A-
Vlagyimir Szorokin: 23000
Fordította: Holka LászlóGondolat kiadó, Budapest, 2009, 279 oldal, 3200 Ft.
Míg a trilógia első két kötetében a szerzőnek sikerült szimpatikussá tennie, majd elmélyítenie ezt a szimpátiát az olvasó és a Testvériség között, a harmadik kötetben (azzal, hogy esélyt ad a kényszermunkára ítélt húsrobotok kezébe) megszületik az ellenpólus, és az író elkezd végre egy komplexebb képet láttatni. Elbizonytalanítja az olvasót atekintetben, hogy mi hordozza számára a valódi értéket: az utópisztikus tökéletesség, a teremtő Fény újjáéledése (akár nélküle is), vagy a trilógia folyamán eddig végig (jogosan és szemfelnyitóan) elidegenített emberiség történetének esetleges folytatása.
Mégis: mennyiben emberi történet ez? Ha idegenek (saját felsőbbrendűségük tudatában) ennyire hidegen beszélik el őt, és azt, ami vele az utóbbi bő száz évben történt, mennyire érezhetjük magunkénak ezt az embert? Az egyetlen esélye Szorokinnak arra, hogy átfordítsa ezt a gondosan megszervezett idegenkedést (azon túl, hogy fel-feladja a kék szemek átható tekintetét) abban rejlik, hogy idővel elér a világba, amit az olvasó is ismer. Ennek a világnak a nyelve által az addig sehová sem igazán tartozó olvasó végre közel férkőzhet, azonosulhat az ő életét élő, az ő problémáival küszködő húsrobotok sorsával. Ezen a ponton ugyanis már nem magában ismeri fel a húsrobotot, hanem a húsrobotban ismeri fel magát, az embert.
A történet ideje szerint egymás után állított kötetekben (Bro útja, A jég, 23000) emellett megfigyelhetjük, azt a következetesen egyre növekvő, és egyre ijesztőbb fanatizmust, melyben a Testvériség tagjai részesednek. Minél közelebb érnek céljukhoz (a 23000 fivér és nővér megleléséhez és velük „a végső Nagy Kör” megalkotásához), működésük annál jobban emlékeztet azokéra a totalitárius rendszerekére, melyek léte a leginkább alátámasztja a testvériség azon rögeszméjét, miszerint a húsrobotok világa, a Föld nem más, mint a Nagy Hiba, melyet ki kell küszöbölni, azaz el kell pusztítani.
A jég apokalipszist ígért, a 23000 beváltja?
Vitathatatlan, hogy jelen kötet igazi tétje a trilógia befejezése (ha már zárása nincs), illetve zárása (ha már befejezése nincs). Ha emlékszünk A jég utolsó oldalaira, akkor ismerős lehet az eljárás. Azonban a 23000 első fejezete pontosan onnan folytatja a történetet, ahol Szorokin akkor letette a tollat. Ez már csak azért is megnyugtató, mert biztosak lehetünk benne, hogy nem maradtunk le semmiről, illetve, hogy nem azért néztük bambán a Jég utolsó oldala után következő üres lapot, mert valamit nem értettünk meg. Most viszont 23 000 hullával és egy élő emberpárral a hatalmas márványon megint minden nyitva marad. Kijavították „a Fény Nagy Hibáját”, de vég helyett sokkal inkább valaminek a kezdetét hozták el vele. „Ez van!” – És a két ember visszaviszi a világba, amit megértett. Mi végre?
