának egyik legszebb férfija, de Polcz is különösen csinos fiatalasszonynak számított. „Ilyen szép emberpárt még sohasem láttam” – mondta róluk Örkény István, és barátaik szemében tényleg valóságos álompárnak tűnhettek. Pedig házasságuk mögött rengeteg szenvedés és még több munka volt. Méghozzá elsősorban az asszony szenvedése és munkája.
Író és írófeleség
Polcz kezdeti aggodalmai nem voltak egészen alaptalanok: a szép férfiakra tényleg könnyen felfigyelnek a nők, és Mészöly bizony sokszor ki is használta az adódó lehetőségeket. Fél évszázados házasságuk alatt több komolyabb szerelme is volt, időről időre elhagyta feleségét. Olyan is előfordult, hogy az asszony költözött el: tapintatosan összecsomagolt, és egy óra múlva már ott sem volt, Miklós mégis mindig visszakönyörögte magát hozzá, és ő mindig visszafogadta. Azért tűrt, mert szeretett, és mert szégyellte, hogy nem szülhet gyereket a férjének. Hiába akadályozta meg annak idején a röntgenkezelést, a meddőséget mégsem tudta elkerülni.
Mészöly Miklós és Polcz Alaine az ötvenes években (forrás)
„Azt gondoltam, ha Miklós megszeret valakit, aki szül neki, a gyerekét is elfogadnám, amennyiben együtt maradunk. De azt is el kell fogadnom, ha a másik nővel él, aki gyermeket szül neki. Egyszer végleg szakítottunk, másnap már hívtuk egymást, találkoztunk. Az érzelmi, szellemi összetartozás átsegített minket a mélypontokon. Csodáltam Miklós tartását, tehetségét, színességét. Mikor kinéztem utána az ablakon, mindig az jutott eszembe: Ott megy az életem fele. A nagyobbik fele.”
Együttélésük akkor sem volt könnyű, ha épp nem zavarta meg harmadik személy. Polcz-nak rendre el kellett játszania a bájos írófeleség szerepét, holott ekkoriban már elismert pszichológus volt: a játékterápia feltalálója, a tanatológia magyar úttörője és a rákbeteg gyerekeket a haldokláson átsegítő hospice-mozgalom megalapítója. Ám vendégeik közül sokakban valószínűleg egyáltalán nem tudatosult, hogy háziasszonyuk mivel foglalkozik. A szemükben csak egy szép és kedves nő volt, aki újabb és újabb fogásokat tesz eléjük. Nem tudták, hogy hajnalban kell kelnie, hogy munka előtt bevásároljon, azt sem, hogy haldokló gyerekek mellől rohan haza vacsorát főzni. Mészöly sem igyekezett eloszlatni a félreértést, neki is szüksége volt a támogató írófeleségre. Sokszor éjszaka olvasta fel neki az írásait, és megharagudott, ha a halálosan fáradt asszony csak egy-egy szóban véleményezte a szövegeket. Igaz, ő maga nagyon komolyan vette Polcz pszichológiai írásait. Az utolsó helyesírási és stilisztikai hibákat is kijavította bennük, és dühöngött: egy magyar író felesége hogy írhat ilyen rosszul? Polcz így tanult meg jól írni. Asszony a fronton című memoárja, melyben első házassága és a háború történetét meséli el, már Miklósnak is tetszett. „Meglátod, ez sikerkönyv lesz!” Az lett, és onnantól kezdve már az íróbarátok is másként néztek rá. Addig viszont csak barátnője, Nemes Nagy Ágnes lázadozott helyette. „Hát ezek nem tudják, hogy te Mészöly Miklós felesége vagy, hogy te magad is írsz, hogy pszichológus vagy?” Ő csak mosolygott, mert tulajdonképpen élvezte, hogy csak egy egyszerű, helyes asszonykának nézik.
Kéz a kézben a vég felé...
Utolsó közös éveik sem voltak egyszerűek. Ahogy Mészöly egyre betegebb lett, egyre inkább magába fordult. Tűrte az ápolást, de mogorva maradt. Valószínűleg lelkiismeret-furdalás gyötörte amiatt, hogy egy olyan nő gondoskodására szorul, akit közös életük során annyiszor megbántott. Sohasem tudta megbocsátani magának a megcsalásokat , és feleségének sem a feltétlen hűséget, ez pedig szótlanná, rosszkedvűvé tette. Az ápolónő, aki Polcz távollétében vigyázott rá, később elmesélte: Mészöly minden alkalommal egészen addig az ablaknál ült, amíg felesége haza nem jött. Leste, várta, ám amikor megérkezett, elfordította a fejét. Ilyen volt. Pedig ő is leírhatta volna, hogy az ablakból az élete nagyobbik felét figyelte.
Mészöly számtalanszor megírta a feleségét, rengeteg nőalakját mintázta róla. Olyan is volt, hogy közösen dolgozták fel Polcz történeteit. Ha jól sikerült az írás, Mészöly nevét írták fölé, ha nem annyira, akkor a nőét. Ma már nem is olyan egyszerű megállapítani, melyik kézirat kié, hiszen idős korukban már az írásuk is feltűnően hasonlított. Polcz sokszor válaszolt a levelekre a férje nevében, főleg amikor a férfi már nagyon beteg és fáradt volt. „Egész lényeddel hasonlítani és emlékezni” – ez volt a mottójuk, ehhez tartották magukat. Végül Mészöly 2001-ben, nyolcvanévesen adta fel a harcot. Polcz Alaine a végsőkig mellette volt, de még amiatt is küzdenie kellett, hogy férjét hagyják méltósággal meghalni a kórházban. A hospice-mozgalom alapítójaként bőven volt tapasztalata a témában, Mészölyt elveszteni mégis élete legnehezebb próbatételének bizonyult. Végül hat évvel élte túl a férjét, közben dolgozott, írt, gondozta a hagyatékot, elsősorban pedig emlékezett. Egész lényével.
