J. K. Rowling ünnepli, hogy a hazájában a transz nők jogilag többé nem nők

A brit Legfelsőbb Bíróság szerdán kimondta, hogy a transz nők jogilag többé nem számítanak nőnek. A döntést a Harry Potter-könyvek szerzője sem hagyta szó nélkül, sőt anyagilag támogatta is az ügyet kezdeményező szervezetet.

bs | 2025. április 17. |

Az Egyesült Királyságban a és a nem kifejezések mostantól az egyenlőségi törvény értelmében kizárólag biológiai kategóriákat jelölnek – írja a Guardian. A születéskor feljegyzett nem tehát a továbbiakban megváltoztathatatlan – a transz nők így jogilag férfiak maradnak.

A női jogok védelmében?

A határozat mögött egy skót szervezet, a For Women Scotland áll, akiket J. K. Rowling anyagilag támogatott „a nők és a gyerekek jogainak védelmére és erősítésére” hivatkozva.

A transzneműek körében nem meglepő módon hatalmas felháborodást keltettek az események.

Egyikük hangsúlyozta például, hogy a bíróság úgy tartott meghallgatást az érintettek szabadságáról és jövőbeli kilátásairól, hogy egyetlen transz résztvevő sem volt jelen.

„Három rendkívüli, kitartó skót nőre volt szükség hadsereggel a hátuk mögött, hogy tárgyalja az ügyet a Legfelsőbb Bíróság, és a győzelemmel meg is védték a nők és a lányok jogait szerte az Egyesült Királyságban” – írta ki büszkén Rowling az X-re.

Az író két pezsgőspoharat is posztolt, majd #WomensRights hashtaggel bejelentette, hogy később rágyújt még egy szivarra is.

Szerinte a döntéssel tisztázódott, hogy az Egyesült Királyságban a nőknek igenis vannak nemi alapú jogaik.

Úgy véli, amikor a transz aktivisták egyenlőségről beszélnek, az valójában azt jelenti, hogy „a nőknek semmilyen körülmények között sincs joguk olyan határokat húzni, amelyek kizárják a férfiakat”. „A Legfelsőbb Bíróság ma megerősítette a nők és a melegek jogait” – érvelt.

A „győztesek”

Rowling álláspontja alapján a győztesek között a nők és a lányok mellett a transzként azonosított nők is szerepelnek – hiszen továbbra is részesülnek majd bizonyos előnyökben.

A bíróság nyilatkozata alapján az ítélet „nem vonja meg a védelmet a transz emberektől”, akik továbbra is „védve lesznek a nemváltás miatti diszkriminációtól”. Egy olyan transznemű személyt azonban, akit nőként ismernek el, többé nem szabad nőnek tekinteni az egyenlőség szempontjából.

Közben J. K. Rowling executive producerként vesz részt a gőzerővel készülő HBO-s Harry Potter-sorozat munkálataiban. A produkcióról nemrég derültek ki az első hivatalos hírek, például az, hogy milyen színészek fogják alakítani Albus Dumbledore-t és a többi roxforti tanárt. 

(Page Six)

Fotó: Wikipedia, Pexels

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

J. K. Rowling most az HBO egyik legismertebb műsorvezetőjével rúgta össze a port a transzneműek miatt

J.K. Rowling és John Oliver író, műsorvezető nemrég vitába keveredett a transznemű sportolók megítéléséről és profi sporthoz való jogáról.

...

J. K. Rowling beleállt az irodalmi közegbe Neil Gaiman molesztálási ügye miatt

J. K. Rowling Harvey Weinsteinnel emlegette egy lapon Neil Gaiman szexuális zaklatási ügyét. 

...

Megszólalt a Harry Potter-sorozaton dolgozó HBO J. K. Rowling nézeteiről

Az elmúlt években sokan transzfóbnak kiáltották ki J. K. Rowlingot.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Ekkor jelenik meg magyarul a japán sztáríró bestseller regénye

...

A Stranger Things univerzuma Nancy Wheeler-spin-off regénnyel bővül

...

Marton Krisztián regényének angol fordítása PEN America-ösztöndíjat kapott

...

A New York Times szerint a Mozgókép az év egyik legjobb könyve

Olvass!
...

Magyar színekben versenyző delfinekkel érkezik Ádám Gergő politikai szatírája – Olvass bele!

A víz alatti műanyag kapszulából induló brit és dán versenyzőnek esélye se volt. Olvass bele! 

...

Barátságból szerelem 15 év után? Olvass bele a Lassúzás című regénybe!

15 év elég a megbocsátáshoz? Vagy legalább a felnövésre?

...

Muszatics Péter úgy mutatja be Budapestet, ahogy még sosem láttad

És még arra is fény derül, hogy a Gundel-palacsintát, nem is Gunderl Károly találta ki. Olvass bele!

SZÓRAKOZÁS
...

Nézd meg karácsonykor online a Hunyadit vagy 129 másik filmet!

130 kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen öt héten át a Filmión

...

Mick Jagger: Remek könyveket olvasni az igazi kielégülés!

A Rolling Stones frontembere egész életében lelkes könyvmoly volt.

...

Salman Rushdie elárult egy kulisszatitkot Lou Reed leghíresebb zeneszámáról

Az író sosem gondolta volna, hogy az egyik kedvenc zenekarának énekesével barátkozik majd.