A Tandori Dezső és Ágnes hagyaték az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára került

A Tandori Dezső és Ágnes hagyaték az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára került

6413 kötetet adományoztak az örökösök Tandori Dezső és felesége, a szintén író-műfordító Ágnes könyvtárából az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának. Az intézmény a katalogizálás során számtalan kedves, személyes dologra bukkant: szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre, utazásokhoz kapcsolódó emlékekre, emellett sok olyan kötet is előkerült, amelyet az írónak dedikáltak a magyar irodalom jelentős alakjai, így pl. Esterházy Péter, Háy János, vagy Ágh István. Az örökösök kérésére a gyűjteményt egyben kezelik és kutatható, az intézmény erre a célra speciálisan átalakított termében előzetes időpont-egyeztetéssel bárki számára látogatható. A helyszín azért is szimbolikus, mert Tandori Ágnes gyermekkorának jelentős részét Vácon töltötte testvéreivel.

fk | 2021. november 25. |

Tandori Dezső 2019-es, és felesége, Ágnes egy évvel később bekövetkezett halála után az örökösök - Ágnes testvérei, Kálovits Antalné és Dr. Nagy Edit - úgy döntöttek, hogy a házaspár könyvtárának egy jelentős részét, összesen 6413 kötetet az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának adományozzák. Kérésük az volt, hogy az átadott könyvek maradjanak egyben és a gyűjtemény legyen kutatható. Ezért az intézmény a köteteket egy külön, erre a célra speciálisan átalakított, zárható polcrendszerrel ellátott helyiségében helyezte el, amelyet dedikáltan Tandori Dezső és Ágnes hagyatéknak neveztek el. 

-

A könyvek a házaspár legendás Lánchíd utcai lakásából dobozokban érkeztek a főiskolára, ahol a könyvtáros kollégák polcra rakták őket. Jelenleg a katalogizálás zajlik, ami tekintettel a könyvek számára, egy hosszabb folyamat, várhatóan jövő decemberre zárul le. A gyűjtemény előzetes időpont-egyeztetéssel addig is látogatható (konyvtar@avkf.hu).

A katalogizálás során az intézmény a könyvek között számtalan kedves, személyes dologra bukkant: szárított levelekre, újságkivágásokra, személyes jegyzetekre, utazásokhoz kapcsolódó emlékekre. Emellett sok olyan kötet is előkerült, amelyet az írónak dedikáltak a magyar irodalom jelentős alakjai, így például Esterházy Péter, Háy János vagy Ágh István. Az egyik kötetben, amely a díszmadarakról szól, Tandori személyes jegyzetei láthatók; figyelembe véve, hogy az irodalmár és felesége számára mit jelentettek a madarak, ez különösen érdekes darab.

-

„Vannak ezer szempontból vitatható alakjai az irodalomnak, akiket nem vitatunk. Az ember Tandorit nem vitatja. Mintha életre keltené egykori tanára, Nemes Nagy Ágnes körének művészi és emberi eszményeit - egyfajta, a XX. században elképzelhetetlenül szublimált alternatív univerzumot hozva létre a budai Alagút szomszédságában Ágnessel és a madarakkal. Az író-költő, aki senkié, és ezáltal mindenkié. Lázas izgalom ennek a világnak a személyes tárgyai közé lépni, gondolatainak, kanapé mellé tett köteteinek kézzelfogható valóságába pillantani” – magyarázta dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora az intézménybe került Tandori gyűjtemény kapcsán. 

-

„Tandori Dezső könyvtárának megőrzésénél fontos szempont volt, hogy egyben maradhasson a könyvtár, hiszen így tudunk igazán teljes képet alkotni arról, milyen könyvek ölelték körül Dezsőt, milyen könyveket olvasott. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola több szempontból is a legjobb választásnak tűnt. Egyrészt nagyon nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták a köteteket. Emellett Váchoz erős kötődése van családunknak, hiszen Dezső felesége, Ágnes az 50-es években ott élt szüleivel, testvéreivel. Még az 56-os forradalomról is rengeteg történetet meséltek. Sőt, gimnáziumba is a főiskola épületébe járt. Mindig szívesen látogattunk ebbe a meseszép, barátságos városba. Emellett a főiskola fölajánlotta, hogy Dezső könyvtára kutatható marad mindenki számára. A legjobb választás volt. Köszönjük az együttműködést.” – mondták el az örökösök.

(Képek forrása: Apor Vilmos Katolikus Főiskola)

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Megjelent Tandori Dezső új, egyben utolsó kötete

A szegedi Tiszatáj Kiadó gondozásában megjelent Tandori Dezső Felplusztulás, leplusztulás című könyve, mely a szerző 2018-ban és 2019-ben létrehozott műveiből készített bő válogatás - írta az MTI.

...

Olvasd el Tandori hagyatékban fennmaradt versét!

tandori light a címe annak a versnek, amelyet a Műút publikált. A mű Tandori Dezső irodalmi hagyatékában maradt fenn.

...

Tandoriról írták - „Végzettsége: tanár, kenyérkereső foglalkozása: fordító, sorsa: költő”

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

Generációs különbségekről, ADHD-ról és a könyvgyűjtés gyönyörűségéről is ajánlunk könyvet.

6 magyar regény a Könyvhét megjelenései közül, amit semmiképp ne hagyj ki

6 magyar regény a Könyvhét megjelenései közül, amit semmiképp ne hagyj ki

Izgalmas debütálások, megrázó történetek és egy csipetnyi mágia.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

David Szalay: Az erőszak, a vágy és a trauma nem elbeszélhető

Bakó Sára
Bakó Sára

Tompa Andrea: A testek csak együtt tudnak felszabadulni

A hét könyve
Kritika
David Szalay szűkszavú hőse egy életen át sodródik – de mégis végig szurkolsz neki
David Szalay: Az erőszak, a vágy és a trauma nem elbeszélhető

David Szalay: Az erőszak, a vágy és a trauma nem elbeszélhető

Interjú a magyar származású Booker-díjas szerzővel, aki idén megnyitó beszédet mond az Ünnepi Könyvhéten.

Olvass!
...

„A gyász láthatatlan, de mindenhol ott van” – olvass bele Tara Menon regényébe!

Mi a teendő, ha szembesülünk vele, hogy a gyász elől nem lehet elmenekülni?

...

Lázár – Olvass bele a magyar arisztokratákról szóló családregénybe, ami meghódította a világot!

A magyar családergény, amit a Z generáció is imád. 

...

Iránban voltak valakik, Amerikában senkik lettek: Olvass bele a Perzsák című könyvbe!

Öt nő, három generáció és a száműzetés terhe.