Ősszel érkezik a Toldi animációs sorozat

A Duna Televízió szeptember 19-én mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből sorozat első részeit, írta az MTI.

sa | 2021. augusztus 24. |

A közönség a sorozatot hat vasárnap este nézheti majd a Duna Televízión, első alkalommal három, majd öt héten át két-két rész lesz látható, mondta Bakonyi Péter, Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőségének főszerkesztője.

Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatója kiemelte: nagy ajándék a kecskeméti rajzfilmstúdiónak, hogy az idei, ötvenéves évfordulójukra elkészült a Toldi animációs sorozat a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell rendezésében.

A tévésorozat az Arany-eposz szerkezetének megfelelően előhangból és tizenkét részből áll. A film különlegessége, hogy egyedi, kézzel rajzolt technikával készült, ami ma is értékálló minőséget képvisel.

Jankovics Marcell rendező arra törekedett, hogy mindenki által "fogyasztható" legyen a sorozat, ezért karakteranimációval készült, vagyis valósághoz közel állóak a figurák, a hátterek és a helyszínek, illetve a cselekmények, a mozgás szintén - mondta Mikulás.

Az animációs sorozat kétféle képi megjelenítésében a rajzfim jelenetei mellett feltűnő Manesse-kódex stílusú képek jellegzetessége, hogy a gondolatfelhő keretében látottak nem a filmbéli valóságához tartoznak, hanem hősök képzelődése.

Amolyan animációs cameóként, 

Petőfi Sándor skicces rajza alapján megformálva felbukkan a sorozatban Arany János alakja is.

A készítőknek a kezdetektől céljuk volt, hogy Arany János elbeszélő költeményéből a televíziós sorozat mellett egy egész estés film is készüljön. A tervek szerint a Toldi moziváltozata Jankovics Marcell rajzfilmrendező és grafikus születésének évfordulójára, 2022 októberére készül el.

A kecskeméti televízió 2019-ben még forgatott Jankovics Marcell-lel és a Toldiról, ezt itt tudod megnézni:

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Elhunyt Jankovics Marcell

Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész - közölte az MMA szombaton az MTI-vel.

...

Jankovics Marcell és a képregény

...

Mennyire volt tahó Toldi Miklós?

A címben feltett kérdésre maga Milbacher Róbert keresi a választ, és szerinte egyáltalán nem mindegy, hogy ehhez Arany vagy Ilosvai művét vesszük-e alapul.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

Hírek
...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről