Díszkiadásban jelenik meg az Utas és holdvilág a Librinél

2020-as nyári kampányában a Libri arra hívja fel a figyelmet, hogy az idei rendkívüli helyzet és a „röghöz kötöttség” ellenére az olvasás lehetőséget ad az utazásra. Szerb Antal Utas és holdvilág című klasszikusával csodás tájakat barangolhatunk be, miközben önmagunkat is jobban megismerhetjük.

 

Könyves Magazin | 2020. június 10. |

Bár a karanténidőszak utáni nyitással lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, távoli vidékekre továbbra sem utazhatunk el. A Libri egy olyan ajándékkönyvet kínál az olvasás szerelmeseinek, aminek segítségével egy csodálatos belső utazáson vehetnek részt. A könyvkereskedelmi cég felületein június elejétől a magyar szépirodalom egy felejthetetlen klasszikusa, Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének díszkiadása lesz elérhető.

A Libri az elmúlt években több nemzetközi klasszikus történeteit is díszkötetbe rendezte. 2019-ben viszont új sorozatot indítottak, és olyan magyar írók műveire koncentrálnak, akik ugyan már nincsenek velünk, szavaik azonban ma is ugyanolyan frissen hatnak, mint megjelenésük pillanatában. Tavaly karácsonykor Ady Endre és Szabó Magda műveivel kedveskedtek az olvasóknak, idén nyáron pedig Szerb Antal legismertebb regényét olvashatjuk exkluzív kiadásban. 

A nyári promóció során a klasszikus regény díszkiadása 599 forintért lehet az olvasóké 7000 forint feletti vásárlás esetén. A huszadik század egyik legfontosabb magyar szerzőjének mesterművével az olvasó bebarangolhatja a regény varázslatos helyszíneit, Olaszország városainak sikátorait és napfényes dombjait, anélkül, hogy el kéne hagynia lakását. Szerb Antal alkotása egyedülálló borítóval, új illusztrációkkal jelenik meg a Libri könyvesboltjaiban és webáruházában. Emellett a könyvkereskedelmi cég a regény Kulka János nagyszerű előadásában készült hangoskönyvváltozatát is elérhetővé tette a vásárlók számára. Az eredetileg 2011-ben megjelent felvételt a könyv hátsó borítóján és a könyvjelzőn feltüntetett QR-kód beolvasásával lehet meghallgatni. A kötetet a Scolar Kiadóval együttműködve állította össze a Libri, a borítót és az illusztrációkat Nagy Norbert készítette.

Szerb Antal a legkisebb képű magyar író volt - Könyves magazin

Tipikus könyvember, professzionális irodalmár, literary gentleman - csak néhány címke, amely mind a hetvenöt éve meghalt Szerb Antal sajátja volt. Az élete pedig az irodalom, ami esetében nem közhely, hanem vaskos tény. A legkülönbözőbb műfajokban alkotott, ám sosem az íróasztalfióknak.

 A Libri boltjaiban és plakátjain megjelenő kreatívokon az Utas és holdvilág nyári, toszkán hangulatú borítója elevenedik meg. A könyv designjának követnie kellett a Libri ajándékkönyveinek vizuálját, láttatva, hogy egy sorozatról van szó, mindez látható nemcsak a borítón, annak méretén, de a belívtördelésen, az elválasztáson, és a könyv belső illusztráción is. A kampány fő gondolata, hogy a huszadik századi magyar irodalom legnagyobb képviselői között számon tartott író, költő, irodalomtudós, 1937-ben megjelent Utas és holdvilág című regénye a mai napig megszólítja az olvasókat.

A kampány kreatívjai merchandising-termékeken is megjelennek. Június 8-tól a könyv különleges illusztrációit képeslapokon láthatjuk viszont, majd június közepétől egyedi könyvvédő tokot, párnahuzatot és vászontáskát is vásárolhatnak a magyar irodalom megszállottjai.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Szerb Antal a legkisebb képű magyar író volt

...

4 könyv, amelyből jobban megismerheted Szerb Antalt

...

A szépség holdkórosa: Szerb Antal és az Utas és holdvilág

„Ez mesélés, nem kell eljátszani a karaktereket” – Galambos Péter a hangoskönyvek készítéséről

„Ez mesélés, nem kell eljátszani a karaktereket” – Galambos Péter a hangoskönyvek készítéséről

Galambos Péter színművész mesél az otthoni stúdiómunkáról és a kihívásokról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

Olvass!
...

Megjelent magyarul a cseh irodalom legendás alkotása – Olvass bele a Saturnin című regénybe!

A szatirikus regény a csehek egyik legnépszerűbb olvasmánya.

...

„Meg van róla győződve, hogy meleg vagyok, ráadásul az erőszakos fajtából” – Olvass bele Biró Kincső új regényébe!

A magány vagy a szerelem erősebb? 

...

Az 1930-as években egy nő lázadása már a gumióvszer-vásárlásnál kezdődött – részlet a Lázadó nők klubja című regényből

Megérkezett A segítség című bestseller szerzőjének várva várt új könyve, a Lázadó nők klubja.