Veiszer Alinda, Gyáni Gábor, Szécsi Noémi és Bárány Tibor (Forrás: az Európa Facebook-oldala)
„Sanyi sosem létezett. Talán Béla, Tibi, Miki, Matyi, Jani meg a többiek sem. Ezek a plakátfigurák és harsány karikatúrák csak eljátsszák nekem – és az olvasónak – azt a véres tragikomédiát, amelyben van mit felfogni, megbocsátani és elengedni. Ami a 20. századi magyar történelem” – írja a Kommunista Monte Cristo előszavában Szécsi Noémi. Sanyi, a vegetáriánus hentes nyolc év után megint felbukkant, útját a Tanácsköztársaság bukásától az ötvenhatos eseményekig követhetjük nyomon. De már nem csak neki, hanem a könyvnek is története van, a Kommunista Monte Cristóért (a továbbiakban KMC) ugyanis Szécsi Noémi 2009-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját, néhány napja pedig mi is megmutattuk a regény részleteiből és az írónő saját gyűjtésű fotóiból készített összeállítást.
Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo
Európa Könyvkiadó, 2014, 420 oldal, 2792 HUF
Sanyi tehát megint itt van, az Európa Könyvkiadó gondozta, szép új ruháját pedig ezúttal Pintér József tervezte. A szövegét picit átdolgozták (nem nagyon), de hogy mi változott, és mi az, ami sosem változik, illetve a nagy történelmi helyzetekben mennyire kell és tudunk mi magunk változni, az kiderült a kötet kedd esti bemutatóján, ahol Szécsi Noémivel Gyáni Gábor történész és Bárány Tibor filozófus beszélgetett. A legfontosabbakat pontokba szedtük nektek.
- 2006-ban jelent meg először a regény, amikor a mostani helyzethez hasonlóan sok tüntetés volt az utcákon. Szécsi Noémi szerint kicsit olyan ez, mint a múmia átka, ha megjelenik a kötet, tüntetések söpörnek végig Budapesten.
- Adott a kérdés, hogy mi változott az első kiadáshoz képest? Szécsinek a férje az egyik szerkesztője, aki azokat a kiszólásokat, melyekben a narrátor állított valamit magáról, kiirtotta a szövegből.
- Bárány Tibor most újraolvasta a regényt, és amikor talált egy érdekes részletet, kíváncsian fellapozta az első kiadást, vajon megtalálja-e benne azt. Kivétel nélkül mindig megtalálta.
- Bárány egyébként azt mondja, a KMC az aktuálpolitikáról nem, közvetve azonban sokat elmond a magyar politika világáról, és a múlthoz való viszonyunkról is. Hozzátette: ha politikus olvasóként közeledünk a szöveghez, nem azt fogjuk feltétlenül megtalálni benne, amit keresünk.
- A kötetben nem csak a Tanácsköztársaság, hanem a Horthy-rendszer emblematikus figurái is felbukkannak, mindannyiukra jellemző azonban, hogy erősen karikatúraszerűek. Bárány Tibor szerint a szereplők egy-egy politikai világnézet alapján próbálják megfogni a saját identitásukat, ami kevésnek bizonyul: „Ha ezekkel a rossz politikai szólamokkal próbálod meghatározni a szereped a világban, az nem fog menni”. Gyáni Gábor azt mondja, neki eszébe sem jutott, hogy ez politikai szüzsé lenne, ez történelem.
- Szécsi Noémi családi narratívát mímelő történetet akart létrehozni. Nagymamája minden alkalommal másképp mesélte el a családjuk történetét, és ezekben a sztorikban néha még a családtagok is más-más rokoni kapcsolatban álltak egymással. „Az emlékezet mindig újraformálódó alakzatait akartam mímelni” – meséli Szécsi, akinek az elmúlt években többször is tisztáznia kellett, hogy a regény nem a saját családjáról szól.
- Szécsi Noémi sok történészi munkát olvasott, azoktól viszont „nem indult be”. A személyes emlékiratoktól annál inkább; példaként hozta, ahogyan Rákosi emlékirataiban magát mint a magyar politikát alapvetően meghatározó személyiséget konstruálta meg, vagy ahogy Tormay Cécile írt a Tanácsköztársaságról. „Az érzelmek indítanak be” – ismeri el az írónő.
- Sok szó esett Sanyi, a vegetáriánus hentes karakteréről. Bárány Tibor szerint olvasóként Sanyival rokonszenvezünk, a többiek pozőrök, Gyáni Gábor pedig úgy vélte, Sanyi irányítja a mi érzelmi háztartásunkat. Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy aki végigélte a huszadik századot, több rendszerváltást is megélt. „Ilyen körülmények között ki tud állandó maradni?” A történész szerint persze nyugodtan pálcát törhetünk egy generáció fölött, de nem valószínű, hogy egy másik generáció az adott helyzetben másképpen viselkedett volna.
- Szécsi Noémi egy történelmi fordulatnál három-négy memoár emlékeit használta fel. Íróként sok szempontból igyekszik megvizsgálni a szereplőit. Nagyon empatikusnak kell lenni a forrásokkal, épp ezért próbálja mindig megérteni, hogy ki mit miért mond? Szerinte a KMC-t mindenféle pártállású ember el tudja olvasni, hiszen mindig van olyan nézőpont, amelybe valaki bele tud helyezkedni. „Amikor a regényhez olvastam a forrásokat, akkor nekem is volt olyan nap, amikor jobboldali, és volt olyan, amikor baloldali voltam” – teszi hozzá.
- Az „elmúlt nyolc évben” (amióta a regény megjelent) Szécsi Noémihez rendszeresen odalép valaki az író-olvasó találkozók után azzal, hogy „akkor most elmondom magának, drágám, hogy is volt ez igazán!”. Ezzel azonban mindig zavarba hozzák, hiszen nem az volt a szándéka, hogy igaz történetet vessen papírra, csak a szemléletet akarta megragadni.
- Gyáni Gábor úgy vélte, a regényíró uralja a szövegét, de rafináltan teszi, hiszen rábízza az olvasóra a kérdések feldolgozását. A történész azonban ezt nem teheti meg.
- A moderátor Veiszer Alinda zárásként felidézte azt a Magyar Narancs-interjút, melyet Bárány Tibor és Vári György készített Szécsi Noémivel öt évvel ezelőtt. Ebben sok más mellett azt mondta, hogy nem akar többet Budapestről írni. „Az írónak kell ilyen rögeszme” – mondja most –, „amiről kiabál rekedten, aztán lehet, hogy csak néhányan hallják meg. IIyen lehet például, hogy hányféle szempontból kellene megnézni egy csomó dolgot, amit késznek veszünk a politikai lózungok alapján”.
