Bill Gates bejegyzésében azt írja, hogy az év végén szereti a családjával tölteni az ünnepeket (karácsonykor például egyforma pizsamát szoktak viselni), és általában ez az az időszak, amikor listába szedi a szívesen ajánlott könyveket - ami már csak azért is jó, mert így ő maga is számba veszi, hogy miket olvasott a közelmúltban. Ezúttal viszont másként döntött, nagyobbat merített, és a kedvencei közül válogatott.

Robert A. Heinlein például gyerekkora óta nagy kedvence, és számára a Stranger in a Strange Land című regénye (magyarul Angyali üdvözlet címmel jelent meg) azóta is egyik legfontosabb sci-fi kötet. Főhőse egy fiatalember, aki a Marson nőtt fel, majd visszatér a Földre és új vallást alapít. Gates szerint a jó sci-fi arra sarkallja az embert, hogy elgondolkodjon arról, mi lehetséges a jövőben, és szerinte Heinleinnek sikerült megjósolnia a hippikultúra felemelkedését - évekkel annak megjelenése előtt.

A memoárok körül a Surrendert emelte ki Bonótól - ez magyarul decemberben jelenik meg az Open Booksnál. Gates megjegyzi, hogy a listáján ez a legfrissebb olvasmánya, és még azoknak is ajánlja, akik nem U2-rajongók, hiszen a kötet egy olyan fiú történetét meséli el, aki a dublini külvárosban nőtt fel, és ebből a kezdőpozícióból lett aztán világhírű rocksztár és filantróp. És bár a barátjának mondhatja Bonót, Gates azt írja, még neki is tartogatott új történeteket a kötet.

Saját bevallása szerint nem tud eleget olvasni Abraham Lincolnról, és a témában szerinte az egyik legjobb könyv a Team of Rivals. Ezt Doris Kearns Goodwin írta, akit Gates Amerika egyik legjobb életrajzírójának nevez. A lelkes teniszező hírében álló Gates egy 1974-es könyvet is ajánl, Robert Gallwey The Inner Game of Tennis című kötetét, amely kiváló tanácsokat ad arra nézve, hogyan lehet konstruktív módon továbblépni egy-egy hiba elkövetése után, ezeket a tanácsokat pedig ő maga a pályán és azonkívül is próbálja követni.

A listán az ötödik egy olyan kötet, amely Gates szerint "a legjobb könyv a periódusos rendszerről" - ez a Mendeleyev’s Dream Paul Stratherntől. Szerinte a könyv lenyűgöző betekintést nyújt abba, hogyan fejlődik a tudomány, és hogyan alakult az emberi kíváncsiság az évezredek során.

És akinek ez se elég, az megnézheti Bill Gates kisvideóját, amelyben egy piros kisautóból kiszállva beszél a fenti kötetekről:

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Bill Gates se mentené meg a Földet: a jövő egy techbilliárdos szemével / Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?

Bill Gates megírta könyvét, amiben saját kérdésére keresi a választ: Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát? Fabók Márton energiaszakértővel beszélget Litkai Gergely.

...

Bill Gates szerint ideje egy kis Naomi Aldermant olvasni

Megérkezett Bill Gates szokásos nyári könyvajánlója. A milliárdos ezúttal is öt szerinte fontos könyvre hívta fel a figyelmet, de ne számítson senki vidám strandolvasmányokra.

...

Ezeket a könyveket ajánlja Bill Gates az ünnepekre

Bill Gates híresen sokat olvas, a nyári szabadságok és a téli ünnepek idején pedig rendszerint közzéteszi blogján, a GatesNotes-on, hogy milyen könyveket ajánl. A milliárdos idén öt kötetre hívta fel követői figyelmét, van köztük szépirodalom és nonfiction is.

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Horváth Adél mesél írásról, babonákról, kutatásról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén