Az elmúlt héten Varró Dániel válogatta a verseket a Szöveges kontentre, és nemcsak válogatta, hanem rövid kommentárokkal is ellátta őket. Varró Dániel már rögtön az első bejegyzésnél, ami egy Dsida Jenő-vers volt (Tarkabarka strófák), megjegyezte, hogy sok ars poétikus jellegű versre számíthatnak az olvasók, mivel azok bizsergetik meg a leginkább. Dsidáról azt írta, hogy más nem tudott csillogó, tiszta rímekben "olyan magától értetődő természetességgel beszélni versben", mint ő. Bár a választott versben vannak kínosan poénkodó és uncsi részek is, de az utolsó két strófa szerinte a "light verse, a medvék által lenézett >>könnyű vers<< egyik legszebb védőbeszéde".
Varró Dani választott még verset Parti Nagy Lajostól ("örök kedvencem"), Majakovszkijtól (aki "szívemből szól úgy költőként, mint kényszervállalkozóként, én sem tudom elszámolni az agyonhajszolt pegazusokat") és Keresztesi Józseftől (a választott versben "megvan (...) az a legjobb nonszensz versekre jellemző kettősség, ami számomra nagyon megkapó, hogy miközben magától értetődő tényszerűséggel számol be a legnagyobb badarságokról (...), a mélyén ott lappang valami fájdalmas életigazság"). De találunk verset Szilágyi Domokostól (a Napraforgó(k) első két sora "valami megmagyarázhatatlanul megdelejez és a szívembe markol") és Szőcs Gézától is ("egyik legeslegkedvesebb költőm").
Babits Mihálytól a Tizenhárom párverset választotta Varró, aki elárulta azt is, hogy sokáig nem szerette Babitsot, mivel gimnáziumban ától cettig végig kellett olvasnia a Babits-összest: "Azóta sok versét megszerettem, legközelebb ez a Tizenhárom párvers áll a szívemhez, különösen az a megcsinálatlanul odavetett utolsó négy sor."
Nyitókép: Valuska Gábor
