Zágoni Balázs: Foglalkoztat, hogy 50 év múlva milyen lehet majd errefelé az élet

.konyvesblog. | 2018. október 16. |

zagonibalazs.jpg

Idén negyedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a Margó-díjat. Immár hagyománnyá vált, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Hargitai MiklósFekete JuditCsutak Gabi, Mécs AnnaFrank MártonCsepelyi Adrienn és Juhász Tibor után Zágoni Balázs mesélt arról, hogy mi adta A Gömb alapötletét, és kiderült az is, milyen hullámokat vetett, amikor az iskolában az osztálytársainak az általa írt színdarabot kellett előadniuk. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 18-án az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Bookline, a KKM Publishing Hungary Program és az Aegon Művészeti Díj.

Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?

Ezelőtt csak gyerekkönyveket írtam, fikciót és ismeretterjesztőt egyaránt. Nem tudtam, mennyire sikerül majd megtalálni a hangot ehhez a nagyobbaknak szóló regényhez. Öt éve kezdtem el írni, az első oldalak könnyen mentek, de féltem, hogy valahol majd elakadok. Végül az egészet viszonylag könnyen írtam meg fél év alatt. A következő két és fél évben még többször nekimentem a szövegnek, átfésültem, javítottam, újraírtam, csak utána kezdtem el kiadót keresni.

Zágoni Balázs: Fekete fény 1. - A Gömb

Móra Könyvkiadó, 2018, 352 oldal, 2499 HUF

 

Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?

Az a gondolat, hogy mi történne, ha megjelenne előttem egy tökéletesen kerek, átlátszó, rugalmas, embernagyságú valami, ami repülni tud, sőt, amivel lehet repülni, és amivel vagy akivel lassan megtanulok kommunikálni is. Ki vagy mi volna, és honnan jönne? Amúgy nem tudom, miért pont ez volt a szikra. Ehhez kapcsolódtak aztán olyan gondolatok, mint a modern városállamok ötlete, azt hogy milyen lehet majd az élet errefelé 50 év múlva, ami amúgy is sokat foglalkoztat, és olyan gyerekkori emlékek, mint például a gombászás.

Mit vártál az első könyvedtől?

Jó szerkesztőt, jó borítót, jó visszhangot. Mind a hármat megkaptam! Ez egyben az első Magyarországon (és nem Erdélyben) megjelenő önálló kötetem és meglepett, hogy milyen sok helyen írtak róla az Élet és Irodalomtól a Magyar Időkig.

Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?

Eredetileg meg akartam írni a sorozat második és egyben befejező részét is, még mielőtt megjelenik az első. De nem jött össze. Tehát egy pár apróságot, ami utólag kevesebb fejtörést okozott volna a második kötet írása közben, mert egyszerűen megváltoztattam volna két szót az elsőben.

Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?

Kilenc ember olvasta a kéziratot, még mielőtt a kiadóhoz került volna. Köztük volt a feleségem, a fiam, három kamasz osztálytársa és jóbarátaim, köztük egy profi író, meg egy szerkesztő is. Volt, aki csak annyit mondott, hogy tetszik, de kértem és kaptam építő kritikát is, aminek eredményeképp teljes fejezeteket írtam át, sőt újak is bekerültek. Sokat dolgoztam a szerelmi szálon is. Akkor született az egész Csendes őrület című fejezet és az újromantika gondolata is.

Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?

Vida Gábor az első öt fejezet után letette a kéziratot és tárgyilagosan közölte, hogy ezt akkor fogja tovább olvasni, amikor majd megjelenik. Nem esett rosszul, mert azt hallottam ki belőle, hogy biztosan meg fog jelenni. Annak meg nagyon örültem, hogy a feleségem és az egyik lányom is két nap alatt kiolvasta. Amúgy tényleg nagyon sok jó reakciót kaptam, amikből most nem idézek. Egy jóbarátom viszont azt mondta, hogy elolvasta és noha ő is várja a folytatást, végig azt érezte, hogy én megtanultam, hogyan kell regényt írni, és most ezt a tudást alkalmazom. Hogy recept szerint írtam, és ráadásul neki túl egyszerű a regény nyelve. Végül azzal sommázta, hogy ő az ilyen könyvektől akarja a lányát megóvni, vagyis inkább a klasszikus irodalom felé terelni. Szerintem nem tudom, hogyan kell regényt írni, gondolom, mindegyiket kicsit másként kell, ráadásul elég spontánul írtam az egészet. De egy ilyen vélemény mégis értékes, mert ahhoz tényleg jóbarátnak kell lenni, hogy egy ilyet mondjál. És az ilyet nem felejti el az ember, önvizsgálatra készteti.

Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?

Teljesen a múlt homályába vész. Gyerekként sokat voltam nagyanyámnál, gyakorlatilag az egész könyvtárát kiolvastam. Volt ott Jókai-összestől Mester és Margarétáig minden....

Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?

A legelsőkre itt se emlékszem, 5-6 évesen rendszeresen költöttem. Kilencévesen volt egy regénykezdeményem, Állasztronauták volt a címe. Így, két l-el. Aztán 10 és 11 évesen írtam egy-egy színdarabot, amelyeket be is fejeztem, és az osztály bemutatta az évzáró ünnepélyen. Akkor elég rövid idő alatt elég sok ellenséget sikerült szereznem. Pedig egyik sem az osztálytársaimról szólt, viszont elég furcsa helyzetbe hozta őket az, hogy esténként az általam kitalált szöveget kellett otthon megtanulniuk a szüleikkel. Volt akinek az fájt, hogy sok a szöveg, volt akinek az, hogy kicsi a szerep. Ezeket a bonyodalmakat nem láttam előre.

Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?

Az utóbbi időben Elena Ferrante Amikor elhagytak című regénye volt rám nagy hatással. Egyfelől én is elvált szülők gyermeke vagyok, másfelől még senkinél nem találkoztam a megcsalást követő kétségbeesés, szenvedés, gyász és végül talpraállás ilyen precíz és plasztikus leírásával. De azt hiszem, ez nem első, hanem második kötet.

Olvass bele a könyvbe:

a_gomb_belelapozo.pdf by on Scribd

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!