Idén negyedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a Margó-díjat. Immár hagyománnyá vált, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Hargitai Miklós, Fekete Judit, Csutak Gabi, Mécs Anna, Frank Márton, Csepelyi Adrienn és Juhász Tibor után Zágoni Balázs mesélt arról, hogy mi adta A Gömb alapötletét, és kiderült az is, milyen hullámokat vetett, amikor az iskolában az osztálytársainak az általa írt színdarabot kellett előadniuk. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 18-án az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Bookline, a KKM Publishing Hungary Program és az Aegon Művészeti Díj.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Ezelőtt csak gyerekkönyveket írtam, fikciót és ismeretterjesztőt egyaránt. Nem tudtam, mennyire sikerül majd megtalálni a hangot ehhez a nagyobbaknak szóló regényhez. Öt éve kezdtem el írni, az első oldalak könnyen mentek, de féltem, hogy valahol majd elakadok. Végül az egészet viszonylag könnyen írtam meg fél év alatt. A következő két és fél évben még többször nekimentem a szövegnek, átfésültem, javítottam, újraírtam, csak utána kezdtem el kiadót keresni.
Zágoni Balázs: Fekete fény 1. - A Gömb
Móra Könyvkiadó, 2018, 352 oldal, 2499 HUF
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Az a gondolat, hogy mi történne, ha megjelenne előttem egy tökéletesen kerek, átlátszó, rugalmas, embernagyságú valami, ami repülni tud, sőt, amivel lehet repülni, és amivel vagy akivel lassan megtanulok kommunikálni is. Ki vagy mi volna, és honnan jönne? Amúgy nem tudom, miért pont ez volt a szikra. Ehhez kapcsolódtak aztán olyan gondolatok, mint a modern városállamok ötlete, azt hogy milyen lehet majd az élet errefelé 50 év múlva, ami amúgy is sokat foglalkoztat, és olyan gyerekkori emlékek, mint például a gombászás.
Mit vártál az első könyvedtől?
Jó szerkesztőt, jó borítót, jó visszhangot. Mind a hármat megkaptam! Ez egyben az első Magyarországon (és nem Erdélyben) megjelenő önálló kötetem és meglepett, hogy milyen sok helyen írtak róla az Élet és Irodalomtól a Magyar Időkig.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Eredetileg meg akartam írni a sorozat második és egyben befejező részét is, még mielőtt megjelenik az első. De nem jött össze. Tehát egy pár apróságot, ami utólag kevesebb fejtörést okozott volna a második kötet írása közben, mert egyszerűen megváltoztattam volna két szót az elsőben.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Kilenc ember olvasta a kéziratot, még mielőtt a kiadóhoz került volna. Köztük volt a feleségem, a fiam, három kamasz osztálytársa és jóbarátaim, köztük egy profi író, meg egy szerkesztő is. Volt, aki csak annyit mondott, hogy tetszik, de kértem és kaptam építő kritikát is, aminek eredményeképp teljes fejezeteket írtam át, sőt újak is bekerültek. Sokat dolgoztam a szerelmi szálon is. Akkor született az egész Csendes őrület című fejezet és az újromantika gondolata is.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Vida Gábor az első öt fejezet után letette a kéziratot és tárgyilagosan közölte, hogy ezt akkor fogja tovább olvasni, amikor majd megjelenik. Nem esett rosszul, mert azt hallottam ki belőle, hogy biztosan meg fog jelenni. Annak meg nagyon örültem, hogy a feleségem és az egyik lányom is két nap alatt kiolvasta. Amúgy tényleg nagyon sok jó reakciót kaptam, amikből most nem idézek. Egy jóbarátom viszont azt mondta, hogy elolvasta és noha ő is várja a folytatást, végig azt érezte, hogy én megtanultam, hogyan kell regényt írni, és most ezt a tudást alkalmazom. Hogy recept szerint írtam, és ráadásul neki túl egyszerű a regény nyelve. Végül azzal sommázta, hogy ő az ilyen könyvektől akarja a lányát megóvni, vagyis inkább a klasszikus irodalom felé terelni. Szerintem nem tudom, hogyan kell regényt írni, gondolom, mindegyiket kicsit másként kell, ráadásul elég spontánul írtam az egészet. De egy ilyen vélemény mégis értékes, mert ahhoz tényleg jóbarátnak kell lenni, hogy egy ilyet mondjál. És az ilyet nem felejti el az ember, önvizsgálatra készteti.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Teljesen a múlt homályába vész. Gyerekként sokat voltam nagyanyámnál, gyakorlatilag az egész könyvtárát kiolvastam. Volt ott Jókai-összestől Mester és Margarétáig minden....
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
A legelsőkre itt se emlékszem, 5-6 évesen rendszeresen költöttem. Kilencévesen volt egy regénykezdeményem, Állasztronauták volt a címe. Így, két l-el. Aztán 10 és 11 évesen írtam egy-egy színdarabot, amelyeket be is fejeztem, és az osztály bemutatta az évzáró ünnepélyen. Akkor elég rövid idő alatt elég sok ellenséget sikerült szereznem. Pedig egyik sem az osztálytársaimról szólt, viszont elég furcsa helyzetbe hozta őket az, hogy esténként az általam kitalált szöveget kellett otthon megtanulniuk a szüleikkel. Volt akinek az fájt, hogy sok a szöveg, volt akinek az, hogy kicsi a szerep. Ezeket a bonyodalmakat nem láttam előre.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Az utóbbi időben Elena Ferrante Amikor elhagytak című regénye volt rám nagy hatással. Egyfelől én is elvált szülők gyermeke vagyok, másfelől még senkinél nem találkoztam a megcsalást követő kétségbeesés, szenvedés, gyász és végül talpraállás ilyen precíz és plasztikus leírásával. De azt hiszem, ez nem első, hanem második kötet.
Olvass bele a könyvbe:
a_gomb_belelapozo.pdf by on Scribd
