Hírek krimi

Saját regényében leírtak szerint gyilkolt az író

.:wendy:. | 2007. augusztus 10. |
Egy lengyel írót gyilkosság vádjával bíróság elé állítottak, miután bűnügyi regényében pontosan részletezte egy valódi gyilkosság tényeit.

A harminchárom éves Krystian Bala útikönyveket ír és újságíróként dolgozik ám, most egy rendőrségi üggyel hívta fel magára a figyelmet.

Csakúgy mint a Columbo sorozatban a gyilkos, Bala még Amok című regényének egy példányát is elküldte a rendőröknek, amelyben részletesen beszámol egy gyilkosságról. A nyomozók úgy vélik, ezt azért tette, hogy így hívja fel magára a figyelmet. A rendőrségnek gyanús lett, hogy a leírás túlságosan hasonlít egy 2000 decemberében elkövetett gyilkosságra, amikor egy férfi holtéstére találtak az Odera-folyó egyik gátjánál. Az eset azért is felettébb érdekes, mert a halott férfi nem más, mint Darius J, Bala volt feleségének barátja.

Bala regényében a gyikosság áldozata kísértetiesen hasonló körülmények között hal meg, mint Darius J, aki egy kisebb reklámügynökség vezetője volt. Darius J kezeit, csakúgy, mint a regényben a háta mögött a csuklója és a nyaka körül hátrakötötték, és őt is megkínozták halála előtt, úgy mint a regény szereplőjét.

Jaceck Wroblewski nyomozó elmondta, hogy sokszor olvasta a regényt, és igyekezett annak minden részét összehasonlítani az író életrajzával, és érdekes összefüggésekre derített fényt.

Bala a vád szerint több furcsa dolgot is művelt a haláleset után: négy nappal később állítólag eladta az áldozat mobiltelefonját az interneten, sőt e-maileket küldött Dél-Koreából és Indonéziából a 997 nevű televíziós műsornak, amely a Kékfény lengyel megfelelője, ezekben állítólag a tökéletes bűnténynek nevezte a gyilkosságot.

Bala természetesen tagadja a vádat, és állítja, műve a képzelet szüleménye.  Ügyvédje szerint gyengék a bizonyítékok védence ellen, ám az ügyészek 25 éves fegyházbűntetést kértek Balára. Napokon belül ítéletet hoznak az ügyben.
TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.