Térey János: Átkelés Budapesten
Libri Könyvkiadó, 2014, 124 oldal, 2392 HUF
Fotó: Libri Kiadó
Zsiborás nem volt született kukkoló, tudjuk meg Fekete Ernőtől, új kötetével Térey János mégis arra ösztökél, noszogat, kényszerít minket, hogy nézzünk kicsit más szemmel a városra, melynek díszletei között nap mint nap megfordulunk. Péntek délután a Margó is átkelt Budapesten.
A Katona falán villódzó Fortepan-képek és a pódiumon ücsörgő szerző mágnesként vonzzák az embereket, az üres székek pillanatok alatt megtelnek, hátul nagy csörömpölés, ülőalkalmatosságok húzkodása, majd kezdés. Az alaphangot Németh Gábor író adja meg, aki rögtön rámutat, hogy sokan gyanúsnak találják a tárcáikat könyvheti kötetbe gyűjtő szerzőket, ám az a tény, hogy Térey bevallottan viszolyog az alkalmi költészettől, megnyugvással tölthet el mindenkit. (Azt később már Téreytől tudjuk meg, hogy az irodalmi felbujtó ez esetben Grecsó Krisztián volt, hiszen az ő megkeresésére kezdett tárcaírásba néhány évvel ezelőtt.) Németh Gábor az életmű fontos darabjának nevezi az Átkelés Budapesten című legújabb Térey-kötetet, szerzőjéről pedig megjegyzi, hogy a sokat tapasztalt utazó éleslátásával szemléli Budapestet, aki olyan részleteket is észrevesz, melyek az itt születetteknek láthatatlanok maradnak.
Helyszíncentrikus könyv az Átkelés Budapesten, melyben próbált atipikus történeteket is elmesélni, olyanokat, melyeket nem ismer vagy szégyell a város. „Jó is, hogy vidéki fiú vagyok” – meséli a debreceni születésű Térey – hiszen így „mindig külső lesz ez a nézőpont”, még úgy is és akkor is, ha az évek számát tekintve többet élt Budapesten, mint más városokban. Az általa ismert városok közül Budapest a legkiismerhetetlenebb, mondja Németh Gábor, aki ellenpéldaként Belgrádot hozza fel, amely „egyneművé pusztult”, és tökéletesen homogén a magyar fővároshoz képest. Térey erre kontrázva Prágát emlegeti, melyet tönkretettek a felújítással, és amely „egyre szebb lesz, egyre reménytelenebb”.
Reménytelenségből kijutott a „slágergyanús” (copyright by Bojár Iván András) Early Winter verses novellában is, melyet Fekete Ernő tolmácsolásában hallgathatunk meg, és amelyben a város egy-egy pontja mind kényelmetlen, feszengő emlékeket idéz a már emlegetett Zsiborásban. „Pedig ahogy Gwen Stefani/Énekelte az ő idejükben: ’An early winter,/Oh I need you to turn me over.’”
Mikor jöttél rá, hogy a város fontos neked? – faggatja a szerzőt a moderátor Bojár Iván András, mire Térey kapásból vágja: egy helytörténeti vetélkedőn, melyet még a nyolcvanas években rendeztek a debreceni Kölcsey Központban. Sokat nyomtak a latban a budapesti Rákóczi út történetei is, ahol Térey sokszor megfordult rokonlátogatóban. Bojár erre felveti, hogy Térey még építészeti kritikákat is írt az Octogon magazinba – egyetlenegyet, veti közbe Térey –, Bojár pedig azt hitte, hogy a magyar értelmiséget nem szokta érdekelni az építészet – Térey: az én íróbarátaimat szokta. „Én mindig azt hittem, hogy a magyar írók a fociról szoktak beszélgetni” – teszi még hozzá Bojár.
A péntek délután azonban a városé, melyet – ebben a résztvevők egyetértenek – nehéz szenvtelen tervezők munkájának látni, hiszen emberek hagyták rajta a kéznyomukat. Térey még megjegyzi, hogy az évek alatt nem lehetett annyira amortizálni, hogy ne ez maradjon még mindig Európa egyik legszebb városa. Ezt megerősítendő kisgyerek sír fel a közönség soraiban. „Ők fognak már egy olyan városban lakni, ami a mi ízlésünknek túl szép lenne” – hangzik el a búcsúmondat. Utána nincs más, mint átkelni Budapesten.
