Hidegháború, a Nagy Testvér, újbeszél, duplagondol, gondolatrendőrség – a politikai közbeszéd mindennapos szavai a fentiek, melyeket egytől egyig George Orwellnek köszönhetünk, aki Indiában született, Angliában nevelkedett, majd a Brit Korona tisztviselőjeként Burmában szolgált, később részt vett a spanyol polgárháborúban, élete főművét pedig – versenyt futva az idővel – még éppen be tudta fejezni. A huszadik század egyik legfontosabb politikai gondolkodója volt, állandó referenciapont mind a mai napig. Száztíz éve született Orwell.
„Már egészen korán, talán öt- vagy hatévesen tudtam, ha felnövök, író leszek” - vallott a kezdetekről Miért írok? című 1946-os esszéjében George Orwell. Holott kezdetben egyáltalán nem látszott egyértelműnek, hogy az Eric Arthur Blair néven született fiú valóra is fogja váltani az álmait. 1903. június 25-én Indiában született (apja a gyarmati közigazgatás tisztviselőjeként dolgozott itt), gyerekkorát azonban már Angliában töltötte. Alig nyolcévesen bekerült a St.Cyprian bentlakásos iskolába – itteni megpróbáltatásairól, az intézmény szeretet nélküli, autoriter légköréről Such, Such Were the Joys című esszéjében írt, mely posztumusz jelent meg 1952-ben.
Később Etonben folytatta tanulmányait (ahol rövid ideig még Aldous Huxley is tanította), ám a tanulás nem nagyon kötötte le a figyelmét, és a család kapacitálására végül a közigazgatási pálya felé kezdett kacsintgatni. Első és lényegében egyetlen szolgálati helye Burma volt, ahol rendőrségi segéd-felügyelőként kezdte pályafutását. Öt évet húzott le itt, és végül 1927-ben tért vissza Angliába. Ezek az évek azonban korántsem múltak el nyomtalanul, hiszen Blair a Hanging (1931.), a Shooting an Elephant (1936.) című esszéiben, valamint a Burmai napok (1934.) című regényében is megírta a gyarmati rendszerről első kézből szerzett tapasztalatait. (Utóbbi Tragédia Burmában címmel is megjelent magyarul.)
A nyílegyenesen indult közigazgatási pálya azonban ezen a ponton megtört, Angliába visszatérve ugyanis már tudta, hogy egyetlen dolgot akar csinálni. Írni. Londonba, majd később Párizsba utazott, ahol főleg alkalmi munkákból élt, csavargott, a társadalom számkivetettjeivel barátkozott. Élményeit a Csavargóként Párizsban, Londonban (1933.) című szociográfiai munkájában rögzítette, azonban hogy ebben hol ér véget a saját tapasztalat, és hol kezdődik a fikció, arról a mai napig sem tudtak megegyezni a kutatók. A Csavargóként Párizsban, Londonban nem tartozik Orwell kiemelkedő művei közé, mégis fontos könyv, és nemcsak azért, mert érdekes adalékokkal szolgál az életmű megértéséhez, hanem azért is, mert ez volt az a kötet, amelyet már George Orwell írói név alatt jegyzett (az Orwell egyébként egy folyó neve Suffolkban).
A harmincas évek első fele látszólagos unalomban telt: az állandó pénzgondokkal küzdő Orwell tanított, majd egy könyvesboltban dolgozott (akárcsak későbbi, 1935-ös regényének, A fikusz és az Antikrisztusnak a hőse, Gordon Comstock), közben azonban folyamatosan írt is. Ebbe az egyhangúságba a Csavargóként Párizsban, Londonban 1933-as, majd a Burmai napok 1934-es megjelenése hozott némi színt. Fontos állomás volt az életében az észak-angliai Wigan (az itt élők nyomorúságáról A wigani móló című 1937-es riportkönyvében számolt be), az igazi fordulópontot azonban mégis a spanyol polgárháború hozta el számára.
Orwellt mindig is érdekelte a politika, emellett nagyfokú szociális érzékenység, az elnyomottak és a kisemmizettek iránti rokonszenv jellemezte, ám politikai íróvá igazán a spanyol polgárháború alatt és után vált. Bár baloldali szimpátiáját soha nem rejtette véka alá (magát demokratikus szocialistának tartotta), ugyanakkor egyetlen pillanatig sem volt szemellenzős, és műveiben (ezek közé tartozik például A wigani móló) gyakran kritikus hangot ütött meg a baloldal, különösen a baloldali értelmiséggel szemben. 1936 végén eredetileg azért utazott Spanyolországba, hogy újságíróként tudósítson a polgárháborús eseményekről, nagyon hamar azonban a harcoló alakulatok tagja lett a marxista PUOM oldalán. Harcolt az aragóniai fronton, ahol egy mesterlövész golyójától komoly nyaki sérülést szerzett, miután azonban felépült, belevetette magát a barcelonai harcokba is. Spanyolországból végül a sztálinisták hajtóvadászata miatt kellett távoznia, akik a PUOM több tagját is fasiszta szimpátiával vádolták, és börtönbe vetették. Hogy ő hogyan látta az eseményeket, az a Hódolat Katalóniának című művéből kiderül.
A második világháború kitörésekor tisztában volt vele, hogy megrendült egészségi állapota miatt esélye sincs a katonai szolgálatra. 1941-ben aztán bekerült a BBC-hez, ahol főleg az India felé sugárzott brit propagandaadásokért felelt. 1943-ban azonban lemondott, mert feladatát reménytelennek és eredménytelennek találta. 1944-ben fejezte be a totalitárius rendszert pellengérre állító Állatfarm című allegorikus művét, de a Szovjetunió és Nagy-Britannia között ekkor még fennálló szövetség miatt hazájában csak nehezen talált rá kiadót (a Faber and Fabernél dolgozó T.S. Eliot például nem tartotta eléggé meggyőzőnek a művet, és a „trockiji” nézőpontot kifogásolta, amely szerinte nem a legmegfelelőbb arra, hogy a jelen politikai helyzetét kritizálja). A kötetet végül a Secker és Warburg adta ki már a második világháború lezárását követően. A könyv összességében nagy sikert aratott, különösen Amerikában, ez pedig végre megteremtette a nyugodt munkához szükséges stabil pénzügyi hátteret Orwellnek.
Az író azonban ekkor már egyre betegesebb volt, és az erős dohányos Orwellnél a tuberkulózis tüneteit diagnosztizálták az orvosok. 1947-ben Jura szigetére költözött, és itt fogott bele legfontosabb könyve, az 1984 című disztópia írásába, amelyet a totalitárius rendszerek legmarkánsabb kritikájaként tartanak számon mind a mai napig, és amelynek számos fogalma (101-es szoba, gondolatrendőrség, Nagy Testvér) azóta szállóigévé vált, és beépült a köztudatba. A regény hatására Orwell neve is fogalom lett, és az orwelli jelzővel általában a totális kontrollal élő, a szabad gondolatokat és tetteket elnyomó, a múlt manipulálásával, az igazság elferdítésével jellemezhető politikai rendszereket illetik.
A regény írása közben azonban Orwell gyakorlatilag versenyt futott az idővel: egészségi állapota egyre romlott, azt azonban még megérhette, hogy nyomtatásban lássa legutolsó könyvét. 1950-ben tüdőbaj vitte el, mindössze 46 éves volt. Művei, legyen szó akár regényeiről vagy a példátlan precizitással megírt esszéiről, a mai napig fontos referenciapontok, kulturális hatásuk és befolyásuk pedig vitathatatlan.
A cikkhez a BBC, az orwell.hu és a george-orwell.org anyagait használtuk fel.
