J. K. Rowling most az HBO egyik legismertebb műsorvezetőjével rúgta össze a port a transzneműek miatt

J.K. Rowling és John Oliver író, műsorvezető nemrég vitába keveredett a transznemű sportolók megítélése miatt. Ez azért is lehet különösen kínos, mert mindketten az HBO egy-egy műsorában dolgoznak.

sza | 2025. április 08. |

J.K. Rowling transzellenes gondolatai már több éve vihart kavarnak a közösségi médiában, nemrég pedig John Oliverrel veszett össze a transznemű atléták sportoláshoz való jogáról. Oliver, aki egyébként a Harry Potter-sorozatot is fejlesztő HBO-nál a John Oliver-show az elmúlt hét híreiről című éjszakai talk show-t vezeti, legutóbbi adásában a transznemű sportolókról beszélt, és ebben egy korábbi vitáját is megemlítette Rowlinggal.

Kettejük vitája még tavaly novemberben robbant ki, amikor Oliver szintén a műsorában beszélt arról, hogy a transznemű nőknek joguk van profi szinten sportolniuk, továbbá azt is kiemelte, hogy egészen kevés transznemű lány vesz részt a gimnáziumi sportokban. Rowling erre „elitista posztmodern ideológiának” nevezte a műsorvezető kijelentését, majd az X-en (korábbi Twitter) fejtette ki, hogy szerinte nem kellene hagyni a transzneműeket a nőkkel egy csoportban versenyezni, mert előnyük van velük szemben, és elnyomják a nőket. 

Rowling szerint a transzneműek ne a nőkkel sportoljanak

John Oliver a talk-showjában úgy fogalmazott: 

Kicsit fura, hogy pont a Harry Potter írójától érkezik ennyi kritika, hiszen egészen egyértelmű, hogy mi történt volna Harryvel, hogyha soha nem jön ki abból a szekrényből.”

Ezzel a viccel az angolszász „coming out of the closet” kifejezésre utalt, amivel általában a ciszheteró nemektől, szexualitástól eltérő emberek jelentik be, hogy eltérőek az „átlagtól”.

Rowling pedig hétfőn az X-en egy posztban reagált a műsorban elhangzottakra. Ebben azzal vádolta az Olivert támogató férfiakat, hogy inkább a könnyebb, nőgyűlölő álláspontot választották. Majd azzal zárta, hogy: „itt az ideje felébredni és körbenézni kicsit”.

Korábban az író többször is megjegyzést tett a transznemű sportolókra, hogy a teljesítményük miatt a nők háttérbe szorulhatnak.

Mi is több cikkben foglalkoztunk már Rowling nézeteivel: megírtuk, amikor emiatt távoztak már írók az ügynökségétől, az író brit kiadójának alkalmazottjai fellázadtak, egy díjat is visszaadott az őt ért kritikák miatt, de az eredeti Harry Potter-szereplőgárdával is összerúgta a port emiatt, sőt még az is felmerült, hogy a 2020-as Zavaros vér című krimije is transzfób nézeteire utalhat.

Az HBO legutóbbi álláspontja az ügyben az volt, hogy az írónak „joga van a saját nézeteihez”.

A készülő Harry Potter-sorozat

Az ügy azért is kínos, mert Oliver és Rowling valójában munkatársak. Utóbbi aktívan dolgozik az új Harry Potter feldolgozáson, aminek forgatása idén nyáron kezdődhet. Bár sokat még nem tudni a készülő sorozatról, annyi biztos, hogy minden könyvnek egy évadot terveznek majd, illetve nemrég pár színészről is kiderült, hogy melyik szereplőt fogja játszani, így már tudjuk ki bújik Hagrid, Piton és Dumbledore bőrébe.

(Deadline)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

J.K.Rowling szerint elhibázott az eredeti Harry Potter szereposztása?

Sokan úgy értelmezik, a szerző beszólt a Daniel Radcliffe-éknek. 

...

J. K. Rowling beleállt az irodalmi közegbe Neil Gaiman molesztálási ügye miatt

J. K. Rowling Harvey Weinsteinnel emlegette egy lapon Neil Gaiman szexuális zaklatási ügyét. 

...

Imane Khelif online zaklatás miatt indított pert, érintett J.K. Rowling is

Az algériai olimpiai aranyérmes ökölvívó, Imane Khelif internetes zaklatás miatt indított pert a francia hatóságoknál. Több hírességet is felelősségre vonhatnak az állításaik miatt. 

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Eladják Alan Rickman jegyzeteit és személyes tárgyait

...

Nézd meg az Üvöltő szelek előzetesében a fejőlánynak öltözött Margot Robbie-t!

...

Ők a Déry-díj nyertesei 2025-ben

...

Felrobbant a színház, amikor Draco Malfoy megjelent a Harry Potter-darabban

...

Miért hiszünk jobban egy alkalmazásnak vagy az AI-nak, mint magunknak?

...

A Dua Lipa-effektus: David Szalay nem félti a fiatal olvasókat

A hét könyve
Kritika
„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól
Krasznahorkai úgy teszi fel az élet nagy kérdéseit, hogy azt még a tudósok is elismerik

Krasznahorkai úgy teszi fel az élet nagy kérdéseit, hogy azt még a tudósok is elismerik

Bemutatták Krasznahorkai László új regényét: rendhagyó módon két tudós beszélgetett az irodalom és az élet párhuzamairól.